-Ivan, kezdjük is a interjút Robin van Persie hosszabbításával. Gondolom mindenki elégedett most a klubnál.
-Igen, mindannyian nagyon boldogok vagyunk, hogy Robin ilyen sokáig kötelezte el magát az Arsenal mellett. Világklasszis játékosról van szó, és nagyon fontos része a jelenleg épülő csapatunknak. Még mindig csak 25 éves, és pályafutása csúcsát az Arsenalnál fogja tölteni. Ezen kívül Robin nagyon népszerű tagja a csapatnak – mind a szurkolók, mind a csapattársak szemében, ezenkívül a képességei révén óriási küzdő.

Néha, érhető módon, a közönség csak az új igazolásokra figyel, de különösképpen a mai futball világban, amelyben csak a jobbnál jobb tehetségek számítanak, egy, a keretben már meglévő játékossal való hosszabbítás legalább olyan – ha nem fontosabb – hasznos, mintha egy új igazolást jelentenénk be. Robin új szerződése egy újabb jele annak, hogy teljes mértékben azon vagyunk, hogy a legjobb tehetségek a klubnál játszanak, ezzel is biztosítva a csapat hosszú távú jövőjét.

-Több mint egy hónap telt el az utolsó játéknapot követően, de mi történt ezen időszakban a csapatnál?
-Abban a pillanatban elkezdtünk az új szezonra koncentrálni, mihelyst véget ért az előző évad. Azon vagyunk, hogy minden olyan dolgot idehozzunk a klubhoz, amire szükségünk lehet egy sikeres előttünk álló idényben. Gyorsan kellett cselekednünk, hogy már korán leigazoljuk Thomas Vermaelent. Thomas az Ajax csapatkapitánya volt, emellett számos tapasztalatra tett szert a belga nemzeti válogatottban, és az európai kupasorozatokban is. Arséne úgy tekintett Thomasra, mint aki pluszt tud hozzá adni a jelenleg meglévő csapathoz, szóval minden bizonnyal nagy befolyása lesz a csapaton belül, reméljük a szurkolók is el fogják fogadni.

Folytatni fogjuk az átigazolásokat, de Vermaelenhez és Arshavinhoz hasonló csak akkor hozunk ide új játékost, ha valami olyasmit tudnak hozzátenni a kerethez, ami még nincs meg jelen pillanatban az Arsenalnál.

Ezenkívül nagyon koncentráltunk, hogy Robinnal együtt hat játékosunk kötelezze el magát hosszútávon az Arsenal mellett, ilyen volt Lukasz Fabianski, Kieran Gibbs, Aaron Ramsey, Theo Walcott és Jack Wilshere hosszabbítása is. Ahogy már mondtam, ezek a bejelentések kevesebb figyelmet hívnak magukra a médiában, mintha új játékost igazoltunk volna, de ezek a hosszabbítások is legalább olyan fontosak. Ezen hat játékos közül négyen válogatott tagok is, míg a másik kettőt, Gibbst és Wilsheret Anglia két óriási tehetségeként tartják számon. Nagyon fontos volt a klub hosszútávú jövője szempontjából, hogy megtartsuk ezeket a játékosokat.

A pályán kívül pedig nagyon sok időt áldozok arra, hogy elsőosztályú ügyvezetőket hozzak a klubhoz. Bár ez úgy tűnhet, mintha nem lenne kapcsolatban a pályán mutatott teljesítménnyel, tizenöt évvel a hátam mögött a sportbizniszben, tudom, hogy csak a háttérben lévő megfelelő emberekkel lehet sikereket elérni a pályán. Egyelőre elégedett vagyok azokkal a szakemberekkel, akiket megfigyeltem az elmúlt hetekben, hónapokban, a képességük révén rengeteget fognak segíteni a jelenlegi csapatnak, hogy még tovább fejlődjön az Arsenal.

Mindeközben az elmúlt hónapban sikeresen megrendeztük a Summertime Ball nevű rendezvényt az Emirates stadionban, ahol 16 híres zenész, köztük Lionel Ritchie és Leona Lewis, játszhatott több, mint 50 ezer néző előtt. Ezenkívül megkezdtük az előkészületeket az idei Emirates Kupára is, amely ismét remek futballfesztivál lesz, hiszen a csapatunk mellett az Atletico Madrid, a Paris Saint-Germain és a Rangers biztosítja a torna magas színvonalát. Ez egy remek felvezetése lesz az új szezonnak.

És végül: tervezünk néhány jelentős fejlesztést a stadionban, amelyet szerintem minden rajongó kedvelni fog.

-Múlt csütörtökön volt egy megbeszélés a testületben, amelyben számos szokásos pontot megvitattatok. Viszont volt egy hír a médiában, mely szerint Alisher Usmanov 100 millió fontot adna a klubnak az adósságok visszatörlesztésére. Erről hogyan szavazott a testület?
-A testület, a pénzügyi tanácsadójával, a Rothschileddel, minden olyan lehetőséget megvizsgált, amelynek a segítségével jelentős mértékben csökkenteni tudná a klub adósságát a brit bankok felé, illetve amellyel növelni tudná az átigazolásokra szánt költségvetését. A testület végül arra a következtetésre jutott, hogy erre nincs szükség, mivel az éves törlesztőrészletet kényelmesen fizetni tudjuk, főleg a növekvő profit okán.

Ezen kívül a testület úgy határozott, hogy nem szükséges megemelni a csapat tőkéjét csupán azért, hogy egy, vagy két játékost a klubhoz igazoljunk. Továbbra is azon az úton haladunk tovább, mintahogyan eddig is: a fiatal, de tehetséges játékosokra koncentrálunk, míg tapasztalt játékosokat csak akkor veszünk, ha valami olyasmit tudnak a már meglévő kerethez hozzátenni, ami nincs meg.

Nagyon sok fiatal játékost emeltünk már világklasszis szinte, elég most is megnézni, hogy az Arsenal a legjobb négy közé jutott a Bajnokok Ligája kiírásban, főleg ilyen ifjú játékoskerettel. Véleményünk szerint az új játékosokra költött töménytelen pénz nem garantálja a sikereket, és ilyen módon nem lehet csapatot építeni. Olyan játékosokat nevelünk ki, akik iránt a többi nagy klub is érdeklődik, a mi célunk viszont az, hogy megtartsuk őket.

A klub, köztük Arséne Wenger is azon a véleményen van, hogy inkább hosszútávon építsünk fel egy eredményes csapatot, az állandó vásárolgatás helyett. Voltak már olyan klubok, akik nem ilyen módszerben gondolkodtak, és sajnos ennek a következményeit azóta már meg is tapasztalhatták. A mi felelősségünk az, hogy egy olyan sikeres klubot építsünk fel, amely nem pusztán egy, vagy két szezonra, hanem a következendő tíz, húsz évre nézve is sikeres legyen.

-Az új szezon egy hónap múlva kezdődik, mit vársz az új évadtól?
-Nagyon koncentrálunk az új szezonra. A fiatal játékosainknak most már vannak tapasztalatai, és még jobbak leszek, mind mentálisan, mind fizikailag is. Tanultak a hibáikból, amiket tavaly vétettek, és ennek eredményeképpen máris jobbak lettek. Higgyenek nekem, máris készen állnak a kihívásokra. Remélhetőleg sikeres előszezonunk lesz, és azzal, hogy Eduardo és Tomas Rosicky egészségesek és bevethető állapotban vannak, azzal, hogy Andrey Arshavint a BL-be is nevezhetjük, máris erősebb csapatunk van. Thomas Vermaelent pedig még nem is számoltuk…

A fiatal játékosaink bebizonyították, hogy ők az ország legjobbjai azzal, hogy megnyerték az Akadémiai Ligát és az Ifjúsági Kupát. Ezenkívül fontos, hogy realisták legyünk magunkkal kapcsolatban, hogy hol kell még fejlődnünk, ugyanakkor a pozitív oldalát is néznünk kell a dolgoknak.

Az elmúlt szezonban két nagyon nagy kiírásban is elértük az elődöntőt, ezen kívül sorozatban a 12. alkalommal kvalifikáltuk magunkat a Bajnokok Ligájába. Ezt a rekordot egyedül a Manchester United és a Real Madrid tartja mellettünk. És ismét elmondanám, hogy ezeket az eredményeket egy olyan kerettel értük el, aminek az átlagéletkora 23 alatt van. Ráadásul nagyon sok világklasszis csapat van Európa szerte, amelyik már az elődöntővel beérte volna a BL-szereplésüket.

A bajnokságban egy rövid hullámvölgy után nagyszerűen kezdtünk el teljesíteni. 2008. novembere és 2009. áprilisa között 21 meccs folyamán nem kaptunk ki.

És végezetül: a második legtöbb gólt rúgtuk a tavalyi PL-sorozatban a 68 gólunkkal, a Bajnokok Ligájában pedig az elődöntőkig egyetlen gólt sem kaptunk az Emirates stadionban. 2009-ben egyetlen csapat sem veszített kevesebbszer, mint az Arsenal.

Szóval számos ok van arra, hogy miért várjuk ennyire optimistán a jövő szezont.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (35)

15 éve
Törölt felhasználó
mindenféleképpen kell igazolni egy vérbeli,rutinos befelyező csatárt mint amilyen henry volt,mit szoltok hozzá?
15 éve
Törölt felhasználó
...Eduardo és Tomas Rosicky egészségesek és bevethető állapotban vannak, azzal, hogy Andrey Arshavint a BL-be is nevezhetjük, máris erősebb csapatunk van. Thomas Vermaelent pedig még nem is számoltuk?

Tehát makk egészséges Rosicky és Eduardo,eszt vártam mióta.Nem tudom mit veszekedtek Denilson igen is jó játékos.Ö volt az aki legtöbben talpon volt tudtommal.Különben is, Denilson a Manchester United ellen majdnem hogy főszereplő volt,Nasri mellett.Remek passzokkal irányított,hiszen ö volt a fő kommunikáció központ a csapat lelke, és a motorja köszt.Persze vannak szürke meccsei ,de kinek nincsenek.Emlékszem a Manchester Derby-vel játszott idegenben és majd csak a 70 perc körül tudtak gólt szerezni.Mi rúgtunk nekik hatot.Most akkor miről beszéltek.Az a 3 pont haloványabb mint a Unitedé.Miről beszéltek?.Így Denilson meg úgy Denilson.Szar csapatokat vertek meg Denilsonék. Pff. Irgum-burgum. Deni olyan mint Gilberto,ha baj van lehet rászámítani.Persze nézőpont kérdése is,én így vélem.Öröm volt végigolvasni a cikket,jó hír hallatán.Gondolom sok munka volt vele?
15 éve
Törölt felhasználó
ÁÁÁÁÁÁÁá minek nekünk 100 milla.....egyert értek TOMCO-val....
Gazidis ezt most jól megmondta nem kellenek nekünk játékosok minek....
Ott van Denilson,Song áááááá ők eszméletlen játékosok.....igen aláíróm de csak ilyen hulladég Wigan meg Burnley ellen voltak jók akiket ha jól tom Wishere-ék is meggyaláztak(Arsenal U18-Wigan 3-0)....A MU ellen mi is volt???? JA h nem léptük át a felezőt fél órán keresztül olyan acélos volt a középpálya???
Cselzi ellen 4-et kapunk otthon???Nem gond ő feldog ide 1-2 statisztikai adatot meg 1 10 millás igazolást azt akk letettünk vmit a nyáron......Meg megint alapozunk arra h nem lesznek sérültek a pofám leszakad....inkább vigye el a juvel Melo-t minek ő nekünk majd az ifiből hozunk fel vmit majd csak nem megy el a fél csapat télen leghamarabb......
Am a juvenak honnan van pénze 2 éve még 2.-osztály volt és 1 ilyen csapat szerez meg tőlünk 1 olyan játékost akire a legnagyobb szükségünk lenne.....
Vicces....ezen msot nagyon felhúztam magam!!!!!!!!!!!:@:@
15 éve
Törölt felhasználó
Úristen én ezt nem értem. Nem vagyok üzletember, de ha valaki felajánl 100millió fontot a klubnak adósságtörlesztésre úgy hogy nekünk nem kellett volna Usmanovnak törlesztenünk az király és hülyeség nem elfogadni.És igaz hogy felajánlotta nekünk ezt a pénzt mert nem tagadta Gazidis.Ez kicsit olyan mintha valaki vett volna egy zacskó chipset de neki nem kellett volna és odajda nekem.Majd hülye leszek nem elfogadni.A lottó ötöst is visszautasítanám, persze mert jó kisfiú vagyok.
És Denilson elvégezte a munkáját de nem kiemelkedően és azért nagycsapat egy nagycsapat mert mindenki kiemelkedőt nyújt.Amúgy szezon elején még mindenki szidta Songot aztán csak második félévre lendült bele szóval az se olyan kiváló.Kéne ide Cana.
15 éve
Törölt felhasználó
Az Arsenal már tavaly szerette volna leigazolni a svájci válogatott játékost, de akkor még nem sikerült.

Most, hogy úgy néz ki, Felipe Melo elúszott, az Ágyúsok vezetőségének figyelme ismét Gökhan felé fordult.

Az Udinese védekező középpályása nagyon jó testi adottságokkal rendelkező labdarúgó, aki még technikás is.

De a legvonzóbb talán az lehet Wenger pénztárcája számára, hogy a helvét fele annyiba kerülne, mint a brazil.

Míg a Selecao válogatott játékosa, Melo, 21 millió volt, addig a török származású svájci csak 10 millióba kerülne.

Forrás: Channel 4 és Football Italia.



ezt a hirt olvastam el!!! jo lenne ha jönne!!!!!!!!

Szólj hozzá