A Sky Sports értesülései szerint Marouane Chamakh már Londonban tartozókodik, ahol a végső simításokat végzik a játékos és a csapat közti szerződésen.

Mint ismert, a marokkói játékos szerződése a nyáron lejár a Bordeauxval, így ingyen igazolhatová válik. Korábban Arséne Wenger is utalt rá, hogy Chamakhnak nagyon jó esélye van az Arsenalhoz való szerződéshez, ettől vélhetően csak egy aláírás és egy sikeres orvosi vizsgálat választja el.

A Bordeaux elnöke, Jean-Louis Triaud sok sikert kívánt játékosának.

"Mindent megtettünk, hogy meghosszabbítsuk Marouane szerződését. Az első lépést már 2009. január 1-jén megtettük." - mondta Triaud.

"Ő személyesen azt mondta, hogy sohasem tárgyalt Arséne Wengerrel. Ugyanakkor eléggé furcsának találom, hogy úgy szerződik most az Arsenalhoz, hogy előtte nem beszélt az edzővel." - fejezte ki kétségét a francia.

"Mióta én vagyok a Bordeaux elnöke, két nehéz igazolási ügyem volt: Wiltord és Chamakh. Mindketten az ágyúsokhoz távoztak."

"Félreértés ne essék: tisztelem Marouane-t, mert egy remek srácról van szó. Igazi küzdőegyéniség, az Arsenal nagyon sokat fog vele nyerni. Nagyon sokat tett a Bordeauxért. Ugyanakkor nem tudom értékelni azt a módot, ahogyan távozik a klubtól." - zárta szavait Triaud.

A Bordeaux egyébként nem csak Chamakhot, hanem az edzőjét, Laurent Blancot is elveszítheti a nyáron: a francia sajtó szerint a 44 éves szakember váltja majd Raymond Domenechet a nemzeti válogatott élén az idei világbajnokság után - hivatalos bejelentés még nincs.

Az Arsenal napokon belül bejelentheti Chamakh szerződtetését.

 

 

 

 

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (31)

14 éve
Törölt felhasználó
naagyon helyes:)
kell ez a srác..
remélem Fabregas marad nagyon kellene most olvasom nso-n ennek ellenkezőjét de hát Fabregas annyiszor cáfolt már..reméljük így van és marad:)
14 éve
Törölt felhasználó
Cescnek 2014 nyaráig van szerződése!
14 éve
Törölt felhasználó
ti mar mindent leirtatok,de azt kiemelnem h az elnok azt mondta h chamakh mar eligazolt a bordotol.....nincs kedvem es nem is naon tudom leirni :p :p ASSZEM H A SZERZODESE MEG 4 EVIG ITT TARTJA HA ERRE GONDOLSZ
14 éve
Törölt felhasználó
Clichy!

Egyetértek veled! A védelmet kell elsősorban erősíteni, és valahogy megtartni Cesc-et. Szerintem az lesz mint tavaly előtt Diego-val és a Werderrel...az volt az utolsó év, amikor meg tudták tartani. Szerintem nálunk is ez az utolsó Év, hogy Cesc marad.....ha marad. Nem tudja valaki, hogy áll a szerződése?
14 éve
Törölt felhasználó
En ugy gondolom, hogy Fabregas elmegy az iden. Mint anno Henry, is lenyilatkozta, hogy marad aztan meg bumm. Ha menni akar Fabre, marpedig azt olvastam, akkor mennyen isten hirevel. Csak Wenger legalabb a legjobbat hozza ki az uzletbol es tenyleg fizessenek erte mocskosul sok pénzt. Hozzateszem Nasrival es Rosival keptelenseg ot potolni, plane ugy, hogy Nasrinak volt lehetosege az even es gyengen muzsikalt. De lehet kacsa, majd meglatjuk csak ido kerdese.

Szólj hozzá