A találkozó előtt Wenger jó hírekkel szolgált, hiszen Bendtner és Eduardo felépültek sérülésükből, valamint a korábban a tartalékok közt visszatérő Nasri is nevezve lett a meccsre.

A meccsen az Arsenal volt a 'favorit', így mindenki tőlük várta a győzelmet. A Manchester United, a Man. City és a Spurs korábban botlottak, így az Arsenal egy esetleges győzelemmel tudta volna növelni az előnyét ezekkel a csapatokkal szemben.

A meccs kezdetétől fogva egészen a 70. percig az Arsenal volt nagyobb fölényben. Az első félidőben már 0:2 volt az állás az Ágyúsok javára. A gólokat egyébként van Persie és Gallas szererzték.

Az Arsenal a gólok előtt és után elég nyugodt játékot mutatott, sok már a hanyagság határát is el-el érték. Nem tették oda magukat kellően, így a 'Kalapácsosok' is vezethettek sok támadást.

Az Arsenal védelmét szerintem meg lehet dícsérni, mert ismét hibátlanul végezték a feladatokat. A középpályán nem volt senkivel  probléma, mert Cesc nagy labdákat adott, Eboue mindenhol megjelent és tette a dolgát és Song ismét a csapat egyik legjobbja volt (annak ellenére, hogy ő csinálta a 11-es előtt a szabálytalanságot.) A csatársorral pedig nem vagyok elégedett, mert többet várnék mind Arsavintól, mind Diabytól. -majd hamarosan Eduardo és Nasri jó formába lendül és ezek a srácok is odatesik majd magukat, feltéve, ha kezdők akarnak lenni.

A góloknál ismét pechesek voltunk. Az első gólnál Mannone jött ki (ismét) rosszul, aközépre ütött labdáját Cole tisztán berúgta. A következő gól pedig a már említett Song szabálytalanság után 11-esből született.

A bíróra nem lehet panasz, mert most tényleg jól fújta a találkozót. Több helyzetben ítélhetett volna 11est is és adhatott volna lapot is, de rendkívül fair volt, ahogy ítélkezett a meccsen.

Az Arsenal a 2. helyre ugorhat, feltéve, ha hozza a majd később lejátszandó Bolton elleni elmaradt meccset. Ne temessük a csapatot, mert még van esély!!!

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (422)

13 éve
Törölt felhasználó
Én azt nem értem, hogy Almunia mi a rákot keres a padon? Egészséges nem? Akkor miért nem ő véd? Talán ennyi idő alatt összeszedte a fejét. Én nagyon várom vissza!!
13 éve
azt hiszem az enyém lesz a 421.hsz. talan azert mert nem is van kedvem semiit se mondanom,nem tudom ki kit,mit hibaztat.inkabb én senkit se akarok csak egyszerüen meg most se tuom elhinni hogy nem nyertünk,meg mindig nem tudom feldolgozni hogy egy ilyen csapat ellen hogy nem nyertünk???pedig jobban megerdemeltük mint a fulham ellen pld szoval ezert nem ertem.
csak az tudna vigasztalni ha most mevernénk a pool-t,meg a spurs-t is
13 éve
Törölt felhasználó
sok ismerősöm mondja hogy szereti az arsenalt a stílusa és a játékos politikája miatt magyarul hogy sok a fiatal és nem 30 millákér vesznek embert..amugy a mu berbatow meg hargreaves igazolásával fűbe harapőott..kb 60 milláért vehették őket aztán baszhatják
13 éve
Törölt felhasználó
Ez hihetetlen 2gólos előnyünk is volt.
13 éve
Törölt felhasználó
ÁMEN!!! :D csak az a baj, személyes tapasztalataimból tanulva, hogy az arsenalosok oltásába mindig összefognak, legyenek cselszkisek, mu-sak vagy poolosak.... de nem érdekel KAPJA BE AZ ÖSSZES!!!! 🧀

Szólj hozzá