Tegnap éjszaka vívta meg az Arsenal a Liverpoollal az Ifjúsági FA-kupa döntőjének visszavágóját. Az Ágyúsok nyugodt szívvel léphettek az Anfield Road gyepére, hisz az Emiratesben tetemes előnyre tettek szert a Vörösökkel szemben.

A mérkőzés első komoly lehetősége a Liverpool előtt adódott: Tom Cruise pontatlanul passzolta vissza a labdát társának, Luke Aylingnek, akit megelőzött Lauri Dalla Valle, s szemtől-szembe állhatott James Shea kapussal, aki bravúrosan hárította a löketét.

A Vörösök nem tudták kellően feltüzelni magukat a kihagyott helyzet után, így az Ágyúsok tartani tudták a labdát, s fokozódó nyomást helyeztek ellenfeleikre.

A 25. minutumban meg is lett az eredménye az Arsenal dominanciájának: egy nagyszerű kiugratást Gilles Sunu engedett el, így Sanchez Watt elé került a játékszer, aki magabiztosan értékesítette a ziccert, bevette Dean Bouzanis kapuját.

A vezetőgól megszerzése után nem változott a játék képe, de újabb gól sem született már az első félidőben.

A második játékrészre meglehetősen motiváltan álltak ki a Vörösök, aminek köszönhetően sikerült kiegyenlíteniük: az 52. percben Dalla Valle küzdötte át magát az Ágyúsok középhátvédjein (Kyle Bartley, Ayling), majd Shea kapujába lőtte a labdát.

Az egyenlítést követő percekben úgy tűnt, hogy akár tovább is csökkenhet Steve Bould legénységének előnye, ám rövid idő alatt lecsillapodtak a kedélyek.

A 67. minutumban pályára lépett Rhys Murphy. Az angol támadó 'szokás szerint' francia csapattársa, Sunu helyére érkezett.

Aztán a 70. percben jött a mindent eldöntő találat: Watt ugrott ki a Vörösök védői közül, majd megiramodott a hazaiak kapuja felé, ám amikor már a Liverpool tizenhatosán belül járt, kissé ki volt sodródva, így a beadás mellett döntött, azonban a középen érkező Murphy helyett Daniel Ayala talált be a saját kapujába.

A gól után már az egyik gárda sem erőltette meg magát túlzottan, bár az Arsenalnak így is voltak kisebb-nagyobb lehetőségei.

A 83. percben pályára lépett Cedric Evina és Conor Henderson, míg elhagyta a játékteret Cruise és Jay Emmanuel-Thomas.

Az összecsapás utolsó emlékezetes jeleneteként a szintén csereként beálló Christopher Buchtmann durvasága szolgált. A 'fékezhetetlen ifjú' arcon könyökölte Francis Coquelint, aki perceken át fogta a fejét az esetet követően. Buchtmann csak sárgát kapott a tettéért.

Azonban ez sem tudta elrontani az Ágyúsok kedvét, hisz a lefújást követően jöhetett az ünneplés, s a díjátadás. Az érmek átadása után Emmanuel-Thomas a magasba emelte az Ifjúsági FA-kupa trófeáját.

A csapatkapitány híres névrokona, Michael Thomas 20 évvel ezelőtt, napra pontosan ekkor, ugyanezen a pályán beírta magát az Arsenal történelmébe egy fantasztikusan fontos góllal, amely akkor bajnoki címet jelentette az Ágyúsoknak. Bould mester azon a meccsen játékos volt, míg tegnap egy büszke edző.

Ezennel szeretném megragadni az alkalmat, hogy az oldalunk nevében is gratuláljak az Arsenal U18-asainak, akik lenyűgöző módon dupláztak a szezonban, s végül Bould felé is kifejezném az elismerésemet.

Liverpool-Arsenal 1-2 (Összesítésben: 2-6)
Gólszerzők:
Sanchez Watt 25', Lauri Dalla Valle 52', Daniel Ayala 70' (öngól)

JAMES SHEA,  CRAIG EASTMOND, KYLE BARTLEY, LUKE AYLING, THOMAS CRUISE,  HENRI LANSBURY, JACK WILSHERE, JAY EMMANUEL THOMAS, FRANCIS COQUELIN, SANCHEZ WATT, GILLES SUNU, EMMANUEL FRIMPONG, RHYS MURPHY, CONOR HENDERSON, CEDRIC EVINA, OGUZHAN ÖZYAKUP, CHARLIE MANN

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (10)

15 éve
Törölt felhasználó
Nagyon szép győzelme arattunk, látszólag fölényesen meg amúgy is, csak azért a nagy csapatnál nincs ekkora külömbség a játékban.
15 éve
Törölt felhasználó
Remekek ezek a srácoki.Ki kell őket nevelni és akkor az Arsenal történelmévé válhatnak.
15 éve
Törölt felhasználó
Gartulálok a srácoknak, hatalamas tettet vittek végbe. Csak jövőre is így tovább.
15 éve
Törölt felhasználó
Gratulálok a srácoknak. Szép munka volt megérdemlik a kupát.
15 éve
Törölt felhasználó
Grat a srácoknak! Az utánpótlásunk elég jó jelenleg, remélem ezek a játékosok pár éven belül ott lehetnek majd a nagy csapatban is és akkor már tényleg nem tud majd belekötni az Arsenalba Platini. Így tovább!

Szólj hozzá