Az UEFA nemrégiben mutatta be legújabb kampányát, amivel azt akarják elérni, hogy a klubok ne tudjanak többet költeni, mint amennyit házon belül megtermelnek. Ez az elképzelés természetesen nagyban segítené az Arsenalt is, amely csapat már manapság is ilyen gazdasági politikát folytat.

Csakhogy a négyéves trófeanélküliség miatt egyre növekvő nyomás van Arséne Wengeren és a csapaton, és sokan úgy vélik, hogy az Arsenal csak akkor lesz képes kitörni a jelenlegi állapotából, hogy a közeljövőben aktívabbak lesznek az átigazolási piacon.

Ezzel Arséne Wenger, és a csapat ügyvezető igazgatója, Ivan Gazidis nem ért egyet.

"Úgy véljük, hogy az átigazolás csak az utolsó próbálkozás. Sokkal érzékenyebben érint bennünket ez a téma. Viszont a szerződéshosszabbítás a már meglévő játékosainkkal sokkal inkább hatékonyabb megoldás. Az Arsenal csak akkor ad ki pénzt egy-egy játékosért, ha a csapatnál úgy véljük, hogy az illető valami olyan pluszt ad, ami nincs meg." - mondta Gazidis egy zürich-i konferencián.

"Nem könnyű ezt az utat járni, miközben vannak olyan csapatok, amiknek korlátlanok a forrásai. De úgy véljük, hogy a helyes irányba tartunk. Arséne biztosan nem azért fog valamit megváltoztatni, csakhogy megfeleljen a médiának. Ő a csapat fejlődésén dolgozik."

"Azon két átigazolási időszak alatt, amióta a csapatnál dolgozok, két játékost igazoltunk, akik tényleg nagyon különlegesek: Andrey Arshavinről és Thomas Vermaelenről van szó. Mindketten valami pluszt adtak a csapatnak. Azért biztosan nem fogunk vásárolni, csakhogy legyen plusz egy játékosunk."

"Olyan gazdasági politikát folytatunk, ami lehetővé tesz bennünket arra, hogy mindent belülről finanszírozzunk. Ez természetesen nagyon fontos, főleg a jelenlegi bizonytalan világgazdaság esetén. És ami a legfontosabb: még mindig egy nagyszerű csapat vagyunk, amely a világ egyik legvonzóbb játékstílusával rendelkezik."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (10)

15 éve
Törölt felhasználó
Igen ám, de amikor a fél csapat sérült, akkor nem is jönne olyan rosszul ha lenne egy plusz játékosunk...Akármit is mondanak, nem elég a keretünk! Rengeteg a sérült játékosunk és így nem lehet kibírni egy szezonon keresztül!
15 éve
Törölt felhasználó
ez szép és jó,de ettől függetlenül még kéne 2 darab tapasztalt játékos ha valamilyen kulcsjátékos sérült akkor legyen minőségi csere vagy akár tapasztalat lenne csapatban,aki az eddzéseken taníthatná a fiatalokat :)
ezért lett volna jó ha pl:Bergkamp,Gilberto maradnak :roll:(még kb 2 évet)
15 éve
Törölt felhasználó
azon dolgoznak h hosszabítsanakxDakk az nemjól megy hiszen vki mindig elmegy!
tv-nemadja?:P ;-P
15 éve
Törölt felhasználó
Valaki tudna egy linket adni a meccsről?
15 éve
Törölt felhasználó
linkje vkinek?

Szólj hozzá