Arséne Wenger szerint a szerdai Manchester United-Arsenal meccsen az döntött a hazaiak oldalára, hogy ők egyszerűen jobbak voltak a büntetőterület körül.

Sir Alex Ferguson csapata rengeteg helyzetet dolgozott ki a BL-elődöntő első fordulójába, de mégis csak James O'Shea találata landolt Manuel Almunia kapujába. Ennek megfelelően azt Wenger is érzi, hogy az Arsenalnak javulnia kell a keddi meccsre, de elmondása szerint kevés területen kell keresni a hiányzó teljesítményt.

"Kétszer is megnéztem a meccset, amint hazaértem. Jól kielemeztük." - mondta Wenger.

"Ha valamilyen természetes úton lehet ezt elemezni, akkor azt legjobb a másik elődöntővel összehasonlítani. Egy nappal korábban a Chelsea 165-szer, míg a Barcelona 480-szor passzolt. A mi játékunkban ez a szám sokkal kiegyenlítettebb volt a két csapat között."

"Ilyen téren nem volt sok különbség a két csapat között. Viszont az utolsó harmadban nagyon harapósak voltak. Sokkal több helyzetet teremtettek, mint mi."

"Főleg ebben a bizonyos utolsó harmadban voltak sokkal meggyőzőbbek."

"Reméljük, hogy a visszavágón mi leszünk ilyenek, a hazai pálya az előnyünkre válhat."

"Az MU előnnyel érkezik hozzánk, de elszalasztották az alkalmat, hogy rúgjanak egy második gólt. Magabiztosak vagyunk, hogy ezért meg tudjuk büntetni őket."

Manchester United-Arsenal 1:0 statisztikák (forrás: UEFA.com)

Kapura irányuló lövések: 8-1
Széles lövések: 6-4
Blokkolt lövések: 0-0
Szabálytalanságok: 11-9
Szögletek: 4-0
Lesek: 4-2
Labdabirtoklás (percben):  38'56'' - 31'46''
(%-ban): 55%-45%

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (7)

15 éve
Törölt felhasználó
http://www.tribalfootball.com/blues-and-gunners-fans-it-time-accept-man-utd-are-too-good-241513 --- itt azt a kérdést teszik fel, hogy "ideje elfogadni, hogy a MU túl jó?". szavazzatok a "No, Arsenal can hit back at Emirates"(nem, az Arsenal vissza tud vágni az Emiratesben)!
15 éve
Törölt felhasználó
Ez igaz is, csak az a gond, hogy a meccs általában ezen a területen dől el...
15 éve
Törölt felhasználó
de sztem song nem fog kezdeni ő nagyon is kell az utd ellen valszeg ramsey is helyet kap majd...
15 éve
Törölt felhasználó
hivatalos keret is csak a meccs előtt 1 órával lesz és akkor még félórát várni kell a kezdőre de azt nagyon remélem h vela kezd
15 éve
Törölt felhasználó
Elvileg a mai kezdő: Almunia, Sagna, Toure, Djourou, Gibbs, Arshavin, Denilson, Song, Eboue, Bendtner, Vela. A kispad pedig a következő: Fabianski, Nasri, Fabregas, Walcott, Adebayor, Diaby, Ramsey. Finoman szólva kis tartalék... :) De Velának örülök, és annak is, hogy végre Dj kezd! :) és a kispad odabasz xd legalább látunk ilyet is nem csak 17 éveseket xd :D

Szólj hozzá