Tomas Rosicky elárulta, hogy picit ideges volt az első teljeskörű edzése előtt, amelyet az Arsenalnál töltött egy év sérülés után.

A cseh játékos térdín problémákkal küszködött több, mint egy évig, 2008 januárja óta nem lépett pályára tétmeccsen. Most azonban végre végigcsinálta az edzést a nagycsapattal.

A visszatérés mostmár elérhető közelségbe került a 28 éves sztárnak, aki kulcsembere volt a csapatnak a sérüléshulláma előtt. Még két meccs hátravan ugyan a szezonból, de Rosicky már a következő idényre készül.

Nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhetek a csapatba. Azt kell mondjam, hogy picit ideges voltam első edzésem előtt. Nem tudhattam, mire számíthatok. Hála a jó Istennek nagyon jól ment minden, végigcsináltam a tréninget.

Nehéz időszakot élt meg az orvosi stáb és természetesen én is. Szeretném megköszönni nekik a segítséget, és remélem, hogy többet nem kell gyakran az orvosi szobát felkeresnem.

Nagyon sok a dolgom még, hogy 100%-os formába lendüljek. A nyáron nem nagyon vakációzok, inkább felkészülök.

Tony Colbert elmondta, hogy sok minden más lesz és új, de ilyen hosszú idő után ez nem is csoda.

Most, hogy elkezdtem a teljeskörű edzéseket, már nem akarok visszanézni, csak előre.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (18)

15 éve
Törölt felhasználó
A legfrissebb hírek szerint Rio nem lesz,viszont Kobold lesz,szóval bármi megtörténhet!A MU nem fog kétségbe esni akkor sem, ha nem szereznek pontot,mert az utolsó fordulóban a Hullhoz mennek,amely csapat akármilyen nagy becsvággyal is fog pályára lépni a MU ellen,nem verheti meg őket!
15 éve
Törölt felhasználó
Nem tudom ki mit mond de szerintetek megnyerhetjük az Old traffordon a meccset? végülis nekünk már tétje se lesz meg a MAnchesternek a bajnoki címért kell küzdenie, sztem tippmixen most ne nagyon tegyünk az Arsenalra remélem max 1-el vagy 2-vel kapunk ki ha már kikapunk. Kicsi az esély arra hogy feltámadunk és elverjük a Mu-t Bár nagyon reménykedem benne
15 éve
Törölt felhasználó
Pl.:olyan,mint a Hamburg elleni! (:
15 éve
Törölt felhasználó
jó lenne ha játszanna elkell a játéka, a távoli bomba góljai.
15 éve
Törölt felhasználó
hát elküldeni biztos nem fogják. de egyenlőre biztos nem hosszútávú szerződést fog kapni.

Szólj hozzá