A mai nap folyamán az Arsenal újfent meg fog mérkőzni a Haladás csapatával. Az összecsapás 7 órakor veszi kezdetét a Rohonci úti Stadionban, amely tavaly nyáron teljesen megtelt, amikoris a szombathelyi gárda első csapata 1-1-es döntetlent játszott az észak-londoniak néhány nagy névvel megtüzdelt csikócsapatával.

Akkor Kenesei Krisztián szerezte meg a vezetést a Halinak, majd Theo Walcott egalizált, ám most akár több gólra is számíthatnak a találkozóra kilátogató nézők, hisz Arséne Wenger gárdájában minden bizonnyal sokkal több sztár fog helyet kapni, mint a 2008-as meccsen.

Ez annak tudható be, hogy az Arsenal szinte teljes felnőtt kerete Ausztriában edzőtáborozik, s már az előző barátságos mérkőzésükön is játszottak olyan focisták, mint Robin van Persie, Andrej Arsavin vagy éppen William Gallas.

Az Ágyúsok legnagyobb egyéniségei közül mindösszesen Samir Nasri és Carlos Vela játékára nincs esély, hisz a francia középpályás komoly sérülést szenvedett az előző héten, míg a mexikói támadó tegnap Mexikó színeiben lépett pályára az USA ellen.

Tehát minden adott arra nézve, hogy a nyár legizgalmasabb magyar vonatkozású felkészülési meccse lesz a mai. Köszönet a szervezőknek, hogy újra tető alá hozták ezt a meccset! Legyen ez a nap a foci ünnepe!

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (24)

15 éve
Törölt felhasználó
Én is remélem, hogy lesz meccscenter!
15 éve
Törölt felhasználó
Én is élőben nézem 2-kor indulunk Esztergomból
15 éve
Törölt felhasználó
figy am én tok egy oldalt ahol a columbia elleni mecset is adták, és eztis fogják:D
http://www.fromsport.com/video-48093.html ezen a linken fogják:D remélem tudtam segíteni:D
15 éve
Törölt felhasználó
remélem lesz meccscenter mert a legutóbbi meccsen egyszer sem akadt meg!! király ez az oldal hogy csináltátok??? Gratula!!!
15 éve
Törölt felhasználó
KEDD,Július 28. Sport 2,Arsenal TV, Benne: Haladás-Arsenal, Arsenal-Columbia! (:

Szólj hozzá