05. Bendtner csattanós válasza

Bendtner az Emiratesben lezajlodó Arsenal-Burnley mérkőzésen több ziccert elpuskázott, és sok szurkoló, valamint a média is ezért a meccséért erős kritikákkal súlytotta a dán támadót. Az egyik angol bulvárlap nem ezzel a szóval, de gyakorlatilag bénának nevezte Bendtnert. Ő azonban csattanósan válaszolt a kritikákra: a Porto elleni BL-mérkőzésen mesterhármast szerzett, így nagy részt vállalt a továbbjutásban. De erről a meccsről csak később lesz bővebben szó.

04. Három győzelem egymás után

Az Arsenal a Burnleyvel csapott össze Londonban a hónap elején. Az Ágyúsok a 34. percben megszerezték a vezetést Fabregas révén, aki elé Nasri emelte a labdát remekül. A második félidő elején egy védelmi hibát kihasználva egyenlített Nugent révén a Burnley, ám csak 10 percig örülhettek, hiszen akkor az addig is jól játszó Walcott kb. 17 méterről a hosszúba belsőzte a lasztit. A kegyelemdöfést Arsavin adta meg a vendégeknek az utolsó percben: egy gyors ritmusváltást követően talált be.

A Communications Stadiumban került sor március 14-én a Hull City-arsenal összecsapásra. A mérkőzés elején Arsavin átrágta bagát a védelmen, és külsővel talált a hálóba, ám hamar válaszolt a Hull, Bullard egy jogtalan büntetőből talált be a 28. percben. A félidő végén ki kellett állítani Boatenget második sárgája miatt. A meccs hátralevő részében egyik csapat sem játszott jól, de az Arsenalnak sikerült összehozni egy gólt: a hosszabbításban Denilson távoli bombája kipattant a kapusról, és a labdát Bendtner rúgta be.

Március 20-án az Ágyúsok a West Hamet fogadták vendégül. Az Arsenal már az 5. pecben vezetéshez jutott: Denilson Bentner passzát a tizenhatos vonaláról kapásból a hálók közé rúgta. Erre a félidőre még egy bírói hiba is jutott: tizenegyest ítélt a Kalapácsosoknak, és kiállította Vermaelent, aki hozzá sem ért a 'sértetthez'. Ám Almunia kivédte Diamanti tizenegyesét, így maradt az 1-0. A meccset Fabregas döntötte el a 82. percben, ekkor tzenegyesből talált be.

03. Csak döntetlen Birminghamben

A Birmingham-Arsenal találkozó a St Andrews Stadiumban, március 27-én, egy szombati napon volt. Három igazán fontos eseménye volt a meccsnek: a meccs hajrájában egy szabályos góltól fosztották meg az Arsenalt, amit Diaby szerzett. Nasri bombagólt lőtt a 81 percben, és már majdnem győztek az Ágyúsok, de a csereként beálló Phillips szerencsés gólt szerzett, így végül 1-1 lett a végeredmény.

02. Kiütés és továbbjutás Londonban

Az egyik BL-nyolcaddöntő visszavágóját az Arsenal vívta a Portoval, a portugálok 2-1-es előnnyel utaztak Londonba. Azonban itt már nem örülhettek: Bendtner a 10. percben megszerezte a vezetést, amikor Arsavin szerelték, de pont a dán elé került a labda, aki megszerezte második gólját is a mai meccsen: ekkor Arsavin az egész portugál védelmen átcselezte magát, majd 'Big Nicknek' passzolt, aki az üresen álló kaput vette be. A félidő maradék részében is az Arsenal dominált, de nem tudott még újjabb gólt szerezni.

A második félidő elején 1-2 helyzetet ki tudott dolgozni a Porto, ám a 63. percben Nasri megnövelte a hazaiak előnyét egy fantasztikus szlalom után, és bátran kijelenthetjük, az év egyik legszebb gólja, ha nem a legszebb volt ez. Három perccel később a csreként beálló Eboué Arsavin kiugratásából gólt szerzett, miután elvitte a kapus mellett a labdát. Az ötödik, és egyben utolsó gólt Bendtner szerezte tizenegyesből, így mesterhármast ért el. Az Arsenal 6-2-es összesítéssel jutott tovább.

01. Visszahozta Walcott az Arsenal reményeit a Barca ellen

A hónap utolsó napján, az Emirates Stadiumban Arsenal-Barcelona csúcsrangadót rendeztek. A Barcelona egyértelműen jobban játszott az első félidőben, már az első 15 percben sorra dolgozták ki a helyzeteket, de Almunia és a védelem állta a sarat. A félidő közepén elkezdett kibontakozni Wenger legénysége, de csak 2-3 lehetősége volt. Az első 45 percben nem született gól.

A második játékrészt jól kezdte a Barca, a 46. minutumban Ibrahimovic átemelte a labdát az eddig remeklő Almunia fölött, ráadásul 13 perccel később Ibra megduplázta a vendégek előnyét. Arséne Wenger kockáztatott, és becserélte Walcottot Sagna helyére. Ennek a cserének kulcsszerepe volt, mert az angol felpörgette a csapatot, és a 66. minutumban Bendtner passzából gólt szerzett. A 85. percben az egyenlítés is sikerült az Arsenalnak, amikor a tizenhatoson belül Puyol szabálytalankodott Fabregassal szemben, és a spanyol védőt kiállították. A sértett higgattan rúgta be a büntetőt. Eztán sajnos Fabregas megsérült, ezelőtt Gallassal és Arsavinnal is ez történt, így ők nem léphetnek pályára a visszavágón. Eltiltás miatt Puyol é Piqué és kihagyja a barcelonai találkozót.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (4)

14 éve
Törölt felhasználó
Mozgalmas hónap volt, azt hiszem ez egy jó hónap volt, az utóbbi 2 meccs 2 döntetlenje kicsit csúfítja a mérleget, előtte viszont a PLben zsinórban 6 nyertes meccs, + a Porto kiütése! Szóval nem rossz ez!
14 éve
Törölt felhasználó
az nem... vagy csak akkor, ha az arsenal.com is szereti a tréfát!
14 éve
Törölt felhasználó
A Fabregasos nem vicc :-S :shut: :down:
14 éve
Törölt felhasználó
hali... nahh.. az lenne a kérdésem, hogy a van persi-s hír vicc... de a fabregasos?????????? ❓ ❓

Szólj hozzá