Az Arsenal a Pompey otthonába látogatott. Az Ágyúsoknál hiányzott az előző fordulóban parádézó Fabregas, valamint Theo se lett nevezve. Rosicky visszatért.

Szerintem a csapat az első félidőben a 4-4-2-es formációban játszott, ugyanis több játékosnak (Diaby, Eduardo, Ramsey, Nasri) nagy területet kellett bejárniuk és mélységből indultak.

Az első 10 perc ismét pocsék volt, már ha az Arsenal szemszögéből nézzük a dolgot. A 10. perc után azonban dörrent az Ágyús és Wenger fiai felébredtek. Óriási mezőnyfölényben játszott az Arsenal a 10 emberrel védekező Pompey ellen.

A kis passzokkal játszó Arsenal többször is átjátszotta magát az ellenfél 16-osán, de gól nem született.

A hazai csapat játékosai unták az Ágyúsok passzait és több alkalommal is keményebben odaléptek. Egy, a kaputól 18 méterre elkövetett szabálytalanság után rúghatott szabadrúgást az Arsenal. A labda mögé Eduardo állt, és lőtt a kapuba a 27. percben. 

A gól után az Arsenal még szebb focit játszott és talán mondhatjuk úgy is, hogy tanították focizni a hazai csapatot.

A 41. percben egy Arsenal támadást Nasri fejezett be góllal. A gólpasszt Ramsey adta.

A félidőben több gól nem esett.

A második játékrészt szerintem 4-3-3-ban kezdte az Arsenal. Ezt onnan gondolom, hogy Traore többször volt magára utalva, mert Eduardo és Diaby ritkábban zárt vissza.

A félidő első 15 percében a Pompey veszélyesen játszott, több alkalommal is helyzetbe kerültek. A következő gólt mégis az Arsenal szerezte. Ramsey támadt a Portsmouth egyik védőjére és miután megszerezte a labdát 2 cselt követően lőtt egy csodás gólt.

A Portsmouth a 5 perc múlva, a 73. percben válaszolt.

A 81. percben végül Song adta a kegyelemdöfést. A kameruni játékosnak Nasri adta a gólpasszt. Song így tehát góllal búcsúzik a bajnokságtól, mielőtt az ANK-ra indul. (az ANK előtt még egy FA Kupa meccsen fog játszani!)

Összességében elégedettek lehetünk a teljesítménnyel és a játékosok hozzáállásával. A meccsre kilátogatott szurkolókra pedig büszkék lehetünk, mert nem egy alkalommal biztatták a csapatot.

A mai meccsel végetértek a 2009-es év meccsei. Az Arsenal jól zárta az évet, bizakodva tekinthetünk a jövőbe.

2010-ben is Hajrá Arsenal!!

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (223)

14 éve
Törölt felhasználó
Hát nem életük legjobbját hozták a srácok, de nyertünk. Song azzal a góllal 🧀megfejelte 🧀 a mai teljesítményét, bár volt egy bakija.
14 éve
Törölt felhasználó
zseniálisak,de az Arsenal drukkerek mégis leénekelték őket :D nagy volt, mikor azt énekelték, hogy We have an Arsavin, forget Adebayor :D:P

(a képen pedig Nasrit kell nézni. igen, ez egy City meccses kép, de most így hírtelen azt tettem be ide képnek..)
14 éve
Törölt felhasználó
Toure 5:
"Észrevettétek hogy a Portsmouthnál mindig ez a keleplő hang van ? "
felfigyeltem rá én is már elég rég,minden csapat hazai meccsét láttam már PLben de csak a portsmouth szurkolok használtak dobokat és egyéb eszkozoket pl kereploket a szurkoláskor,szinte minden csapat drukkerei "csak"énekelnek
nekem mondjuk a dobok és a koreográfiák kicsit hiányzonak az angol stadionokbol
igaza volt Traorenak,valoban fantasztikusak a portsm drukkerek
szép volt fiuk,Ramsey golja fantasztikus volt
GOO GUNNERS!!!
14 éve
Törölt felhasználó
Szép és kényelmes győzelem volt. Ramsey nagyon nagy gólt vágott ésnagyot játszott ma csakúgy mint Song. A csapat nagyon egységes remélem szép új esztendő elé nézünk. GO Gunners!!
14 éve
Törölt felhasználó
jo meccs volt! 1-4! sztem song volt a meccs embere! a kép amúgy.... Ireland.... nem man citys?! vagy... én nem értem a képet....

Szólj hozzá