Robin van Persie többhónapos kiesésével az Arsenal egyelőre nem tudott mihez kezdeni a pályán, ugyanis a holland távolléte óta az ágyúsok két bajnoki meccset is elbuktak a Sunderland és a Chelsea ellen, ráadásul mindezt úgy, hogy még gólt sem tudtak rúgni.

Arséne Wenger úgy véli, hogy ez nem véletlen,a szükségállapot miatt idő kell a csapatnak, hogy hozzászokjon a fenn álló helyzethez:

"Mindig kell egy kis idő, mire újraadaptálódnak a játékosok, főleg mikor egy ilyen kulcsfontosságú ember esik ki a csapatból, mint van Persie. A csapatnak új egyensúlyt kell megtalálnia." - mondta Wenger.

"Természetesen ezen időszak alatt keményen meg kell küzdeni mindennel és nem biztos, hogy mindig összejönnek a dolgok. Ugyanakkor nincs más választásunk. Szerintem meg van a képességünk, hogy megbírkózzunk ezzel a kihívással, és van lehetőségünk, hogy meg is mutassuk ezt."

Van Persie sérülésével megnyílt a nagy lehetőség Eduardo előtt, akire a bokatörése óta nem hárult ilyen nagy feladat mint most, eddig viszont a horvát sem brillírozott. Alex Song, a csapat védekező középpályása szerint azonban a szurkolóknak időt kell adniuk a csatárnak:

"Nagyon sok sérült játékosunk van, és nem könnyű a helyzetünk. Az pedig különösen fájó, hogy egy olyan játékost veszítettünk el több hónapra, mint Robin, ugyanis ő az egyik legjobb a keretben. Természetesen ez nagy teherrel jár Eduardo számára is, ugyanis hosszú ideig sérült volt, és nem könnyű visszatérni a pályára. Több időre van szüksége, hogy megerősödjön." - véli Song.

Bár van Persie sérülésével Wenger is elismerte, hogy nagy valószínűséggel vesz egy csatárt a télen, a francia mégsem fog ajánlatot tenni az Inter olasz csatáráért, Mario Balotelliért:

"Nem érdeklődünk a játékos iránt. A Chelsea annyiért veszi meg őt, amennyiért akarja, mi viszont nem jelentünk vetélytársat ilyen téren. Ma olyan híreket olvastam a lapokban, hogy versengünk a Chelseavel Balotelliért, ugyanakkor ez határozottan nem igaz." - mondta Wenger.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (10)

14 éve
Törölt felhasználó
Most olvastam egy Wenger nyilatkozatot a Sky-on,és azt mondta,hogy olyan játékost keres januárban,aki klasszis,de nem játszott az idei BL szezonban!Wenger szerint Chamakh leigazolásának kicsi az esélye,mivel szerinte a Bordeaux nem fog megválni tőle a BL miatt,Dzekonak pedig magas az ára!
14 éve
Törölt felhasználó
ericsson gondolkodj már... a Blackburn most ejtette ki a chelsea-t a liga kupából, a pool meg nagy ratyi, izgalmasabb meccsnek ígérkezik mint a mi meccsünk, ami hogyha minden jól megy akkor alázás lesz! 3:0 legalább, remélem!
14 éve
Törölt felhasználó
ok, olvasom a blogot
14 éve
Törölt felhasználó
Jó, oké szokjunk hozzá, de a 4-3-3-mal Robin nélkül gyakorlatilag esélytelenek vagyunk.
Írtam ám egy blogot, tessék megnézni, hozzászólni, vitatkozni. :)
14 éve
Törölt felhasználó
Azt nem értem, hogy mit ártott az Arsenal az Eurosport2 nek ? Mert amikor az Arsenal minden meccsen 6 gólt lő, akkor nem mutatják, amikor egyet se lő akkor se mutatják. Valahogy nem szeretik a szerkesztők... Nem tom miért izgalmasabb egy Blackburn Rovers - Liverpool meccs mint egy Arsenal-Stoke meccsnél

Szólj hozzá