Kétrészes rovatot indítottam, amelyben a 2009/10-es események kerülnek górcső alá bizonyos szempontok alapján. Az első részben az öt, számomra legemlékezetesebb Arsenal-meccset sorolom fel és írom le vele kapcsolatos érzéseimet. A kommentekben természetesen mindenki leírhatja a maga elképzelését, az enyémmel lehet egyetérteni vagy nem.

Everton 1-6 Arsenal
Történelmi szezonkezdet az Arsenaltól! Ez az 1-6 bekerült az Ágyúsok történelemkönyvébe, hiszen az egyik legjobb szezonrajttá lépett elő. A Goodison Parkból mindig nagy dolog elhozni a három pontot, de ez az elképesztő 1-6 felülmúlta minden várakozásomat. A rend kedvéért azért meg kell jegyezni, hogy az Everton híres a rossz rajtjairól és ellenünk sem voltak túl acélosak, miután az első két gól megtörte őket. Az eredmény viszont az, ami és ez nagyon mutatós.

Arsenal 6-2 Blackburn
Egy újabb találkozó, amelyen hat gólt szerzett a csapat. A találkozót sokáig szorosnak nevezhettük, hiszen a Blackburn egészen agilis volt és többször meg tudott újulni. Egészen parádés találatokat is láthatott a publikum, számomra a legkedvesebb Thomas Vermaelené, amely egy gyilkosan erős és kegyetlenül pontos balos löket eredménye. Nicklas Bendtner találata is tetszetős volt, valamint a Theo Walcott gólját megelőző összjáték. Thierry Henry a helyszínen tekintette meg az összecsapást: mit mondjak, jobb bajnokit keresve sem találhatott volna...

Arsenal 3-0 Tottenham
Akkor igazán édes a siker íze, amikor a városi riválist győzi le hazai pályán a csapat. Az Arsenalnak sikerült ez, ha nem is gálaelőadással, de szervezett és jó játékkal. Azt hiszem, Cesc Fabregas szóló után szerzett gólja egyike a szezon legnagyobbjainak, és ez a momentum erősen rányomta a bélyegét arra, hogy ez a bajnoki említve lett itt.

Arsenal 4-2 Bolton
Ez a találkozó úgy indult, mint egy rémálom, de a végén örömünnep lett belőle. Személy szerint teljesen lefagytam, mikor kétgólos hátrányba került a csapat, de innen is sikerült fordítani. Tomas Rosicky még az első félidőben lőtt egy gyönyörű gólt, a másodikban pedig Cesc Fabregas egalizált. Thomas Vermaelen már fordított egy szöglet után, Andrey Arshavin pedig végleg lehetetlenné tette, hogy a Bolton pontot szerezzen az Emirates Stadionban. Óriási küzdelem volt, talán az egyik legnagyobbaz idényben: s mi több, siker koronázta a törekvéseket. Nagyon jó mérkőzés volt!

Stoke City 1-3 Arsenal
Erről a bajnokiról mindenkinek Aaron Ramsey szörnyű sérülése jut eszébe, mint ahogy nekem is először. Valóban szörnyű, de talán ezen a meccsen mutatkozott meg az, hogy mekkora küzdővé tud válni egy csapat. Az Arsenalnak óriási lelki mélységből kellett erőt venni magán, ráadásul a súlyos lábtörés 1-1-nél történt. Cesc Fabregas a végén büntetőhöz jutott és belőtte. Óriási ünneplés vette kezdetét, Sol Campbell szinte szétszedte darabokra a reklámtáblát. Thomas Vermaelen ezek után még rátett egy lapáttal és még egy pofont adott a már amúgy is padlón lévő Stokenak: góljával 1-3-ra módosította az állást. A mérkőzés végén Fabregas összehívta a csapattagokat, ezekre a képekre minden Ágyús-drukker örökké emlékszik majd...

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (15)

14 éve
Törölt felhasználó
Hát jah, de sajnos igazuk van! 🐛
Jó volt nézni a Fulham elleni 4-0t. Egész szezonban nem játszott ilyen felszabdultan és örömmel a csapat kb.
Kár hogy RvP csak a szezon végére tért vissza :down:
14 éve
Törölt felhasználó
van ez az 5-6 jó meccs ebből a szezonból aztán ennyi...KATASZTRÓFA
14 éve
Törölt felhasználó
mateo: ha röhögnek Wengeren,röhögj rajtuk! :exclaim: 🧀
14 éve
Törölt felhasználó
Hát szerintem az is emlékezetes, amikor az év végén nem tudtuk rendesen kitűzni a bajnoki célt és nevetségesen gyenge csapatok ellen szenvedtünk, sőt 2 gólós előnyből kikaptunk. Ez sokkal emlékezetesebb.
Nekem az természetes, hogy a sehonnai csapatokat egy Arsenal szarrá veri. Haverjaim mind röhögnek Wengeren, hogy mennyi pénzünk van és semmit nem csinál, senkit nem vesz.
Én szeretem Wengert, de elegem van abból, hogy majd jövőre, majd 5 év múlva stb.
14 éve
Törölt felhasználó
Ezt speciel kútfőből merítettem, szóval nem volt nehéz. 🧀 A játékosértékelés hosszabb, meg szezonról is írok valamit, ott már kell gondolkodni. :D

Szólj hozzá