Az Arsenal a 2007-08-as szezonban a 3. helyen zárta az évet. Abban a szezonban sem sikerült sikereket elérni.

A csapat akkor a Rosicky - Flamini – Cesc – Hleb középpálya sorra épült. Rosicky januárban lesérült és vele egy minőségi játékos esett ki mind a 07-08-as, mind a 08-09-es szezonra.  A szezon végéhez közeledve sokan féltünk, hogy mi lesz Flamini sorsa, akinek a szerződése lejáróban volt. Végül Flamo nem hosszabbított és távozott az AC Milanba. Hlebet a Barca csábította el. A nyári átigazolási időszakban Gilberto és Lehmann is távozott.

A nyár alatt az Arsenal megszerezte a francia futball egyik legígéretesebb tehetségét, Samir Nasrit. Így Hleb pótlása meglett. A védelembe érkezett a veterán Mikael Silvestre. Wenger hozott 3 fiatal játékost is a csapathoz: Coquelin, Bischoff és Ramsey.

A Flamini után maradt ’űrt’ Wenger nem igazolással pótolta, hanem az ifjú Denilsonnal. Cesc játékfelfogása is változott, hiszen ő is védekezőbb játékstílusban játszott.

Az augusztusi hónapban az Arsenal kiharcolta a BL főtáblára jutást. Az első PL meccsén Nasri gólt rúgott. A fiatal francia bebizonyította, hogy érdemes lesz rá figyelni. A kispadon helyet kapott a ’nyáron felfedezett’ 16 éves Wilshere is. A Fulham elleni meccsen (2. forduló) vereséget szenvedtünk, a gólt az a Hengeland lőtte, akit mostanság sűrűn szóbahoznak az Arsenallal.

A szeptemberi hónapban kezdett magára találni a csapat, de a Hull City elleni hazai meccsen sikerült kikapni. A tartalékokkal teletűzdelt csapat 6:0-ra verte a Sheffield Unitedet a Carling Cupban. Ezen a meccsen gólt szerzett a 16 éves angol tehetség Wilshere is.

Októberben az ősi rivális Spurssel is összecsaptunk. Azon a meccsen az Arsenal kiváló játékot mutatott, egyértelműen győzelmet érdemeltek az Ágyúsok. A Spurs azonban a végsőkig küzdött és az utolsó percekben 2 gólos hátrányt dolgoztak le, megfosztván az Arsenal játékosait és szurkolóit az örömöktől.

A novembert rosszul kezdtük, ugyanis a Stoke otthonában csúfos vereséget szenvedtünk. Még ebben a hónapban játszottunk a Manchester United és a Chelsea csapatával is. Minkét rivális ellen iskolafocit játszottunk és az ellenfelek voltak a diákok. A MU ellen Nasri, a Chelsea ellen pedig Persie duplázott. A Ligakupa menetelés tovább tartott.

Decemberben eldőlt a BL csoportban a helyezésünk. 2. helyen jutottunk tovább. Ebben a hónapban még játszottunk a Liverpool ellen is, ezen a meccsen döntetlent értünk el és sajnos lesérült az akkorra már csk.-nak kinevezett Fabregas. A Burnley legyőzte a csapatunkat, így ők jutottak tovább a Ligakupában.

A szezon felét elég jól vitte végig a csapat. A játék képe alapján simán az első 4be illettünk volna, de a sok pont elvesztése miatt azért küzdöttünk, hogy ismét a ’The Big Fourba’ tartozzunk. 5 meccset vesztettünk el az első 13 meccsünkön. Az így összeszedett ponthátrány a szezon további részére ledolgozhatatlanná vált.

A januári átigazolási időszakban több ember jövőjét homály fedte. Toure és Gallas távozni akart. Adebayort, Van Persiet, Clichyt, Fabregast és a többi nagy játékosunkat ismét szóbahozták több elitklubbal, de végül mindenki maradt. Toure majdnem eligazolt (Man. City szerette volna vinni). A tél elég jól telt, hisz a már rég ’üldözött’ Arsavin végre az Arsenal játékosa lett. Wenger nagy pénzt fizetett a később ’Kobold’ becenevet kapó játékosért. ( kb. 17 millió fontot) A téli átigazolási ablakban más nem érkezett.

Januárban és februárban vérszegény játékot produkáltunk. Gólt alig-alig tudtunk lőni és ennek értelmében sok meccsen döntetlent játszottunk. A BL-ben a Roma csapatát kaptuk, akit az első mérkőzésen 1:0ra megvertünk. A 2 hónap alatt nem kaptunk ki egyetlen alkalommal sem.

Március hónapban is veretlenek maradtunk. Az AS Roma csapata ellen drámai küzdelmeket követően győztesen jöttünk ki. A Stadio Olimpicoban az ifjú Ágyúsok elképesztő mentális erejüket megmutatva 11-es párbajjal léptek tovább a ’Farkasokon’.

A bajnokságban még áprilisban is veretlenek voltunk. A BLben a Villareal csapatát kaptuk, akiket legyőztünk és így továbbjutottunk. A korábbi sorsoláson kiderült, hogy a MU-Porto meccsek győztesével fogunk összecsapni. A Chelsea búcsúztatott minket az FA Kupából. Az a vereség örökre megmarad az emlékezetembe, hiszen a kiváló formában levő Arsavin csak a cserepadon kapott helyet és mindössze 10 percet játszott a találkozón. Nasri is hasonlóan ’járt’. Velük talán nyerhettünk volna. Csalódott voltam.

Májusban elvesztettük a 21 meccsig tartó veretlenségünket a PL-ben. A Chelsea nyert ellenünk, de a győzelmet semmiképp se érdemelték meg, még ha olyan nagy arányban is diadalmaskodtak. A BL-ből a Manchester Unt. Búcsúztatott bennünket, majd a bajnokságban döntetlent játszottak velünk. Az Arsenal végül a csapathoz nevéhez méltó játékkal zárta a szezont, a Stoke ellen nagy meccset játszottunk és 4:1re nyertünk.

Összességében így értékelném a szezont:

Az Arsenal a hullámvölgyeken kívül kiváló formát mutatott. A szezon egyes szakaszaiban a szint elég alacsony volt, ez inkább a kulcsjátékosok kiesésének számlájára írható. Arsavin megszerzése kulcsfontosságú volt a szezon 2. felére nézve. Wenger egyes döntései megvitathatóak, de mielőtt szidnánk a Gall mestert nézzünk csak a helyzetébe. Nem volt könnyű dolga a csapat mentális erejének fenntartásában.

A szezon elején nem hittük volna, hogy a BL-ben és a FA-pában eddig eljutunk, szóval etéren elég pozitívan nézhetünk a csapat idei teljesítményére. A rossz szezonkezdés és a gyenge januári hónap miatt elúszott a bajnokság. Sokáig úgy tűnt, hogy a BL indulás sem lesz meg, de végül elértük. Ezért elégedett is vagyok. Januárban úgy tűnt a megváltásra várunk. Arsavin érkezett és mindenki összeszedettebb lett. Cesc és Arsa helye a középpályán nagyon fontos, ők a mi megváltóink!

Az év meccsének a Liverpool elleni 4:4-re zárult bajnoki meccset választanám. Az év felfedezettje Gibbs. A szezon legjobbja véleményem szerint Sagna.

Akikben csalódtam:

Flamini és Hleb távozása mindenképp megemlítendtő. Mindkét játékosra felnéztem és megszerettem őket a 07-08-as szezonban nyújtott teljesítményük alapján. Sajnálom, hogy távoztak.

Adebayor forma visszaesése és a nyári Milanos akciója miatt úgymond ’senki’ lett a szememben. Nagy arccal játszik és ezt ő maga nem akarja beismerni. (Hála istennek a szurkolók éreztették vele, hogy valamit nagyon nem jól csinál.) Remélem jövőre marad és bebizonyítja, hogy nemhiába lett ő a Afrika legjobb játékosa!

Akik kiváló teljesítményén meglepődtem:

A Barnet elleni meccsen Wilshere lehetőséget kapott. Az ott mutatott játéka alapján nagyon meglepődtem. Azt gondoltam, hogy hogyan tud egy 16 éves srác ilyen éretten játszani. Láthattam őt élőben játszani a Haladás elleni meccsen. Az-az a meccs ami számomra egy életre szóló élmény. Wilshere ott is nagyot nyújtott, akárcsak a felnőtt keret meccsein és az utánpótlás találkozókon.

Arsavintól nem vártam ezt. Amikor szóbahozták az Arsenallal, rengeteg hírt olvastam róla külföldi oldalakon is melyekben ő 100 e fontos heti fizetést kért… Ekkor azt mondtam hogy nem kell ide egy ilyen nagyarc.. Aztán úgy gondoltam, hogy nem lesz itt nagy jövője, amiért az Orosz Ligában játszik. (mert az ’gyenge’) Szó szerint ideges lettem mikor bejelentették, hogy olyan nagy összegért leigazoltuk. Aztán az orosz ász hamar a szívembe rúgta magát. A Liverpool ellen nem csak 4 gólt lőtt, hanem sok-sok ember szemében (köztük az enyémben is) megváltóvá nőtte magát. Már-már ő maga volt az Ars(h)enal.

Gibbs egy nagy ember. Clichyt kellett pótolnia a szezon utolsó nagy meccsein. A BLben a MU ellen játszott és a dolgát nagyon jól tette (1 alkalommal hibázott, de a meccs nem rajta múlt). Szerintem Clichynek fel kell kötnie azt a bizonyost, mert ez az ifjú angol gyerek hamar kidobhatja őt a kezdőből.

Az utánpótlás és a fiatalok teljesítménye meglepő volt számomra. Több meccset megnéztem és ámultam-bámultam. Az ifjú Ágyúsok szép játékot játszottak, sok gólban gazdag meccs volt. A tartalékban és az U18-ban játszó Coquelin, Frimpong, Lansbury, Watt, Jay Emmanuel-Thomas és Wilshere játéka elég érett. Megemlíteném Szczesny és Shea, a két ifjú kapus nevét is, mert ők is odatették magukat ebben a szezonban is. Ezek a játékosok hamarosan a felnőtt keret közelébe kerülhetnek. Hiszem, hogy megállják a helyüket ott is!

A jövőről:

Az Arsenal jövője nem nyáron kezdődik. A jövőnk már elkezdődött a szezon alatt. A fiatal keret maga a jövő. Egy feladat van: megtartani mindenkit, mert ezek a srácok a győzelemre hivatottak, ezt maguk a játékosok is érzik. A nyár alatt Wengernek igazolni kéne 1 minőségi és tapasztalt (de nem 30 éves) védőt és 2 középpályást. Nem tudom mennyi pénz állhat rendelkezésére, de biztosan megoldja akármennyi van.

A következő szezonban robbanhat a bomba. Ezek a fiatalon a idei sikertelenség miatt még éhesebbek lesznek a sikerre. Rosicky és Eduardo is visszatér. A nyár alatt még jobban összekovácsolódik a keret és jövőre bombaerősek lehetünk.

A trófeák a kezünkben lehetnek a következő szezonban, de ezért keményen meg kell dolgozni. Hogy a csapat komolyan gondolja e a dolgokat!? Jövőre meglátjuk!

Gunners Forever!!

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (12)

15 éve
Törölt felhasználó
Nálam egyértelműen Song az év játékos.
15 éve
Törölt felhasználó
grat ehhez a cikkhez Clichy tetszett,a szezon játékosához csak annyit h sztem nehéz dönteni mert olyan hatalmas nagyot senkisem alkotott viszont van 2-3 olyan játékos akik azonos szinten jó teljesítményt nyújtottak de egyet nem lehet igazán kiemelni sztem
15 éve
Törölt felhasználó
igen, haladnunk kell a korral, mert a riválisok is ezt teszik.
15 éve
Törölt felhasználó
Az tényleg igaz hogy jövőre összekovácsolódunk visszatér Rosicky, Eduardo igazolunk is. De mondjuk ugyanez megtörténhet pl a Liverpool-al is. Ők is ugyanúgy összeforrnak majd még jobban lehet hogy elhozzák David Silvát vagy Villát. Lehet hogy mi nagyon sokat fogunk jövőre fejlődni de ugyanígy jönnek velünk a többi csapatok is így jövőre ugyanolyan nehéz lesz kupát nyerni mint idén szerintem! Amugy grat jó írás. Ha Arshavin itt lett volna év elejétől akkor nálam ő az év játékosa így én Almuniát választanám.
15 éve
Törölt felhasználó
Kössz az összefoglalót Clichy! Nálam a szezon legjobbja Almunia. Végig kiegyensúlyozottan jó teljesítményt nyújtott. Talán csak a sp*rs ellen hibázott. Song is belelendült a végére, de az ősszel mutatott formáját nem nagyon tudnám értékelni...

Szólj hozzá