Facebook

Belépés

Regisztráció

Nem vagy még tag?

Regisztrálj most!

Arsenalfan.hu | Hírek | Hivatalos: Ellen White az Arsenal Ladies játékosa!

  • Hivatalos: Ellen White az Arsenal Ladies játékosa!

    Új csatár igazolt a női csapathoz a Leeds Carnegietől.



Az Arsenal Ladies örömmel jelenti be, hogy leigazolta Ellen Whitetot a Leeds Carnegietől, a támadó pedig a 9-es számot kapta a klubnál.

A mindössze 21 éves játékos az elmúlt idényben 30 meccsen lépett pályára összesen, ezalatt 23 gólt termelt. A Leeds a bajnokságban a 4. helyen végzett az ő hathatós közreműködésével. A Leeds egyébiránt megnyerte a Ligakupát, White pedig duplázott az Everton ellen lejátszott döntőn. Ez a győzelem a Leeds Carnegie történetének első Ligakupa-sikerét jelentette.

A Leedshez 2008 nyarán igazolt White, addig a Chelsea Ladies csapatában futballozott. Aylesburyben született, és kiskorában az Arsenal akadémiáján nevelkedett ő maga is. 16 évesen azonban a váltás mellett döntött, így elhagyta az Ágyúsokat. White egyébként a korosztályos angol válogatottakban is megfordult, volt U17-es, U19-es, U20-as és U23-as is. A felnőttek között idén először szerepelt márciusban, Ausztria ellen.

Vic Akers nyilatkozata:

Ellen mindig egy nagyszerű játékos volt nagyszerű képességekkel és gólérzékenységgel. Mindig keresi a gólhelyzetet és nagyon éles, technikás is. Nagyon várom már, hogy pályára léphessen, remélem, hogy Fleetinggel jó párost fog alkotni. Elől jók leszünk.

Ellen White nyilatkozata:

Ez egy nagyszerű átigazolás. Az ország legjobb csapata az Arsenal Ladies, és Európában is nagy tiszteletnek örvendenek. Világszerte híresek, nagyszerű, hogy ideigazoltam. Elégedett és izgatott vagyok.

 


Csatlakozz Te is az ArsenalFan.hu Facebook csoportjához, hogy Te se maradj le néhány extra hírről, információról, pletykáról...



Kapcsolodo Hirek

Hozzaszolasok

(11)

Bendi13

gondolom azért furcsa nektek, mert Cesc egyszer nyilatkozta, hogy utálja az alkoholt... viszont érthető, hogy egy Vb döntő után buliznak. de simán lehet, hogy megint a hülye Piqué rángatja bele. Sztem mindenki elbeszélgetne Wengerrel, és kíváncsi rá, hogy ki lesz Cesc utódja, mert nem hiszem, hogy sokáig látjuk már Arsenal mezben :S
lehet, hogy 1 v még 2 évig, de vissza fog menni...
remélem Wilshere beér majd és qrva jó leszsmile

Jul 15. 13:21

lucas1994

Nah figyeljetek!
AKi azthiszi Fabregasról,hogy tiszteletlen az téved!Ti ha pl megnyernétek a Vb-t ti nem buliznátok így?Tuti,hogy ti is ilyenek lennétek!Most Fabregast nem kell szidni,már úgy idegesít,hogy mindenki szidja.Jó lehet,hogy tiszteletlen,de akkor is a legjobb játékosunk és kell a csapatba.

Jul 15. 13:15

Tomco

Hát igen, Cesc meg Pique!! Mivel részegek, ezért tulajdonképpen nem is tudtak magukról így érthető, de azért nekem szúrja egy kicsit a szemem.

Jul 15. 10:28

szarka

azért megnézném, hogy egyes emberek egy esetleges VB győzelem után 23 évesen taj részegen hogy vislekedik, mert szerintem itt egy páran taj részegen dúrvább dolgokat is csinálnak VB győzelem nélkül is. szerintem emiatt nem kéne elitélni senkit.

Jul 15. 10:08

Walcott80

Nem akarok magyar oldalt belinkelni. De a mi Fabregasunk es az idiota Pigue nagyot alakitott. Szanalmas es szegyenteljes. Ez kolyok egyre nagykepubb. Azt se bannam ha maradna Barcelonaban. Azt se tudja, mi az hogy tisztelet.

Jul 15. 09:55

Matthew

Én is üdvözlök mindenkit újra itt! cheese Amúgy szerintem is vissza lesz tolva eredeti posztjára Little, Lander pedig a padról beállva fog segíteni. Elvileg ettől az idénytől már az ESPN közvetíti a női bajnokikat... Na meglátjuk...

Jul 15. 07:55

Arsenal23

remélem nem ilyen igazolásokra gondolt wenger papa LOL LOL LOL LOL LOL LOL LOL LOL LOL LOL LOL LOL LOL LOL LOL LOL LOL LOL

Jul 14. 23:53

Pettinho

ezaz.... LOL bárcsak tudnék bármit is a ladiesről, mint ti... red face

Jul 14. 23:14

cescador

Üdv itt újra Matt! smile smile wink wink

Jul 14. 23:06

James

Ez a jó hozzáállás. Little amúgy kp, és kell a csatár, mert az öregek vonulnak vissza, a 25-30 közöttieket meg elszipkázza a profi liga.

Jul 14. 22:50

további hozzászólások megjelenitése

Uj hozzaszolas

Hozzászóláshoz jelentkezz be:



Emlékezz rám

Ha nem vagy még tag Regisztráció

Facebook

Kiemelt Hirek

Chamberlain félelem nélkül fog játszani az Eb-n

 Chamberlain félelem nélkül fog játszani az Eb-n

Az angol játékos igyekezni fog megfelelni az elvárásoknak

Fabianski: Hagyjanak menni!

 Fabianski: Hagyjanak menni!

A lengyel kapus ismét kifejezte távozási szándékát

Blog: Hol erősödjön az Arsenal?

 Blog: Hol erősödjön az Arsenal?

A sajtó adja a neveket, hát 'játsszunk' velük

Coquelin: Wenger bízik bennem

 Coquelin: Wenger bízik bennem

Úgy tűnik Coquelin kezd megragadni az Arsenalnál

Wilshere-t műteni kell

 Wilshere-t műteni kell

Az ifjú angol játékos újabb nehézségek elé néz

Kategoriak