A 2009-es Konföderációs Kupa legvégső játéknapján lejátszották a torna bronzmérkőzését, s természetesen a döntőjét is. Az összecsapások után kialakult a kupa végeredménye: Brazília lett az első, az USA a második, Spanyolország a harmadik, míg Dél-Afrika a negyedik.

A Vörös Fúria igen tartalékosan lépett pályára a hazaiak elleni bronzmérkőzésen: kimaradt a kezdőből Cesc Fabregas, Xavi, Carles Puyol és Sergio Ramos is. Az összecsapáson egészen 73. percig nem történt komoly esemény. Akkor a csereként beállt Katlego Mphela vette be közvetlen közelről Iker Casillas kapuját egy szépen kijátszott támadást követően. Ezt követően Vicente del Bosque legénysége hosszú percekig nem tudott mit kezdeni az ellenfelével, ám a 88. minutumban jött Daniel Güiza, s kiegyenlített, majd egy percre rá meg is fordította az állást egy szemfüles, s tökéletesen kivitelezett találattal. Azonban ezzel nem ért véget az ütközet, hisz Mphela a lefújás előtt egalizálni tudott egy gyönyörű szabadgóllal. Jöhetett a hosszabbítás... A ráadás kezdeti szakaszában a dél-afrikaiaknak volt egy ígéretes lehetőségük, ám percről-percre alárendeltebb szerepet játszottak a spanyolok rutinjának köszönhetően, ami végül ahhoz vezetett, hogy Xabi Alonso betekert egy szabadrúgást Itumeleng Khune kapujába, ezzel eldöntve a meccset.

Fabregas a tornán szerzett egy gólt, s voltak jó pillanatai minden meccsen, amin pályára lépett, de olykor meglátszottak rajta a fáradtság jelei, s a bronzmérkőzés félidejében rossz hangulatban ücsörgött a Vörös Fúria kispadján.

A döntő a bronzmeccshez hasonlóan fordulatos és gólgazdag volt. A találkozó első félidejében a Jenkik kiválóan érvényesítették az akaratukat, s kétgólos előnyre sikerült szert tenniük. A 10. percben Clint Dempsey szerezte meg a vezetést, majd a 27. minutumban Landon Donovan is betalált egy kontratámadást gólra váltva. A második játékrész már sokkal kevésbé volt sikeres az Egyesült Államok számára, hisz három gólt kaptak Dunga tanítványaitól, akik ezzel megfordították az eredményt, s diadalt arattak. Luis Fabiano a 46. és a 74. percben is betalált, míg a győzes gólt Lúció fejelte a 84. minutumban.

Tehát a brazilok sikerével ért véget a 2009-es Konföderációs Kupa, de rajtuk kívül az amerikaiaknak is kijár a gratuláció, hisz fantasztikusan teljesítettek a kupán.

Ez a hír volt az utolsó idei tudósítás Dél-Afrikából, de a jövő nyáron is küldünk ki riportereket az országba, hogy beszámoljanak a Világbajnokság eseményeiről.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (4)

15 éve
Törölt felhasználó
mármint a bronzot
15 éve
Törölt felhasználó
BRRAZILOKKK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


sajnálom szegény d.afrikát mert megérdemelték volna!:(
15 éve
Törölt felhasználó
Csak vicc.
15 éve
Törölt felhasználó
mármint a szerkesztők közül megy ki valaki Afrikába?

Szólj hozzá