Tegnap éjszaka került lejátszásra az Ifjúsági FA-kupa döntőjének első mérkőzése, amelyet az Arsenal vívott meg a Liverpool gárdájával az Emiratesben. A mérkőzésre 33,662 (!) néző látogatott ki, többek között olyan jeles személyiségek is, mint Arséne Wenger, Liam Brady, Cesc Fabregas vagy éppen Stuart Pearce.

Pályára léphetett a mérkőzésen Luke Ayling, akit a Spurs elleni Akadémiai Liga-finálén kiállítottak, hisz az eltiltása az összecsapást követő 14 napra nem terjed ki, így az Anfielden is pályára léphet majd. 

Az összecsapást a Vörösök kezdték jobban: uralták a pályát, s lendületesen fociztak, de helyzetet nem tudtak kialakítani. A nagy tempó sokszor pontatlansággal párosult, s a kemény szerelések, belépők sem maradtak el. Egy ilyen szituációban sérült meg Emmanuel Frimpong, akit a 15. percben Sanchez Watt váltott a pályán.

Steve Bould legénysége a cserével átállt a 4-4-2-es felállásra, amely meglehetősen hatásosnak bizonyult, hisz az Ágyúsok rögvest támadni kezdtek. Az első helyzet Jay Emmanuel-Thomas előtt adódott, aki a tizenhatoson belül bűvölte a játékszert, majd egy lövéssel is megpróbálkozott, de nem járt sikerrel.

Ez intő jel lehetett volna a Liverpool játékosainak számára, ám ezután sem szilárdult meg a védelmük, így a 20. minutumban Gilles Sunu meg is szerezte a vezetést. Az ifjú francia támadót Henri Lansbury ugratta ki fantasztikusan, ő pedig magabiztosan értékesítette az eléje táruló ziccert.

Az Arsenal játékkedve a vezetőgól megszerzése után sem lankadt le, s ennek köszönhetően nem sokkal az első találat után Sunu másodszorra is utat talált a Vörösök védelmében, ám Daniel Ayala egy hátulról történő, lábra irányuló becsúszással megállította. A Liverpool védőjét már ekkor ki kellett volna állítani, de csak sárgát kapott.

Az Ágyúsok szabadrúgása nem okozott különösebb veszélyt, de nem sokkal később újfent próbálkozhattak, hisz Ayala másodszorra is lapot érő módon szabálytalankodott a Liverpool tizenhatosának környékén. A hátvéd másodszorra is megúszta a piros lapot, de a Vörösök nagy bajba kerültek...

Az ificsapat kapitánya, Emmanuel-Thomas végezte el a pontrúgást, ami a kapufán csattant, majd a kipattanó Sanchez Watt-ot találta meg, akivel szemben Karl Clair szabálytalankodott. A bíró büntetőt ítélt, amit Jack Wilshere értékesített is. A mérkőzés második gólja a 34. minutumban született.

Két perccel később váratlan esemény történt: a vendégek játékosa, Alex Kacaniklic kapott labdát a büntetőterületen belül, majd lövéssel próbálkozott, amit blokkolt az Ágyúsok védelme, de a játékszer visszakerült elé, s kegyetlenül bevágta James Shea kapujába.

Ezzel feléledtek a Vörösök reményei, de Steve Bould tanítványai fegyelmezettek maradtak az első játékrész hátralevő részében, így a Liverpool közel sem juthatott az egyenlítéshez.

A második félidőre az Ágyúsok tiszta fejjel, s kellő érettséggel álltak ki, s senki sem lepődhetett meg az 57. minutumban, amikoris Sanchez Watt újra kétgólosra növelte a két csapat közötti különbséget. Watt Wilshere-től kapott fantasztikus labdát, majd gyönyörűen átemelte a játékszert a Vörösök hálóőre felett.

Talán ez volt az a pillanat, ami 'átváltoztatta' a döntőt egy gálameccsé, ahol minden az Arsenal szája íze szerint folyik. Innentől kezdve egy morzsányi feszültség sem volt az Ágyúsokban.

A sorozatosan érkező Arsenal-helyzeteket, lenyűgöző egyéni megmozdulásokat, s szép összjátékokat Emmanuel-Thomas koronázta meg, aki a 66. percben egy rövidre érkező szögletet csúsztatott meg kiválóan, s állította be a 4-1-es (vég)eredményt.

A 74. minutumban aztán pályára lépett Rhys Murphy, aki a gólszerző Sunu helyére érkezett. Az angol gólzsák többször veszélyeztetett, s egyszer be is talát, de jogtalanul anullálták a gólját les miatt. Egy másik érdekes szituációban pedig Ayala blokkolta a kísérletét kézzel, ám a kiállítás, s az újabb tizenegyes elmaradt.

Rajta kívül Lansbury is nagyon sokat tett azért, hogy ő is gólt szerezzen, de nem ért célba. Ennek ellenére dícséret illeti, hisz a mezőny egyik legjobbja volt. Aztán Watt is duplázhatott volna, de a Vörösök kapujából kifutó portása megállította őt egy 'nagyon szép' becsúszással. Mivel a tizenhatoson kívül történ az eset, ezért csak szabadrúgás járt az Ágyúsoknak, míg Dean Bouzanis besárgult.

A mérkőzés 90. percében Bould mester pályára küldte Conor Hendersont Jack Wilshere helyére, aki vastaps közepette hagyta el a játékteret. Ez volt a meccs utolsó érdemleges eseménye.

Az Arsenal U18-asai minden elismerést megérdemelnek az összecsapást követően, de nem szabad elfeledni, hogy még vár egy visszavágó rájuk, tehát még nem szabad ellazulniuk. Hajrá Fiúk, legyen meg az a fantasztikus dupla!

Arsenal-Liverpool 4-1
Gólszerzők:
Gilles Sunu 20', Jack Wilshere 34' (büntető), Alex Kacaniklic 36', Sanchez Watt 57', Jay Emmanuel-Thomas 66'

A visszavágó május 26-án kerül megrendezésre a Liverpool arénájában és 19:45-kor fogja kezdetét venni.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (9)

15 éve
Törölt felhasználó
Joféle vid a lufi rész a legjobb:D
15 éve
Törölt felhasználó
Grat kisi gunners
15 éve
Törölt felhasználó
Nagyon jó az a videó.Belátunk a "kulisszák" mögé.
15 éve
Törölt felhasználó
Grat nekik ilyen előnnyel várni a visszavágót ez még kézilabdába is jónak számít.
15 éve
Törölt felhasználó
Gratulálok a fiúknak !

Ezt a videót érdemes megnézni:
http://www.youtube.com/watch?v=zQ6IQAqeMxw

Szólj hozzá