Az Arsenal holland csatárának, van Persie-nek sok olyan sérülése volt már karrierje alatt, amely során az izmaival voltak problémák. Ezek miatt az izomproblémák miatt olykor heteket kellett kihagynia.

Az Arsenal orvosi stábja úgy látja, hogy a titokzatos sérülések hátterében a csatár bölcsességfoga áll. Éppen ezért az a döntés született, hogy kihúzzák majd neki egy operáció keretében.

Van Persie rövid nyilatkozata:

Az a legnagyobb félelmem, hogy csak pépes ételeket tudok majd egy ideig fogyasztani egy csövön keresztül. Az orvosok úgy gondolják, hogy a bölcseségfogam miatt sérülök meg elég gyakran.

Ezt nagyon nehéz bizonyítani. Ha a műtét csak egy picit változtat a dolgokon, teszem azt, egy százalékot, már akkor is megéri.

Befolyásolhatja azt is , hogy mennyi idő alatt épülök fel egy-egy sérülésből. Emiatt már három vagy négy orvos elbocsátott a klub.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (19)

15 éve
Törölt felhasználó
Simán elképzelhető. Nekem hasonló esetem volt, mert sorozatos izomgyulladásaim voltak és állandóan fájt a hátam, míg egy nap egy doki azt mondta, hogy a torokmandulám miatt van. Kivették és láss csodát, azóta kutya bajom ;)
15 éve
Törölt felhasználó
Hát Clichy, beteg vagy, de ezért szeretünk! ;) :DD
Majd pont dinnyemag mi? :D
15 éve
Törölt felhasználó
Clichy te bolond ember vagy :-)
Amúgy milyen jó lenne már ha egy angol triót igazolnánk:Downing,Richards,Barry.Én örülnék neki.
15 éve
Törölt felhasználó
nem izomszakadást kap, hanem ín zúzódást xD beleáll neki a dinnyemag a nyári nagy melegbenxD
15 éve
Törölt felhasználó
majd wenger mondja hogy a csapat éhes volt a sikerre, azonban foghíján vagyunk és nem bírtuk megrágni a falatokat. de azért van bennünk potenciál xD

Szólj hozzá