Arsene Wenger még mindig a Chelsea befogására gondol. Az elmúlt hét szombatján Guus Hiddink csapata kiütötte az FA-Kupából az Arsenalt. Az Ágyúsok ezen a hétvégén a Middlesbrough-t fogadják.

Wengernek nem csupán a bajnoki küzdelmekre kell figyelnie, hanem előtte lebeg már a Bajnokok Ligája elődöntője is. A bajnoki harmadik hely viszont már selejtező nélküli BL-indulást jelentene (!!!).

Az előző néhány idényben a Premier League első két helyezettje jutott automatikusan BL-főtáblára, most azonban csak a negyedik helyezettnek kell kvalifikálnia magát. Tavaly egyébiránt az Ágyúsok a Twente elleni két meccs után kerültek a legjobb 32-be.

Wenger csapatának nem indult jól a szezon, de a mester úgy érzi, hogy ez leküzdhető. Most a Chelseat kell befogni. A londoni kékek hat ponttal vezetnek (ha az Arsenal nyer ma), és még hátravan egy egymás elleni mérkőzés az Emirates Stadionban. Őket ott le kell győzni, és ezt a menedzser is tudja.

Igen, nehezebb lenne, ha a negyedik helyen végeznénk. A harmadik hely megszerzésére kell törekednünk, mert az egy biztos hely a BL főcsoportjában. A selejtezők utolsó körében pedig akárkit kaphatsz.

A szabályváltoztatások nem túl jók. Gyakran csak egy gól dönt két csapat között. A régi szabályok logikusabbak voltak. Az első és a második feljutott a BL-főcsoportba, a harmadik és a negyedik selejtezőzött.

Jelentős különbség van aközött, hogy harmadik vagy negyedik vagy. A Chelsea most a célpont, meg akarjuk őket előzni.

Arsene Wenger beszélt a sérültekről is.

Djourou visszatérhet. Almunia is ott lehet valószínűleg, de mindkettejükre teszt vár. Adebayorral szintén ez a helyzet. Van Persie a BL-elődöntő első meccsét is kihagyja, Gallas és Clichy sem bevethető.

A mai PL-meccset is nagyban befolyásolja majd a Bajnokok Ligájában vívott találkozó, hiszen arra is külön készülni kell, és jól rotálni.

A Middlesbrough sem feltartott kézzel jön ám az Emiratesbe, hiszen a kiesés ellen küzdenek. Gareth Southgate csapata csak két meccset nyert meg az utolsó 21 bajnokijából, és a legutóbbi 16 meccsén 11-szer kapuba sem talált. Három pontra vannak attól, hogy elkerüljék ideiglenesen a kiesőzónát, de ők szerezték a bajnokságban a legkevesebb gólt, szám szerint 25-öt (minden más cspat 30 felett van).

A Middlesbrough februárban legyőzte a Liverpoolt, és Southgate csapata nem kapott ki az Arsenaltól már öt meccs óta.

Mindig nehéz ellenük játszani. Minőségi csapatuk van, akiknek nem megy idén
- fejezte be mondandóját Wenger. 

A csapatok:

Arsenal: Almunia-Eboue-Toure-Silvestre-Gibbs-Walcott-Fabregas-Denilson-Nasri-Arshavin-Bendtner
Pad: Fabianski-Diaby-Sagna-Vela-Song-Djourou-Adebayor

Middlesbrough: Jones-Taylor-Huth-Wheater-McMahon-O'Neil-Downing-Bates-Aliadiere-King-Tuncay
Pad: Turnbull-Digard-Emnes-Alves-Johnson-Grounds-Hoyte

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (35)

15 éve
Törölt felhasználó
Engem a MU elleni védő sor kiléte érdekel! Az lesz a továbbjutás kulcsa, hogy mennyirre lesz stabil a hátsónk. Ezen a mai meccsen majdnnem elaludtak a hátsóink unalmukban. Ezért is lett 2-3 helyzete a Boronak.
15 éve
Törölt felhasználó
meg valami új rekordot ért el a csapat h az otthon jáccot meccseken még nem kaptunk gólt x. ideje
15 éve
Törölt felhasználó
rosszul írtátok ki az eredményt
15 éve
Törölt felhasználó
sztem DUDU-t pihentette Wenger a Man.U elleni meccsre. Vela tényleg egyre kevesebbet jáccik
15 éve
Törölt felhasználó
szép győzelem!!!
jó volt az egész csapat külön kiemelném MANU,GIBBS,CESC,EBOUE és még TOURE-t

Szólj hozzá