Bould tanítványai, akik magabiztosan nyerték meg az Akadémiai Liga A-csoportját, a mai nap folyamán megmérkőztek a Manchester United alakulatával, hogy döntesenek afelől, ki jusson a bajnokság rájátszásának fináléjába.

A címvédő észak-londoniak tavaly a Vörös Ördögök legfőbb riválisát, a City együttesét ütötték ki a legjobb négy között, s bár akkor hátrányból tudtak fordítani az Ágyúsok, most még nehezebb dolguk volt az összecsapás előtt 12 meccses veretlenségi sorozattal rendelkező United otthonában.

A találkozó első félidejében a vendégek domináltak, s tartották nyomás alatt a hazaiak védelmét, ám a helyzeteik ellenére nem sikerült bevenniük Conor Devlin kapuját.

A második játékrész úgy kezdődött, mintha semmi sem történt volna az első 45 perc után, ám az Arsenal mellett ekkor már a Vörös Ördögököknek is megvoltak a lehetőségeik, más kérdés, hogy továbbra sem talált be egyik gárda sem, így jöhetett a hosszabbítás...

A 100. minutumban aztán megtört a jég: Oguzhan Özyakup, aki egy perccel korábban lépett pályára Roarie Deacon helyett, két érintéssel elérte azt, ami nem jött össze a két alakulatnak több, mint másfél óra alatt. A holland korosztályos válogatott játékos Luke Freeman keresztlabdáját követően vette be Conor Devlin kapuját, s olyannyira örült a találatának, hogy sárgát kapott az ünnepléséért.

Azonban az Ágyúsok öröme nem tarthatott sokáig, hisz a szintén csereként beálló John Cofie Özyakup gólja után rögvest egyenlíteni tudott, s maradt a döntetlen, így a büntetőrúgásokon állt vagy bukott minden.

Az első három tizenegyes lövő nem hibázott, azonban Ryan Tunnicliffe büntetőjét hárítani tudta James Shea, s utána már nem maradt ki tizenegyes, így az észak-londoniak, akik közül Emmanuel Frimpong lőtte a döntő büntetőt, drámai módon jutottak be a döntőbe, ahol a Leicester City vagy a Notthingam Forest együttesét fogadják majd az Emiratesben.

Gratulálunk az ifjú Ágyúsoknak, s drukkolunk Nekik, hogy megvédjék a címüket!

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (9)

14 éve
Törölt felhasználó
ha az arsenal.com nem pontos, akkor sztem djourounak is el lehet nézni ezeket:D
14 éve
Törölt felhasználó
Én meg néztem a meccset. Egy szóval se mondtam, hogy javíts ki bármit, csak a részletek pontosság miatt írtam, ami lényegében nem sokakat érdekel, csak annyi hogy nyertek és már el is intézik a témát.
Hivatalos oldal is elég sokszor közöl le rossz információkat, és sokat nem is javítanak utólag se.
14 éve
Törölt felhasználó
Hát igen. Legalább ők sikeresek, nem úgy mint a felnőttek.
14 éve
Törölt felhasználó
James, én sajna csak az Arsenal.com (és egyéb blogoldalak) információira tudok támaszkodni, s ezek gyakran pontatlanak az ificsapatot illetően, illetve eltérnek egymástól. Deacont javítottam, azt elnéztem, de mást nem fogok korrigálni.
14 éve
Törölt felhasználó
Lehet hogy ezentúl Arsenal U18 as drukker leszek, több örömöm lenne mint mostanába a felnőttekkel:S

Szólj hozzá