Arséne Wenger a mai sajtótájékoztatóján hosszasan beszélt Eduardo da Silva visszatéréséről. A horvát csatár még 2008 telén szenvedett súlyos lábtörést az egyik meccsen, és kilenc hónapot kellett emiatt kihagynia.

Ám Edaurdo azóta visszatért, és remek formája miatt Arséne Wenger is mesélt egy-két információt a helyzetéről:

"Eduardo az egyik olyan játékos volt, akit rettentően hiányoltunk, mert nem csak gólokat rúg, hanem gólpasszokat is ad."

"Ez mindig is a csapatunk nagy erőssége volt, hogy a csatárok nem csak gólokat szereznek, hanem asszisztokat is adnak."

"Szóval nagyon hiányoltuk őt, és most, hogy Dudu visszatért, a csapat is erősödött, akárcsak Diaby, Gallas, vagy Clichy visszatérésével - hiszen ők sem tudtak játszani a tavalyi év utolsó harmadában."

"Egy egy nagy szezon, ahol Eduardo nagyon fontos lehet. Azelőtt sérült meg, mielőtt meg tudta volna mutatni, mekkora játékos. Az első szezonjában, az első hat hónapban nem játszott túl sokat, majd miután kezdő lett, le is sérült."

"Aztán kihagyta a komplett szezont. Most a harmadik évében jár, a lehetőség tudata nélkül. Egészen mostanáig."

"Voltak kételyeim a sérülését illetően. Csak az idióták mondhatták el, hogy nincsenek kétségeik a visszatérését illetően, holott csak meg kellett volna nézniük a lábát. Most viszont már nem aggódok felőle."

"Számomra ő egy 100%-os futball játékos."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (10)

15 éve
Törölt felhasználó
Nem lesz a régi?
" góllal tért vissza, óriási gólt lőtt a burnley-nek, a felkészüléseken nagyon jó volt ja vagy csak elég volt a mult heti megkerülőscsele!
én is ug gondolom hogy ő innen fog visszavonolni arshaval együtt!
jövőnyáron hiába jön a real ac barca mu ő itt akar majd maradni! ;) :coolsmile:
15 éve
Pityesz! Én nem látok semmi okot arra, hogy miért ne lenne Eduardo olyan formában mint régen.
15 éve
Törölt felhasználó
Afelől még azért vannak kétségeim, hogy mikor lesz végre a régi formában, amikor kénytelen volt egy évre a szögre akasztani a futballcipőjét.(?)
15 éve
Törölt felhasználó
Csak a focinak él,kész meghalni a pályán.
15 éve
100%-osan fitt, egészséges.

Szólj hozzá