Arséne Wenger mielőbbi bizonyítást és visszavágást vár a két, a válogatottjukból kihagyott játékosaitól, név szerint Theo Walcottól és Samir Nasritól.

Bár mindkét játékosnak nagyon jó esélye volt, hogy a válogatottjukkal utazzanak a pénteken kezdődő világbajnokságra, sem Walcott, sem Nasri nem kapott meghívót Capellótól, illetve Domenechtől.

"Ez természetesen nagy csalódás, de remélem, hogy ez a kudarc csak még inkább motiválttá fogja őket tenni, hogy még inkább bebizonyítsák a tehetségüket. " - mondta Wenger.

"Ebben a helyzetben csak ezt tudjuk tenni. Bár hajlamosak vagyunk elfelejteni, tudnunk kell, hogy ebben a munkában mentálisan nagyon erősnek kell lennünk." - tette hozzá.

"Nincs nagy karrier nagy csalódások nélkül, de el kell ismernem, mindkét játékos kihagyása nagy meglepetés volt a szakvezetőktől."

A klub szemponjtából viszont öröm lehet az ürömben, hogy két kulcsfontosságú játékost sikerült 'megszerezni' az előszezonra. Arra már Wenger is felhívta a figyelmet, hogy a világbajnokság kihatással lehet az augusztusban induló idényre is.

"Most, hogy a világbajnokság később indul, a bajnokság szempontjából is nehéz helyzetben vannak a csapatok. Például a döntőt július 11-én rendezik, és rá egy hónapra már kezdünk is az első fordulóval."

"Később nagyon megbosszulhatja magát az, ha egy játékos ott lesz a bajnokság első meccsén úgy, hogy játszott a döntőben is. Hatalmas nyomás van most rajtuk. Egyrészt az elmúlt szezon miatt a klubjuknál, most pedig a nemzeti válogatottjukkal."

"Ráadásul Angliában még téli szünet sincsen." - zárta szavait Wenger.

Egyelőre azt nem tudni, hogy Wenger mennyi idő pihenőt ad a világbajnokságon résztvevő játékosainak, a Manchester United menedzsere, Alex Ferguson azonban négy hét extra szabadságot fog adni Rooneyéknak.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (10)

14 éve
Törölt felhasználó
Nekem is tetszik hogy ilyen sok hír van!! :) Ahogy ismerem Nasri lesz a következő szezon egyik legjobbja!! ;-P
14 éve
Törölt felhasználó
ennél többet kell mutatniuk! Nasrit végre be kéne középre tenni, hátha ki tudna bontakozni...
Walcottnak pedig utol kéne érnie önmagát, mert még magához képest is gyors, valamint ezt a gyorsaságot a csapatnak is ki kell tudnia használni, mert nagy fegyver Walcott gyorsasága, azt már nem egyszer láttuk a főleg a szezon második felében...
14 éve
Törölt felhasználó
Hát igen, ezek után Walcottnak és Nasrinak nagyon kell majd hajtania a következő szezonban ha tényleg bizonyítani akarnak! Meg aztán így, hogy nem mennek a VB-re Ők legalább kipihentek lehetnek augusztusra, úgyhogy többet várok tőlük, mint azoktól akik ott lesznek a VB-n!
14 éve
Törölt felhasználó
Nagy hiba volt Nasrit nem kivinni a VBre, de talán megtanulja most, hogy dolgozni kell keményen, és akkor összejöhet, mert igazából olyan maradandót nem alkotott az utóbbi időben én úgy érzem!
14 éve
Törölt felhasználó
Remélem, hogy nem lesznek depressziósak mint Arshavin. Fogják fel pozitívumként, akármi is legyen ez a pozitívum.

Szólj hozzá