Van Persie, Bendtner, és Eduardo mostani sérülései miatt nagyon sokan azt vélték, hogy Arséne Wenger legalább egy csatárral megerősíti a keretét a téli átigazolási időszak keretein belül.

Erre meg is volt minden esély, hiszen maga Wenger, aki köztudomásul a januári igazolások nagy ellenzője, sem zárkózott el a vásárlástól, de az Arsenal végül csak Sol Campbelt igazolta le, ezzel szemben támadót nem.

"Igen, valóban próbáltunk másvalakit is igazolni. Ugyanakkor nem akarok hazudni, és nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni azt a játékost, akit szerettünk volna idehozni." - mondta Wenger, aki korábban Marouane Chamakh, vagy David Villa nevét hozta fel példának.

"Úgy tűnik, Angliában úgy vélik, hogy csak vásárlással lehet megoldani a fennálló problémákat, én viszont nem hiszek ebben. Ha végignézünk az európai átigazolási piacot, akkor látni fogjuk, hogy valójában nagyon kevés minden történt. Semmilyen nagy átigazolás nem volt." - értékelte a januárt Wenger.

"Ez az jelenti, hogy lehetetlenség volt találni olyan játékosokat, akik elérhetőek lettek volna. Ilyenből pedig nem sok sétálgat az utcán. Mindenki csak annyit tanácsol, hogy kit vegyek, ugyanakkor elfelejtik, hogy ez minden hónapban kiadást jelent a klub részéről, a munkabérek miatt."

"Európa-szerte legalább ötven olyan klubot lehet találni, amit simán meg lehetne vásárolni, ha van elég pénze az embernek, annyira nagy pénzügyi válságban vannak. A mi csapatunk ellenben a saját belső forrásaiból tartja fenn magát, de ha az elvárásoknak megfelelően minden alkalommal öt-hat új játékost vennénk, felborulna ez a  financiális egyensúly." - tette hozzá.

UPDATE:

Belső információk alapján megtudtuk, hogy Loic Remy volt ez a bizonyos játékos.
Wenger megpróbálta leigazolni kölcsönbe, de ezt először elutasították. Az átigazolási időszak vége előtt néhány perccel a Nice elfogadta az ajánlatot, némi pénzösszeg mellett, de már nem volt elég idő arra, hogy Remy megérkezzen Londonba.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (16)

14 éve
Törölt felhasználó
apám nincs még egy ilyen csapat mint a mienk aki csatár nélkül ált fel a meccseken beszarás ennyire nem lehet bízni és soherkodni...
14 éve
Törölt felhasználó
Kamu, rizsa...csak azért mondja, h Ő megpróbálta.Áááh ezt az egész világnak nem tudja bemagyarázni, h nemtudott volna még csak kölcsön venni sem senkit.
14 éve
Törölt felhasználó
jaj de kis titokzatosak vagyunk ..... :D

a lenyeg azomban az,hogy nem jott senki :-S

Na de majd talan nyaron jon par 15 eves akit majd 5 ev mulva kolcson adunk
14 éve
Törölt felhasználó
pfff.... Nevetséges amit csinálunk. Miért akkorra kell hagyni? Most meg már szarban vagyunk mi?
14 éve
Törölt felhasználó
Kva sokat érünk ezzel, h majdnem megvolt... Ez már így olyan, mintha egyáltalán nem is akartunk vna igazolni, mostmár mondhatja itt, h kit akart megvenni...

Szólj hozzá