Arséne Wenger az idény elején adoptálta az új, 4-3-3-as formációját, amelyben legtöbbször Cesc Fabregas, Alex Song, Abou Diaby, illetve Denílson kapott lehetőséget középpályásként.

A négyes eddig összesen 33 gólt szerzett a szezonban, s a kameruni Song kiemelkedő védekező középpályássá fejlődött, ám vannak, akiknek az a véleményük, hogy ide is elkéne az erősítés.

Az emberek azt szeretnék, ha az Arsenal menedzsere felkutatná és megszerezné az 'új Vieirát', de szerinte ez lehetetlen feladat.

Először is azt kell mondanom, hogy mindegy, mennyit költesz az új Patrick Vieirára, mégis nehéz megszerezni. Amióta Angliában vagyok, minden magas és erős játékosra azt hallom, hogy ő az.

De hiszek abban, hogy a középpályánk nagyon jó ütemben fejlődik Songgal, Diabyval és Denílsonnal. Ők még fiatalok, nagyon fiatalok, s különböznek Vieirától.

Megerősíti a beléjük vetett hitemet, hogy sokkal jobbak, mint voltak két éve, s egyre jobban megértik egymást a pályán a többi játékossal, különösképpen Fabregasszal.

Úgy látom, hogy a középpályánkkal nem voltak problémák az idény alatt, hisz sok támadást indítottunk onnan, valamint sok meccset uraltunk ott. A problémáinkat tehát nem innen eredeztetném, szerintem a védekezésünkben kell a legtöbbet javulnunk.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (26)

14 éve
Törölt felhasználó
szerintem song tökéletes védekezőnek inkább diaby denilsonnal voltak problémák...
14 éve
Törölt felhasználó
ArshavinLOVE felállását preferálnám a következő szezonban,csak sajnos sztemnem ez lesz.
14 éve
Törölt felhasználó
Szerény véleményem szerint a 4-2-3-1 Taktikai hadrend azért lehetne jó mert, a védelem stabilabbá válna , Fabregas lenne ugye az irányító és a 2 szélen RvP/Eduardo vagy a jobb oldalon Arshavin/Nasri/Rosicky jól betudná játszani a területet és mondjuk ki Chamakh klasszikus befejező csatár fejjel élesebb mint a borotva , lábbal se ügyetlen , Van Persie pedig bal szélső volt eredetileg Wenger próbál,próbált belőle befejező csatárt csinálni.De mondjuk ez nem az én reszortom majd Wenger eldönti
14 éve
Törölt felhasználó
Én még akkoris azon a véleményen vagyok hogy bűn lenne RVPt 4-3-3ban szélen játszatni, Chamakhal meg egyenesen semmit nem érnénk a szélen, na meg ki legyen a 3. csatár szélen Bendtner, Eduardo, Vela vagy talán Arshavin, na ne viccelődjünk már vagy jöjjön még 1 használható szélső támadó vagy 2 csatárral játszunk. Plusz elpazarolnánk a sok jó középpályásunkat azzal hogy 4-3-3ban játszunk. Én még mindig úgy gondolom hogy a 4-1-3-2 vagy a klasszikus 4-4-2 lenne a legjobb Chamakh érkezésével.
14 éve
Törölt felhasználó
akkor inkább fabianski :D tegnap is olyan kötőgólt kapott.

Szólj hozzá