Mínusz két fok van idekint, és Jack Wilshere éppen egy sapkát igyekszik kölcsönkérni, hogy megvédje a fejét az angol hidegtől. Mondjuk nincsen sok választása – vagy az enyémet választja, tudjátok, egy olyasmit, amit még a nagymamám kötött, vagy marad a fotósé, a csíkos, amit nagy nehezen talán egy férfi is felvesz. Kiválaszt egyet, megnézni magát egy kölcsönkért tükörben, aztán végül úgy dönt, hogy inkább szembeszáll a hideggel. Üdvözlet Jack Wilshere birodalmában, amely látszólag nem is olyan különböző, mint bármely tizenévesé. Akárcsak a többi srác, Jack is imádja a PlayStationt, a bevásárlásokat, a csobbanós medencés bulikat, ráadásul még mindig a szüleivel él egy olyan házban, amelyről az ember meg sem mondaná, hogy abban profi futballjátékos lakik. Ráadásul még egy kis humor is szorult belé. „Szereted a zenét, Jack?”, mire azonnal érkezik a válasz: „Naná! A JLS-t például imádom.” Kicsit kérdően nézek rá, tudniillik a JLS egy angol fiúzenekar, amely megnyerte az X-Factort – vajon hogy lehetnek pont ők Jack Wilshere kedvencei?! „Na jó, csak vicceltem. Bár az is igaz, hogy találkoztam velük, és pont Arsenal rajongók.”

Szóval innen nézve semmi különleges nincs benne. Kivéve egy dolgot. Olyan különleges tulajdonsággal ruházta fel a természet, amivel nem sokat a világon. A korához képest zseniálisan bánik a labdával, s már 17 éves kora ellenére is egész Nagy-Britannia legnagyobb tehetségének tekintik. Van, aki úgy gondolja, hogy ő a következő Wayne Rooney, más viszont Joe Colehoz hasonlítja. A srác kétségtelenül szép jövő előtt áll, de az a legszebb a dologban, hogy őt ez nem hatja meg. Nem gondolja azt, hogy a tehetsége révén különleges bánásmódot érdemelne, sőt, ugyanúgy tevékenykedik és dolgozik, mint a többi társa a London Coldneyben. Arséne Wenger az egyik legnagyobb példaképe, Jack pedig a francia mester minden szavát issza a pályán, emellett rendületlenül követi Cesc Fabregas, vagy Theo Walcott példáját.

Jack éppen újév napján lesz 18 éves, és szentül hiszi, hogy a következő évtized az övé lehet. „Soha nem feledem el azt a napot, amikor először találkoztam Fabio Capellóval az egyik Arsenal-meccsen. Amikor bemutattak neki, csak annyit válaszolt vissza: >>Tudom, ki ő.<<” – fogalmazott. Augusztusban, amikor az Emirates kupán látott teljesítményével ismét felhívta magára a figyelmet, az angol máris sajtó tudni vélte, hogy Capello őt is kiviszi a 2010-es világbajnokságra. Ennek ellenére Jack nem hagyta magát kibillenteni a megszokott életviteléből. „Nagyszerű ilyeneket hallani, de nem szeretek álmodozni. Nehéz lenne ezt megvalósítani, s bár kétségtelenül nagyon várom azt a napot, amikor majd az angol nemzeti válogatottban játszhatok, nem vagyok hülye.”

Kemény szavak ezek egy mindössze 17 éves fiatalember szájából, de igyekszik sietve kiegészíteni ezeket: „Az embernek először a klubcsapatában kell rendszeres játéklehetőséghez jutnia. Mivel eleddig hatszor léptem pályára, reálisan nézve nem sok esélyem van a jövő évi világbajnokságra. Számos játékos van még előttem, és amúgy sem törne össze a világ bennem, ha nem mehetnék.”

Jack megfogalmazásából árad, hogy teljesen szokványos módon volt nevelve. Nem az utcán élte kiskorában a mindennapjait, és nem ott ragadt rá a futball, ahogy például Rooneynál, ráadásul az atlétikával sem próbálkozott, mint mondjuk Walcott, sőt még a sport sem volt a génjeiben, ahogy éppen Giggsnél. Wilshere hihetetlen képességére csak akkor derült fény, amikor a bátyjával, Tommal, és az édesapjukkal, Andyvel a házuk mögötti kertben és a közeli parkban játszogattak. Mindössze hat éves volt, amikor Andy elvitte a letchworth-i U8-as csapatához, ahol a felnőtt edzőnek szabályosan leesett az álla a kisgyerek labdairányítási képességén. A többi innen már történelem.

„Korábban rögbiztem, és kipróbáltam a jéghokit is, de egyik sem ment olyan könnyen, mint a foci. Ebben az a jó, hogy természetszerűleg jön. Lehet az is segített, hogy három-négy éves koromban nagyon sokat játszottam idősebb emberek ellen. Ez jó alkalom arra, hogy egyrészt az ember fejlessze magát fizikailag, másrészt pedig muszáj volt cselezni, ha meg akartam őket verni. Gyakoroltam én is, mint a többiek, de be kell vallanom, nem találtam nehéznek a dolgokat. Amikor kiskoromban a tévében valami óriási cselt, vagy befejezést láttam, mondjuk Paolo di Caniótól, egyből arra gondoltam, hogy >>Oké, ezt én is kipróbálom.<<.” – fogalmazott a játékos.

Wilshere az Arsenalhoz még érdekesebb úton jutott el. A játékos első klubja a Luton volt, az ágyúsok pedig érdekes módját választották Jack megfigyelésére. „Mindez a Luton-Barnet meccsen történt. A dologban az volt a turpisság hogy a játékvezető volt a megfigyelő, erről pedig én mit sem tudtam. Talán furcsa lehet, de egészen a regisztrációs időszak utolsó napjáig nem döntöttem el, hogy Arsenalt választom a Luton helyett. Az Arsenal sokkal távolabb volt, ráadásul nagyszerű csapattársaim voltak az akkori csapatomnál. Végül persze az ágyúsok mellett döntöttem. Már akkor is sokan dicsérték az Arsenal fiataljait, de azért illik hozzátenni, hogy két remek edző dolgozik velünk Steve Bould és Neil Banfield személyében. Már az U10-es csapattal is komolyan gyakoroltatják a helyezkedést és passzjátékot, és már ekkor olyan alakulatok ellen játszhattunk, mint az Ajax, ahol hasonló a filozófia uralkodni, mint nálunk.” – emlékezett vissza.

Az angol játékos azóta az Arsenal legfiatalabbja lett, aki pályáraléphetett mind a bajnokságban, mind a Bajnokok Ligájában, de egyelőre még nem tud rendszeres játéklehetőséghez jutni az olyan középpályások mellett, mint Fabregas, Nasri, vagy Diaby. Emiatt felvetődött a kölcsönbeadás lehetősége is, amitől Wilshere sem zárkózik el.
„Szeretnék egy Premier Ligában szereplő csapathoz menni kölcsönbe. A West Ham ideális lenne, de oda megyek, ahová Arséne szeretné. Amikor felkerültem a felnőttcsapatba, úgy éreztem, hogy máris készen állok, de utána rájöttem, hogy még van hová fejlődnöm. Szerintem most már sokkal jobbak a passzaim, és javultak a cseleim is. Az edzéseken leginkább Andrey-t, Samirt, Cesc-t, és Theót figyelem, ráadásul Walcott még többet tud nekem segíteni, hiszen ő is 17 volt, amikor megjárta a világbajnokságot.”

A beszélgetésünknek lassan vége, Jack profizmusa azonban még az utolsó szavaiban is megnyilvánul, ahogy ismét más témáról kérdezem, mint a foci. „Minden téren utálok veszíteni. A csapattársaim közül Aaronnel és Theóval szoktunk Call of Duty-zni és FIFA-zni, de csak azt szeretnék hinni, hogy ők a legjobbak.” – zárta szavait a 17 éves játékos.

Írta: Jonathan Northcroft

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (30)

14 éve
Törölt felhasználó
szerdán akár játszhatna is.
14 éve
Törölt felhasználó
Henry-t kéne a télen visszaigazolni. Olvastam, hogy a Barca David Silvát nézte ki helyette így akár a télen adna érte Wenger egy 5 millás ajánlatot és jöhetne. Nézzétek meg, hogy VanDerSar, Giggs is már 38 körül járnak és még a legjobbak között vannak. Henry még 31 éves szóval semmi sincs veszve.

ui: Legalább visszavághatna Walcottnak, hogy 40 méteren elverte :)
14 éve
Törölt felhasználó
Kösz a fordítást Athlon, nagyon érdekes cikk!
14 éve
Törölt felhasználó
miez a nagy pangás? :D mindenki elment az ANK-ra? :D ... na jó én is leléptem :D
14 éve
Törölt felhasználó
ericsson!Én ezeket a neveket egy angol napilap cikkében olvastam,ahol egy szakértő leírta,hogy kikre lenne szüksége az Arsenalnak,és ezeket a neveket említette meg! A két fiatal olasz védő a Bari-ban játszik,és többek között a Ac Milan-nal hozták szóba őket,szóval nem lehetnek tehetségtelenek!Ogbonna szintén védő róla még nem hallottam!Azpilicueta az Osasuna tehetséges jobb hátvédje,őt már korábban is szóba hozták az Arsenal-lal!Megfordult az összes spanyol utánpótlás válogatottban,szóval vele sem vennénk zsákba macskát!Krasic-ról lehet mostanában a legtöbbet hallani,mivel a CSZKA-ban való BL szereplésével igencsak felkeltette több európai sztár klub érdeklődését(AC Milan,Man.Utd.,Real Madrid)!Kreatív középpályás,de nem hiszem,hogy érkezne,mivel magas az ára,nem mellesleg a KP-ra több opciónk is van,és sok fiatal tehetségünk vár a felnőtt csapatban való bemutatkozásra!

Szólj hozzá