Hírek /

SC Columbia-Arsenal 1-7

A Columbiaplatzon, avagy az SC Columbia pályáján játszott egy felkészülési mérkőzést az Arsenal az osztrák nyegyedosztályú amatőr futballklubbal.

Az Ágyúsok egyértelmű fölényben voltak már a mérkőzés elején is, voltak lehetőségeik, de csak a kapu mellé tudták rúgni a játékszert. Ellentétben meglepetésre a Columbia szerzett vezetést a 35. percben, miután Almunia hibáját követően Lehner talált szemfülesen a hálóba. Ezután összekapták magukat a vendégek, és egy perccel később egyenlített Bendtner, majd Ramsey a 39 percben vezetéshez juttatta az Ágyúsokat. Ezt követően még az első félidőben Bendtner megszerezte a második találatát, így 1-3-as eredménnyel mehettek az öltözőbe a játékosok.

A második félidőre új játékosok léptek a pályára: nevezetesen Touré, Gallas, Sagna, Senderos, Song, Van Persie, a kölcsönből visszatérő Traoré és a fiatal kapus, Wojciech Szczesny. Az Arsenal a második félidőben is uralta a meccset, és Robin van Persie az 56. percben büntetőből volt eredményes. Ezután Jack Wilshere és Aaron Ramsey visszatért a pályára, majd a cserék után futószalagon jöttek a gólok: Van Persie a 73., míg Gallas a 77. percben volt eredményes, majd Ramsey a 83. minutumban megszerezte a maga második találatát.

Ezzel az Arsenal 7-1-re diadalmaskodott, és gratulálhatunk a Columbiának is, akik ahhoz képest, hogy amatőrök, tisztességesen helytáltak. 

Így jó eredménnyel készültünk fel a július 27-én megrendezendő Haladás-Arsenal összecsapásra, és reméljük, hogy ott is ennyi találatot láthatunk az Ágyúsoktól! 

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (12)

11 éve
Törölt felhasználó
Szerintem nem kell elégedetlennek lenni! Láthattuk, hogy 70-0 is lehetett volna a meccs, ha az Arsenal igazán komolyan veszi! Amikor vezettek, egyből fordítottunk!
11 éve
Törölt felhasználó
Egész jó meccs volt, bár kicsit elégedetlen vagyok! :P
11 éve
Törölt felhasználó
igaz ez elvárható a columbia ellen c(;
11 éve
Törölt felhasználó
manu szépen benyelte am...XD:D:Dde bendő nagyon jól játszott
11 éve
Törölt felhasználó
Na jó ez a 7-1 de nem mondom azt hogy valami kiváló eredmény.Egy osztrák 4. osztályú csapat ahol még félprofi játékos sincs.Na mindegy ez legyen a legnagyobb gondunk.

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek