Aaron Ramsey, aki nemrégiben kötött új szerződést az Arsenalla, bizkaodó, hogy csapata képes lesz valamelyik trófeát elhódítani az előttük álló szezonban.

"Úgy vélem, hogy bebizonyítottuk az előző idényben, hogy képesek vagyunk megverni a többi nagy csapatot, és a bajnoki címvédőt is. A következő szezonban arra kell koncentrálnunk, hogy hozzuk a három pontot a tabella második felében szereplő csapatok ellen is." - mondta Ramsey az Arsenal hivatalos weboldalának.

"Úgy vélem, több meccset vesztettünk a középcsapatok ellen, mint amennyit terveztük. Ez nagy lecke volt tavaly, és tanultunk ebből a hibánkból. Frusztráló érzés kikapni egy gyengébb csapattól, miközben az előttünk álló gárdákat meg tudtuk verni."

"De úgy érzem, hogy most már van elég jó a csapat ahhoz, hogy meglepetést szerezzünk. Azt azonban nem szabad elfelejtetni, hogy sokkal szorosabb lesz a bajnoki címért folyó csata, és minden bizonnyal több csapat is érintett lesz. Itt van például a Manchester City, ahol sok új játékost vettek, így biztosan erősebbek lesznek. Majd meglátjuk. Eddig két csapatos volt a küzdelem a bajnokságért, most viszont úgy tűnik, ennél több lesz."

"Nagyon fontos lesz a jó szezonrajt. Nem ijedünk meg attól, hogy már az első hónapban is lesznek komoly meccseink, mert ezért vagyunk itt. Készen állunk ezekre. Mindent bele fogunk adni, hogy nyerjünk valamit ebben a szezonban."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (3)

15 éve
Törölt felhasználó
www.projaneszfifa.gportal.hu ÁTIGAZOLÁSOS BAJNOKSÁGOK!!!NÉZZD MEG NEM FOGSZ CSALÓDNI!!!
15 éve
Törölt felhasználó
Szerintem is Vik!Érett játékost faragott belölle Wenger,mint álltalába mindenkiböl Wenger a világ legjobb edzöje és nem csak azért mert az Arsenal edzöje...
15 éve
Törölt felhasználó
Én meg úgy vélem, ha így folytatja, nagy játékos lehet belőle!!

Szólj hozzá