Andrej Arsavin hosszú viták után lett az Arsenal játékosa. A körülbelül egy éve az európai elitbe robbant középpályást az Európa-bajnokság után spanyol és angol klubokkal is hírbe hozták. Felkeltette a Barcelona érdeklődését, amit különösen szíven fogadott, elárulva, gyermekkora kedvenc csapata a katalán. De jelentkezett érte a Tottenham, az Arsenal, s még néhány más klub is. Ám a jó Bajnokok Ligája-szereplésben reménykedő Zenit-vezérkara akkor még nem adta el. Fél évvel később, amikor kiderült, hogy a csapat másfél évig nem játszhat a nemzetközi porondon, már igen. Addigra beállt a kérők közzé a Real Madrid is, de végül az Arsenal lett a befutó.

Kérdés: Andrej, igaz, hogy édesanyád örömtáncot lejtett a Liverpoolnak lőtt góljaid után?
Arsavin: Azt mesélte, hogy alig bírt magával. Szentpéterváron, televízióban nézte a mérkőzést, s állítólag a szomszédok rádörömböltek, meg kiabáltak, Tatjána mi van veled, megőrültél. Ő meg azt mondta, ne, csak a fiam most lőtte a negyedig gólját a Liverpoolnak. Nem akarták elhinni, pedig szeretik, és valamelyest követik is az angol futballt.

Kérdés: Alighanem számodra is különleges volt ez a meccs!
Arsavin: Tétmérkőzésen, felnőttként, még sohasem lőttem négy gólt. Aztán a meccs után elmesélték, hogy előttem mindössze egy ember tudott négy gólt lőni az Anfield Roadon a Liverpoolnak. Büszke voltam. Ez a mérkőzés pont az FA-kupából való kiesés után következett. Érthető módon nem voltunk a legvidámabb hangulatban. Utána már inkább, noha én sajnálom, hogy nem nyertünk. Inkább ne lőttem volna négyet, csak nyert volna a csapat. Arséne azt mondta, ez egy történelmi mérkőzés volt, és vigyázzunk arra, hogy ne rontsuk el az idény végét.

Kérdés: Melyik volt a kedvenced a négyből?
Arsavin: Az első, meg a második. Az volt a legszebb. Talán le kellett volna passzolnom a labdát Cescnek, ketten voltunk egy védőre, de aztán úgy éreztem, a védő is arra számít, hogy passzolok. Meglőttem erősen, szerencsére bement.

Kérdés: Szeretsz pókerezni?
Arsavin: Akár minden meccsünkön. (Oroszul pókernek nevezik, ha valaki négy gólt lő egy mérkőzésen – A szek.)

Kérdés: Andrej, nagyon jól megy a sorod, amióta az Arsenalhoz szerződtél. Nem fenyeget az a veszély, hogy túl könnyűnek látod majd a dolgokat? Hogy elszállsz? Hogyan tudsz majd két lábbal a földön maradni?
Arsavin: Ezzel nem lesz gond. A feleségem gyorsan vissza tud engem rángatni a földre.

Kérdés: Mit csináltál a mérkőzés legjobbjának járó pezsgővel?
Arsavin: Nem vittem haza. Nálunk az a szokás, hogy kikerül az edzőközpontba. S ez így van rendjén. A társak is megérdemlik, hogy kortyoljanak belőle.

Kérdés: És mi lesz a mérkőzés labdájával?
Arsavin: Azt ígérték, hogy megkapom.

Kérdés: Gondoltál arra, hogy a Beatles városában lőtted ezt a négy gólt?
Arsavin: A meccs alatt nem. Persze, a Beatles zenéjét szeretem. Nagyszerű bandát alkotott a négy fiú.

Kérdés: A mérkőzés után mezt cseréltél Fernando Toresszel. Mi lett a sorsa a liverpooli trikójának?
Arsavin: Hazaküldtem, Szentpétervárra.. Egyik első edzőm, Szergej Gorgyejev gyűjti a kilences mezeket. Neki tettem el, s mivel éppen itt volt az egyik barátom otthonról, haza is küldtem már a trikót.

Kérdés: Emlékszel arra, mit csináltál a mérkőzés utáni napokban?
Arsavin: Arséne adott utána egy kis pihenőt, úgyhogy a családommal tudtam viszonylag hosszabb időt tölteni. Kimentünk az állatkertbe.

Kérdés: Jól érzed magad az Arsenalnál?
Arsavin: Olyan, mintha valóra vált volna egy álmom. Tetszik a csapat stílusa, szeretem, ahogy Arséne Wenger irányítsa a csapatot, és több játékostársamat is kifejezetten megkedveltem, már e rövid idő alatt is.

Kérdés: Mennyit tudtál az Arsenalról mielőtt Londonba szerződtél?
Arsavin: Azt követően, hogy először beszéltem Arséne-nel, megnéztem az összes mérkőzést. Ami a történelmet illeti, még van hova fejlődni. De éppen tegnap hallottam, hogy 1930 és 1933 között sorozatban háromszor is bajnok lett az Arsenal. Jó lenne hasonlót nekünk is megélnünk.

Kérdés: Szoktál találkozni Roman Pavljucsenkóval? Két orosz válogatott támadó Londonban, igaz, rivális kluboknál.
Arsavin: Amikor a Tottenham ellen játszottunk, természetesen köszöntöttem. De válogatottbeli társak, s nem barátok vagyunk.

Kérdés: Guus Hiddinkkel sem szoktál gyakrabban beszélni?
Arsavin: Az orosz válogatott legutóbbi mérkőzése idején természetesen találkoztunk. Beszélgetünk az Arsenalról és a Chelsea-ről, és sokat Londonról. Nagyszerű edző és nagyszerű ember. S ezt nem azért mondom, mert legutóbb nagyon szépen beszélt rólam az orosz sajtóújságban. Úgy gondolom, az orosz válogatottnak nagyon nagy szerencséje van, hogy ő a szövetségi kapitány. Az angol sajtó szinte hetente ír arról, hogy milyen remek taktikát dolgozott ki  a Chelsea-nél Guus Hiddink az adott mérkőzésre,. Mindig mosolygok rajta: mi, akik a játékosai vagyunk, pontosan tudjuk, mi mindent tud a futballról.

Kérdés: Nem tartottál attól, hogy esetleg marad Angliában, s nem tér vissza Moszkvába?
Arsavin: Amikor sorozatban nyerte a meccseket a Chelsea-vel, kicsit megijedtem. Tisztában vagyok azzal, hogy katasztrófa lenne az orosz válogatott számára, ha Hiddink távozna. Biztos vagyok abban, hogy a világ legjobb öt edzőjének egyike. A Chelsea-nél egyébként ugyanaz történt, mint hajdanán nálunk, a válogatottnál: jött Guus, és egyszerre elkezdett egyre jobban menni a csapatnak. Ennyire ért a futballhoz!

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (7)

15 éve
Törölt felhasználó
nagyon szimpatikus egy ember.
15 éve
Törölt felhasználó
JA én is nagyon bírom.
15 éve
Törölt felhasználó
Nem olyan nagy dolog eztet begépelni. Szinte tovább tartott utána kijavítanom a helyesírási hibákat. Amúgy meg szerintem is nagyon szimpatikusan nyilatkozik. Nincs elszállval magátol és ez nagyon jó.
15 éve
Törölt felhasználó
Igen, Pityesz gépelte be, ezért elismerés illeti! :) A rajongókért mindent! :D
15 éve
Törölt felhasználó
én is nagyon bírom! Pityesz képes voltál az egészet begépelni???

Szólj hozzá