Laurent Koscielny befejezte a tárgyalásokat Ivan Gazidissal, és várhatóan hétfőn jelentik be Őt Észak-Londonban.

A szerződés 4 évre szól, az átigazolási díj pedig több mint 10 millió font, beleértve a különböző bónuszokat, melyet az FC Lorient kap majd, a játékos teljesítményétől függően.

A 24 éves Koscielny kevésbé volt ismert egy évvel ezelőtt, amikor a francia klub a másodosztályból hozta Őt el mindössze 1,5 millió fontnak megfelelő összegért, majd egy lenyűgöző szezon után keltette fel Arséne Wenger érdeklődését.

Mikael Silvestre és William Gallas várhatóan távozik Londonból, így csupán Thomas Vermaelen, valamint Johan Djourou áll Wenger rendelkezésére mint középső védő, ám a svájci bekk az elmúlt szezon egészét kénytelen volt kihagyni sérülése miatt. 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (17)

14 éve
Nordtveitért túl sokat küzdött a csapat, hogy most veszni hagyjuk. Az előszezont az Arsenalnál tölti, aztán majd meglátjuk, rajta is múlni fog, hogy meglesz-e a nagy áttörés az idei évben - remélem meg. Peches játékosról van szó, a Salamancánál is alig játszott, a Nürnbergben meg az edzőváltás tett be neki. Így nem könnyű, de amikor ott volt (akár a Hamburg ellen), nem okozott csalódást, ezt a német Nürnberg drukkerek mondták.
14 éve
Törölt felhasználó
Sztem is kell Nordtveidt a csapatba, mert anno még a SAF is akarta és az egyik legnagyobb igéret a posztján.
14 éve
Törölt felhasználó
Arshapatya!Nem figyeltem,sorry!
14 éve
Törölt felhasználó
bonjcsab! Először intézzük el a "létfontosságú" igazolásokat! Értem itt a két belső védőre és Schwarzer leigazolására! Ha megvan akkor nyugodtan jöhetnek a "kiegészítő" igazolások! Na meg így is sokat igazolunk Wengerhez képest! 1 kapus, 2 védő és Chamakh! Ez már 4 játékos. Még Cole érkezése lenne szükséges és tökéletes lenne a keret!

Az igazolások nagy valószínűséggel a VB után várhatóak! Addig várni fog AW, mert ha lesérülnek a Vb-n akkor már nem jártunk jól! Ha valóban akarja Mertesackert akkor ez a Vb után fog történni! A Cole ügy szinte biztos, hogy a jövőhéten el fog dőlni! Nyilatkozta, hogy 2 héten belül el akarja intézni az igazolást, mert menne nyaralni!
14 éve
Törölt felhasználó
Koscielny jó játékos de még egy középső védő minimum kell,ha nem 2...Taylor a newcastleból nálam a befutó,vagy Hangeland,de nem ártana még egy mert Verma,Koscielny,Dj 3as kevés lesz,Nordveit ide vagy oda...2 középső védő kell még

Szólj hozzá