„Ez a legjobb lehetőség, hogy elitjátékos legyél, s hogy megtanulj számos végzettséget, miközben edzel. A jutalom óriási, de ki is kell érdemelned. Adj bele 100%-ot, és a végén révbe érsz.” – áll az Arsenal akadémiájának a brosúráján.

A mechanikus kapu zöreje megtöri a csendet, s a nyugalomban lévő kacsák ijedten szállnak tova a közelben lévő dísztóról, ahogy Dennis Rockall bekanyarodik a fehér Citroen-mikrobusszal az Arsenal edzőközpontja elé.

Semmi extrém dolog nincs ebben, hiszen ez a jármű is ugyanolyan, mint a többi, kivéve abban, hogy akik benne ülnek, vélhetően a világ legdrágább tinédzsereinek mondhatják magukat a futball világában. Az idő meglehetősen hideg, mindenki lehelete tisztán látszik a London Coldney bejárata előtt, amikor az ifjú játékosok kiszállnak a buszból még farmerban és divatos pólókban.

Itt vagyunk tehát Európa egyik legjobb és legnevesebb akadémiáján, ahol többtucat tehetségesebbnél tehetségesebb fiatal játékos várja a meghívót Arséne Wenger keretébe. A srácok eredményei magukért beszélnek: ők a címvédői az Akadémiai Ligának, illetve az Ifjúsági Kupának, ráadásul néhányan már lehetőséget kaptak Wenger Ligakupa-csapatában is. Biztos, hogy valamit piszok jól csinálnak, noha a lelkesedésük most mégsem látszik – de ha eláruljuk, hogy hétfő van, akkor már ez is érthető.

A tizenhat fiatal a bejáratnál egy pillantást vet a padlóra, ahol egy lábtörlő van leterítve hatalmas „Welcome to Arsenal FC” felirattal, majd továbbmennek – mindenféle szemkontaktus nélkül. A pályán azonban már sokkal keményebb a légkör, a fiatalok igyekszenek mindent Liam Brady és Steve Bould utasítására tenni.

„Mély levegő és: Jingle bells, jingle bells, jingle all the way…" – jön a parancs az edzőktől. Nem, ez nem a Csillag születik válogatása, de tény: a srácok igen komolyan gyakorolnak a csütörtöki különleges fellépésre, hiszen a hagyományokhoz híven az akadémián játszó fiataloknak énekelniük kell egy szép karácsonyi éneket a felnőttcsapat számára.

Persze sokkal jobban hangzik az egész, amikor a zenekar is a helyén van, de hogy a csapat mennyire komolyan veszi ezt a dolgot jól mutatja, hogy tavaly Aaron Ramsey, vagy éppen Cesc Fabregas is beállt segíteni az alkalmi kórusba. A próbának lassan vége, és a srácok sem tűnnek valami meggyőzőnek, ahogy baktatnak vissza az öltözőbe. Ők inkább a focihoz, és nem az énekléshez értenek – de ami kötelesség, azt el kell végezni…

A hosszú, kétemeletes akadémiát effektíven két részre lehet osztani. A jobboldali szárny Wengerék birodalma, a bal pedig az ifiké. Az olyan helyiségek, mint a konditerem, a medence, vagy a menza megosztva vannak középen, Wenger és az akadémiai igazgató, Liam Brady irodája pedig a két szárny végén található.

A két keret tagjai két különböző ajtón léphetnek be az épületbe, ahol jól látható, hogy a csapat mennyire büszke ezekre a fiatalokra – a fehér falakon olyan képek díszelegnek, amelyről vigyorgó arcok sugároznak a tavalyi Ifjúsági Kupa döntő után, de vannak még fotók a klub korábbi kiemelkedő, saját nevelésű játékosairól: a jelenleg már a Chelseaben játszó Ashley Coleról, Tony Adamsről, vagy Ray Parlourról.

Az öltöző felé közeledve további három olyan játékosról látunk képeket, akik a közelmúltban érték el azt a szintet, hogy bekerüljenek a felnőttcsapatba – ők Nicklas Bendtner, Kieran Gibbs és Jack Wilshere.

Az éneklésnek tehát vége, a 40 perces túlóra után mindenki igyekszik hazafelé. Másnap viszont már komolyabb a hangulat, és a srácok végre a játéktudásukat is megmutathatják egy edzés erejéig. Wengerék egy jó négyméteres sövény mögött edzenek, így a pálya sarkán bemelegítő fiatalok nem láthatják, min dolgoznak a franciáék. Arról, hogy miért kell ennyire elkülönítve tréningezniük a két osztagnak, Steve Bould igyekezett választ adni:

„Ez van, amikor jól hat a fiatalokra, van amikor kevésbé, de a lényeg, hogy már ez a tény is arra ösztönzi őket, hogy keményen edzenek és teljesítsenek, hogy mihamarabb a felnőttcsapatba kerüljenek. A fiatalok csak a felnőttek autóit látják a parkolóban, semmi többet, de így mindenképpen arra fognak törekedni, hogy kiérdemeljék az esélyt, hogy Wengerékkel eddzenek a sövényen túl.”

Ezt az elszigetelést az oldja fel, amikor Mikael Silvestre jön át a másik oldalról, hogy elvigye a vitaminos tégelyt, de már szó nélkül megy is vissza. Eduardo is hasonló ok miatt érkezik egy széles mosollyal az arcán, de ez sem tudja kizökkenteni a keményen dolgozókat.

Persze, nem tűnik ennyire barátságtalannak a helyzet. Arséne Wenger, habár tisztes távolból, de aktívan mindig figyelemmel követi a jövő reménységeinek a felkészülését. A 60 éves mester tartja minden évben az akadémia évnyitóját, amelyen keményen elmondja, hogy mit jelent az Arsenal mezében játszani, és mit vár el a fiatal játékosaitól. Sőt van, amikor egyszer-kétszer mindenféle előzetes bejelentés nélkül átsomfordál Bouldékhoz, hogy megállapítsa, hol tart az edzés – ilyenkor a játékosok is más üzemmódba kapcsolnak át.

„Érezhető a hangulatváltás a srácokon, amikor Wenger megjelenik, hogy megnézze, mit csinálunk. Nem szokott sokáig maradni, hiszen már így is kétszer olyan elfoglalt. Amikor szüksége van egy középpályásra, vagy egy védőre a saját programjukhoz, mindig közösen döntjük el, hogy ki mehet át a másik oldalra.” – magyarázta el Bould.

„Nagyon sok fiatalt vitt már át, de ha látja, hogy a technikai edzéseket nem veszik komolyan, akkor visszazavarja őket, és egy darabig nem választja ki őket a feladatra. Wenger szeret mindent komolyan átnézni, és a fiatalok csak akkor léphetik át a felnőttcsapat küszöbét, ha minden téren eleget tesznek az elvárásoknak.”

Ennek eredményeképpen Bould is sokkal inkább a technikára helyezi a hangsúlyt. Hétfőn például még a bemelegítés is labdás volt, kedden pedig csak egy 20 perces kitérőre dobták le a játékszert, amikor a gyorsulásra és a helyezkedésre gyakoroltak.

A körülmények minden szempontból kiemelkedőek: a pályák makulátlanok, valamint a nagy költségből felszerelt akadémián a fiataloknak nincs más dolguk, csak az, hogy serényen gyakoroljanak, és maximalizálják a tudásukat.

A már említett sofőr, Rockall, az akadémia mezfelelőse, aki már reggel hét óta dolgozik, hogy mindent előkészítsen, mire ők ideérnek. Az Arsenal még azokra is kimondottan ügyel, akinek még nincsen jogosítványuk, őket az egyik metróállomáson veszik fel. A srácoknak még az olyan kulimunkákra sem kell ügyelniük, mint a cipőtisztítás, hiszen a Nikeval kötött szerződés értelmében egyszerűen fogják, és kibontanak egy újat a dobozból – ez ilyen egyszerű.

„Valóban nem olyan a helyzet, mint az én napjaimban. Annak idején újra és újra csak játszottunk, és az időnk nagy részét a grundon töltöttük. Ma viszont már a fiataloknak nem sok tennivalójuk akadt pluszban, csak arra kell ügyelniük, hogy végig az elvárásoknak megfelelően játszanak és fejlődjenek. Persze ezt nekünk sem könnyű kivitelezni, és az is tévhit, hogy ezek a játékosok nem sokat tesznek az elvárások érdekében.” – szögezte le Bould.

„Az ide látogatók talán azt gondolhatják, hogy mennyire szuper ez a fajta élet, mindenféle kemény munka nélkül. Ez persze közel sem igaz, de az nem titok, hogy voltak már olyan játékosaink, akiknek könnyebben mentek a dolgaik, mint másoknak. Ilyen volt például Dennis Bergkamp is. Nagyszerű játékos volt, egyike a legjobb karaktereknek.”

„Az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy a nagyszerű játékosoknak erős jellemük volt. Amikor hibáztak, vagy nehéz periódusaik voltak, felálltak, és csinálták tovább. Nem számít, hogy mennyi cselt tudsz, ez csak a jellemtől függ.”

A csapat persze nem csak a futballképzésre fordít ennyi erőt és energiát, hanem a további képzésekre is. A külföldről jött fiataloknak például angolórákat biztosítanak, a csapattal pedig külön sportpszichológus is foglalkozik.

„Próbáljuk őket rávenni, hogy felejtsék el a negatív gondolkodást, ne úgy menjenek be félidőben az öltözőbe, hogy óh ne, kettő-nulla nekik, hanem, hogy gyerünk, kell egy gyors gól, és ismét visszatértünk a meccsbe.”

Bouldék a keddi edzést büntetőrúgásokkal zárják, egy nappal a Crewe elleni Ifjúsági Kupa meccs előtt. Akik kihagyják a sajátjukat, komoly büntetésre számíthatnak: nekik kell visszacipelniük a komplett felszerelést a szertárba. Persze akik hibáztak, gyorsan keresik a kifogásokat: „Nagyon peches voltam, a kapufát találtam el.” – hangzik a magyarázkodás, de ez senkit nem hat meg. „Nem számít – kihagytad.” – jött a gyors replika.

Az Arsenal edzőközpontjában nagyon ritkán hangzik el a „pech”, vagy „balszerencse” szavak. Ez nem a szerencse kérdése, semmit sem lehet a véletlenre bízni. És ha valaki, akkor Arséne Wenger biztosan tudja ezt. Cesc, Samir, Andrey, Robin: jobb, ha már most felkötitek azt a bizonyost, a kiságyúsok ugyanis már a sarkatokban vannak.