Két elveszett bajnoki után a Stoke City ellen egy 2-0-ás győzelemmel tért vissza az Arsenal a győzetesek útjára, igaz, a három pont mellé nem kevesebb, mint négy játékos is dukált ma, Eduardo pedig már a meccsen sem tudott részt venni. A horvát játékos helyett így Andrey Arshavin kezdett van Persie megüresedett helyén.

"Amikor működik, mindenki imádja. Nem gondolom, hogy olyan kiemelkedő középcsatár lenne, de tény, hogy megvan a testi ereje, jók a helyzekedései, és megfelelő a technikája, végül ezek győztek meg. Két, vagy három gólt is lőhetett volna, de végülis összességében jól szerepelt." - mondta az orosz játékosról Wenger.

"Azt még nem tudom, hogy ő lesz-e a válasz van Persie hiányára, de majd meglátjuk. Meg kell néznünk, hogy hogyan fog műkdöni ez a dolog otthon, és idegenben is, és természetesen az egyensúlyt is meg kell találnunk, mert ez esetbenköre kell építeni a többi technikás játékost: Rosickyt, Nasrit, Fabregast, Ebouét és a többieket."

A francia mester ezután a csapatot emelte ki, hiszen az Arsenal két elvesztett bajnoki után hozott ismét három pontot:

"Nagyon kellett már ez a győzelem. Úgy gondolom, hogy remek első félidőt nyújtottunk, és két-három gólt is rúghattunk volna. A második játékrészben láthattuk, hogy a csapatban még mindig ott van az előző két vereség, és picit akadozott volt a játék az 1-0 miatt. Szerencsére aztán időben jött a második találat."

A csapat végül úgy nyert 2-0-ra, hogy Fabregas a 21. percben még büntetőt hibázott:

"Mentálisan nagyon nagy volt a harc a pályán, mivel azon kevés napot fogtuk ki, amikor a Stoke nagyon jól szervezett volt. Nem kell sok helyzet, hogy betaláljanak, és ha hibázunk, akkor könnyedén ki is használják azokat. Szerintem ez a tudat játszott közre, hogy Cesc végül kihagyta a büntetőjét, de szerencsére pár perc múlva gólt tudtunk rúgni Sörensen is kiváló meccsen van túl, igaz egy alkalommal mi segítettünk be, hogy ne kapjanak gólt. Fabregas későbbi játékában pedig közrejátszott a kihagyott büntető."

"Ez a győzelem nagy megnyugvást jelent az egész csapatnak. Sikeressé akarom tenni az Arsenalt és ebben nem segített a közelmúltbeli két vereségünk. Nem beszélnék most a Ligakupa-kudarcunkról, viszont a Sunderland, és főleg a Chelsea elleni vereségünket követően nehéz volt mihez kezdenünk. Ha nem nyertünk volna ma, bárki megkérdőjelezhette volna a mentális erősségünket, de minden másnál fontosabb volt, hogy nyertünk ma."

Az Arsenal a jövő héten Görögországba látogat, ahol az Olympiakosz vendége lesz az utolsó meccsen a csoportkörben, s mivel az első helyet nem veszélyezteti semmi, vélhetően a tartalékok lépnek a pályára. A hétvége azonban érdekes lesz, hiszen a bajnokságban az Anfield Roadon lesz egy Liverpool elleni rangadó, szerencsére viszont a sérültek időben visszatérhetnek.

"Eboué izom-, Gallas és Traore térdín-, Rosicky pedig ágyéksérülést szenvedett. Reménykedünk, hogy Tomason kívül egyik játékosunk sérülése sem komoly, de Rosicky egy darabig biztosan nem játszhat majd. Eduardo combsérülés miatt nem vehetett részt ma a meccsen, de elvileg a jövő hétre ismét bevethető állapotban lesz. Walcott és Diaby várhatóan a jövő hétre felépül, és Song is visszatérhet az eltiltása után. Bendtner két-három héten játszhat majd."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (36)

14 éve
Törölt felhasználó
Hát ha ez a győzelem se lett volna meg az komoly érvágás lett volna minden arsenalhoz közelálló személynek !
14 éve
Törölt felhasználó
Gibbs 3 hónapot kell kihagynia Clichynek egy kicsit kevesebbet.
14 éve
Törölt felhasználó
nem tudjatok,hogy Clichy es Gibbs hogy allnak a seruleseikkel?..mert Wenger nem is emlitette meg oket...
14 éve
Törölt felhasználó
Tomco, írtam neked levelet, csak szólok, hogy biztosan olvasd el :)
14 éve
Törölt felhasználó
egy kapus+ a sérültek, és kész van egy egész jó kis kezdő csapat!:D ami elég szomorú :shut: >:(

Szólj hozzá