A mai napon Európa szerte több meccset elhalasztottak, így Angliában is több meccs maradt el. Az Arsenal találkozója meg lett rendezve.

Az Arsenalnál a kezdőben helyet kapott a sérüléséből felépülő Denilson is. Ramsey ismét kapott lehetőséget.

A meccset az Everton kezdte jobban. A liverpooli csapat az első félidő jelentős részét uralta. A meccs elejétől kezdve agresszívan, néha már durván játszott a vendég csapat. Már a 3. percben kellett ápolni, ekkor Vermaelen került földre.

A 13. percben egy szögletet követően az Everton megszerezte a vezetést Osman révén.

A gólt követően az Arsenal ébredezett, de a 28. percig egyetlen élet-teljes támadást nem vezettek az ÁGyúsok. A 28. percben Eduardo lekészített labdáját Denilson lőtte el, a megpattanó labdát Howard nem védhette.

Az Arsenal egyenlítést követően az Everton újra kinyílt, de komoly támadást így se vezetett Wenger alakulata.

Az első félidő végéig volt még néhány durva Everton szerelés, de a bíró ezek zömét be se fújta.

A 2. félidőre nem cserélt egyik edző se. Az Arsenalnál az első játékrészben a hátát fájlaló Gallas tudta folytatni a játékot.

A 2. játékrészre a szakadó hó barátságtalanabbá tette az Emirates Stadiont, de a fő veszélyt továbbra is a durva Everton játékosok jelentették.

A 65. percben érkezett a meccs további részében kiemelkedőt nyújtó Rosicky.

A 70. perc környékén Denilsonnal szemben többször is durva szabálytalanságot követtek el.

Az Arsenal ment a 3 pontért és Wenger minden mozgatható embert a támadásra bíztatott, így történhetett meg az, hogy az Everton egy kontrából gólt lőjjön és így átvegye a vezetést. A 81. percben Pineaar volt eredményes.

A 82. percben Denilson vezette a labdát, majd hírtelen összerogyott. A tőle elgurult labdát gusztustalan módon megjátszotta az Everton, végül kishíján gólt is lőttek.

Denilsont pár percig ápolták a pályán, végül hordágyon vitték le és minden valószínűséggel azonnal kórházba is szállították.

Az Arsenal az utolsó percekre felébredt és a korábbi alibi foci helyett igazi Arsenal stílusban játszottak. A 92 percben jött az égi áldás Rosicky góljával.

Az Arsenal nehezen megszerezte az 1 pontot, valljuk be a hozzáállás miatt többet nem is érdemelt volna a csapat.

Reméljük Denilson sérülése nem komoly és bízzunk abban, hogy más játékos nem sérült le.

Az Arsenal az elvesztett pontok ellenére is BAJNOKESÉLYES! Amennyiben a Chelsea hozza az elmaradt meccsét 6 ponttal lesz az Arsenal előtt, úgy, hogy az Arsenalnak még mindig lesz egy elhalasztott meccse a Bolton ellen. Így tehát ha minden jól alakul Wenger gárdája 3 ponttal lesz lemaradva a Chelseatől ugyanannyi meccset játszva.

 

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (291)

12 éve
Törölt felhasználó
a lényeg h a remény vesszem el utoljára! ha megnézzük a helyzetünket nem olyan rossz. és lehet reménykedni sokmindenben még: igazolunk, nem lesz anniy sérült , stb.
12 éve
Törölt felhasználó
nem pont rád értettem,hanem mindenkire
igazad van csak egymást csesztetjuk,de ezt már annyira utálom amikor le csicska muznak csak azéert mert szerintem nem leszunk bajnokok...
ugyanugy orulok a sikernek mint mindenki,ugyanugy bánatos v mérges vagyok vereség után,csak én szerintem 45 kapott gollal és ennyi sérulttel nem lehetunk sikeresek,ennyi
12 éve
Törölt felhasználó
amugy láccik h a magyar az egyik leg utálatosabb nép xP minden ilyen oldalon csak egymást szidják xd
és jah.hozzáteszem gonka én nemhordtam le matthewet ;)
12 éve
Törölt felhasználó
ti bocs márn de hülyék vagytok 1 x miatt nem leszünk bajnokok??majd amikor a chelsea,united,city ezek ellen ki kapunk akor nem leszünk bajnokok de akimárn most felagya az nem is igazi arsenalfan hanem 1 csicska mu vagy chelsea fan
12 éve
Törölt felhasználó
szerintem is felesleges lehordani Matthewet,szerinte nem leszunk bajnokok,és mi ebben a baj?mindenkinek más a véleménye...én a Chelsea elleni zako ota gondolom ezt,és azota se változott tulságosan a véleményem...szerintem se leszunk bajnokok és nem is lehetunk azok sehogy se ha Wenger nem igazol minden posztra,amire kicsi az esély...

Szólj hozzá