Bár a közelmúltban óriási port kavart Arséne Wenger és Mark Hughes vitája a végül 3:0-ás Manchester City győzelmet hozó Ligakupa-meccset követően, az Arsenal francia trénere mégis sajnálatát fejezte ki kollégája távozása kapcsán.

Mint ismeretes: hiába nyert egy fordulatos meccsen ma a Manchester City 4:3-ra a Sunderland ellen, a csapat tulajdonosai bejelentették, hogy szakítanak Mark Hughes-zal, akinek a helyén az Inter korábbi edzője, Roberto Mancini dolgozik majd tovább.

Mindig nagyon szomorú vagyok, amikor egy menedzser elveszíti az állását. Számomra az ebben az egész ügyben a legtragikusabb, hogy ismét nem adtak elég időt a trénernek, és gyors döntést hoztak. Persze, mi kívülállók nem ismerhetjük a Manchester City dolgait, hiszen nem látunk bele a belső ügyekbe, de kívülről nagyon meglepőnek és szomorúnak tartom a dolgot.

- mondta Wenger, aki egyben új 'munkatársát' is köszöntötte.

Úgy gondolom, hogy Roberto Mancini kiemelkedően jó munkát végzett az Internél. Most viszont egy speciális csapatot fog kapni, kérdés, mennyire fogja majd sikeresen irányítani a játékosait. Az viszont kétségtelen, hogy meg lesz az összes olyan játékosa, akit szeretne a soraiban tudni.

 

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (14)

14 éve
Törölt felhasználó
Hali!
Szerintem Mancini képes lesz ütős csapatot kovácsolni a City-ből, bár nem rajta fog múlni igazán. Igaz, hogy bárkit megvehetnek dekára (ez egyébként gusztustalan), de nehéz úgy irányítani egy csapatot, hogy közben meg van kötve a keze. Mert biztos vagyok benne, hogy a City-nél azért beleszólnak majd Mancini munkájába is! Nem úgy, mint nálunk, ahol Wenger azt csinálhat amit csak akar...
14 éve
Törölt felhasználó
Szerintem Mancini sem fog TOP csapatot csinálni a city-ből.
14 éve
Törölt felhasználó
Kivancsi vagyok Mancinire, hogy mit er el a Cityvel. Azert a PL ben nem jellemzo a bundazas.
14 éve
Törölt felhasználó
Mancini jó edző, kíváncsi vagyok, milyen karriert fut majd be Manchester gazdagabbik felén!
14 éve
Törölt felhasználó
Én örültem, amikor a MU megverte a City-t. Inkább maradnék a nagymúltú riválisoknál, minthogy gyökér mágnások szarklubjai ellen harcoljunk. Ha jól emlékszem vissza, akkor egy-két évvel ezelőtt 3-4 csapatnak nem voltak teltházas meccsei PL-ben: Blackburn, Wigan, Blackburn és City asszem... Most már azért telve vannak lelátók Manchester ocsmányabb felén, de jelzi a drukkerek komolyságát, hogy kb. 1000 Arsenal-fan le tudja énekelni őket az arénájukban... Rohadtul idegesítő egyébként, h kétszer is kikaptunk már tőlük az évben, rem otthon móresre tanítjuk őket.

Szólj hozzá