Stan Kroenke ismét vásárolt részvényeket az Arsenalon belül, ez valamelyest jó a klub számára. Az Arsenal 'megél' a befektetők 'befecskendezett' pénze nélkül is, de sok csapat nem így van ezzel.

Wenger megemlítette, hogy milyen jó is az ő politikája, hiszen tulajdonképp nem is kell hozzányúlnia semmilyen a részvényesek által befektetett pénzhez, hisz mindent tudnak fedezni klubon belül.

"Sok angol klub a tűzzel játszik, hisz vannak, akik saját erőből nem képesek fennmaradni."

"Például ott van a Portsmouth; szükségük van milliárdos befektetőkre, mert azok nélkül nem lennének képesek fedezni a kiadásokat -ez nem jó dolog."

"Tudom, hogy nálunk is vannak milliárdos külföldi befektetők, de nem avatkoznak bele a klub napi életébe és annak működtetésébe."

Az UEFA korábban új ötlettel állt elő, a program a 'pénzügyi fair play' nevet kapta. A szabály többek közt arról szólna, hogy a klubok az átigazolásokat és a kiadásokat is saját erőből fedeznék. Az Arsenal jelentős profittal zárta az utóbbi éveket, így ez a szabály az Arsenalra nézve kedvező. Wenger szerint ez a szabály még erősebbé teheti az Arsenalt és a következő évtizedben a világfutball meghatározó alakjai lehetnek az Ágyúsok.

"Úgy gondolom, hogy az Arsenal az elkövetkezendő 10 évben domináns klub lesz Angliában és Európában is egyeránt. -ebben hiszek. Sokat fáradoztunk, de az UEFA szabálya kedvező lehet számunkra."

"Ami munkát az elmúlt 13 évben végeztünk, az elkövetkezendő 13 évben fogjuk visszakapni. Amennyiben a jövőben az Arsenal menedzsere szeretnél lenni, mindened meglesz itt."

"Nincs kinevezve az utódom, sőt.. -bajnokságot akarok nyerni, el akarom hódítani a Bajnokok Ligája trófeát és ezért keményen küzdünk minden nap." -zárta szavait Wenger.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (8)

14 éve
Törölt felhasználó
Ez a szabály végre nekünk is kedvez(het)!
14 éve
Törölt felhasználó
Kacat11!Wenger annyira makacs,hogy még a sérültek szám sem indok az igazolásra!2 észrevétel a hsz-al kapcsolatban:Nasri a nyáron érkezett,a Sztár Sport pedig nem hiszem,hogy tisztán képben lenne a Real Madrid pénzügyi helyzetével!Persze,hogy hitelt vettek fel CR,és a többi játékos megvásárlására,de kellett valami biztosítékot adniuk,hogy ezt a hitelt vissza is tudják majd fizetni!Spanyolországban amúgy is nagy pénzt kap a Madid,és a Barca a TV közvetítésekből,többet ,mint a MU,vagy a többi angol csapat,szóval szerintem nem fog kipukkanni a madridi lufi,de ez csak az én vélményem!
14 éve
Törölt felhasználó
eriCesc ha sok sérült lesz Wenger biztos vesz valakit. Amúgy Wenger télen szokott
nagyokat igazolni.

pl:Nasri,Arshavin.

A heti Sztár Sportban olvastam hogy óriási az adóssága a Realnak és ha, évvégéig nem tudnak mit kezdeni vele akkor kezelhetetlenné válik és akkor paff lesz
:exclaim: :exclaim:

Kellett szétigazolni az agyatokat.
14 éve
Törölt felhasználó
érdekes szabály deh nem fogják bevezetni
14 éve
Törölt felhasználó
Ez mind szép,és jó csak hát a pénz beszél,és nem az UEFA! (: Külföldi Arsenal blogokon terjed miszerint Wenger nem kívánja megerősíteni a keretet a téli átigazolási szezon alatt!Sajnálom,mert szerintem még ráférne 1-2 rutinosabb játékos erre a csapatra!

Szólj hozzá