Az Arsenal ma a Turf Moor-ra látogat. Az ellenfél az újonc Burnley csapata lesz.

Tudj meg többet a Burnleyről:

Csapatnév: Burnley Football Club
Alapítva: 1882
Stadion: Turf Moor
Elnök: Owen Coyle
Menedzser: Barry Kilby

A Burnleyt 1882-ben alapították. A hazai meccsüket a kezdetek óta a Turf Moor-ban játsszák.

A Burnley történelme jelentős részét alacsonyabb osztályokban töltötte, de akad bajnoki cím az első osztályból is. Az 1920-21-es és 1959-60-s szezonban bajnokok lettek.

Az 1984-85-ös szezonban a csapat lecsúszott a negyedosztályba. Két évvel később kishíján egy osztállyal lejebb csúsztak, de az utolsó, sordöntő meccsüket megnyerték, így maradtak a negyedosztályban.

A 90-es évektől a csapat egyre fejlődött és hosszú évek után a 2008-09-es szezonban feljutottak a PL-be.

A közelmúlt:

A Burnley jelenleg a 13. helyen áll, ez a jó helyezés köszönhető annak (is), hogy az újonc csapat felszívja magát a PL 'menő' csapatai ellen. A MU-t elverték, a Villaval X-eltek. Legutóbb a Fulhammel játszottak döntetlent.

Az Arsenal kezd újra formába lendülni, ezt a legutóbbi, Liverpool elleni győzelem is bizonyítja.

Sérülésjelentés:

A Burnleynél mindössze McCann sérült, miután Rodriguez és Paterson felépültek.

Az Arsenalnál sok sérült van. Rosicky, Bendtner, Denilson, Traore, Clichy, Djourou, Gibbs és Persie. Eboue felépült korábbi sérüléséből.

Sztár-Párharcok:

Paterson Vs. Almunia:
A Burnley gólgyárosával néz szembe ma Almunia. 

Martin Paterson egy angol származású támadó. A Burley egyik tehetségének tekintik, ugyanis 22 éves kora ellenére a csapat egyik húzóembere.

Karrierje korábbi részében játszott a Stoke City és a Scounthorpe United csapatánál is. 2008-ban igzolt a Burnleyhez.

Az előző szezonbéli Burnley-remekelésnek az egyik legfontosabb láncszeme volt. 19 gólt lőtt, így ő lett a házi gólkirály.

Az észak-ír válogatott tagja.

Caldwell Vs. Arsavin:
A csk. vigyáz Arsavinra.

Steve Caldwell az idősebb generációt képviseli a Burnley csapatában. Ő a csapatkapitány.

Caldwell több évet töltött a Newcastle csapatánál. A Castle többször is kölcsönadta, így a Blackpoolban, a Bradford Cityben és a Leeds csapatánál is kölcsön-szerepelt az akkor még ifjú játékos.

A Sunderlandben is lehúzott 3 szezont, végül 2007-ben az atigazolási ablak lezárta előtt 9 perccel a Burley leigazolta őt.

Caldwell a skót válogatott tagja.

McDonald Vs. Song:
Egy ifjú játékos áll majd Songgal szemben.

Kevin McDonald is az egyik nagy reménysége a Burnleynek. Jelenleg 21 éves, de ennek ellenére sok lehetőséget kap.

A Burnley 2008-ban igazolta le a Dundee csapatától.

McDonald a skót U21-es válogatott tagja is.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (11)

14 éve
Törölt felhasználó
Tuti, h nehéz ellenfél lesz és a bíró se a legjobb... Mike Dean fogja vezetni a mérkőzést!!! Már most görcsben vok... tegnap nyert a mu és az aston villa is, ma játszik a cselzi és a pool is, kötelező a győzelem!!
14 éve
Törölt felhasználó
Nagyon nehéz meccsre számítok! Nem tudom, hogy esetleg a Digi adja-e de szerintem nem mert lesz egy City-Tottenham is. Csak lesz egy link.

OFF: Tegnap az Emiratesről álmodtam. Odasétáltam hozzá és ilyen tiszta lepukkant volt.Az oldalában kínai boltok, az egyik oldalán nem volt fal és belül az üléssorok kivehetőek voltak. Ja és a fű között kis fehér virágok nőttek (nem tudom, hogy hívják azt a virágot). Nagyon rossz volt. A valóságba hál' istennek ne milyen :exclaim: :D :p :)
14 éve
Törölt felhasználó
Kezdőnk:
Almunia

Sagna
Gallas
Vermaelen
Silvestre

Fabregas
Song
Diaby

Walcott
Arsavin
Nasri

Cseréink:

Fabianski
Eboué
E.-Thomas
Ramsey
Wilshere
Eduardo
Vela
14 éve
Törölt felhasználó
Én sokkal nehezebb meccsre számítok ma, mint amilyen Pool elleni volt! A Burnley főleg hazai pályán elég erősnek tűnik, és ahhoz képest hogy újonc csapat, elég kellemetlen ellenfél, ráadásul hazai pályán!
14 éve
Törölt felhasználó
Hát szerintem behúzzuk.És én egy olyan izgalmas végjátékra számítok, mint a Pool ellen.

Szólj hozzá