"Arsavin karrierje az Arsenalnál viszonylagos csendben indult, ám a Liverpool elleni góljaival sikerült magára hívni a figyelmet. Az orosz csatár nagyszerűen érezte magát a pályán, s 4-szer is betalált. Mondanom sem kell, hogy a játékstílusa tökéletesen beleillik az Ágyúsok által játszott labdarúgásba, de valójában ez a két stílus csak most ért össze."

"Arsavin az a játékos, aki szeret labdákat osztogatni és sokat mozogni, illetve alkalmanként cselezgetni. Az Anfielden azt is bebizonyította, hogy a lövéseivel sincsen probléma. Egyenlőre nem tudok mély következtetéseket levonni, de a bal oldalon, s középen is kényelmesen játszik. Talán olyan játékosa lesz az Arsenalnak, mint Robert Pirés volt hajdanán."

"Tehát a kis orosz rengeteg erénnyel rendelkezik, bár mondjuk a védekezésben nem segített eddig valami sokat a csapattársainak. Ha az emlékeim nem csalnak, akkor Pirés és Marc Overmars sem lépett vissza védekezni túl sokszor. Ebből arra következtethetünk, hogy Arséne Wenger a játékosok azon jó tulajdonságait szereti előtérbe helyezi, amiket a játékosok először kimutatnak. Tegyük hozzá, hogy Arsavin nem egy ilyen erősségét mutatta ki."

"Vannak olyan játékosok, akiknek a stílusa teljes mértékben passzol a klubjukhoz. Ilyen például Tim Cahill az Evertonban. Sokan azt mondják, hogy Arsavin is ilyen lehet Londonban. Én úgy látom, hogy 4-5 évet simán lehúzhat még az Ágyúsok között, s elérhet akkora sikereket a klubnál, mint Pirés."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (5)

15 éve
Törölt felhasználó
Már az Eb előtt is láttam párszor a Zenitben játszani, akkor is mondtam a haveroknak, hogy igen magasan kébzet játékosról van szó. A haverok röhögtek rajtam, most én röhögök rajtuk. Nagy játékos a kobold.
15 éve
Törölt felhasználó
igaza van Tony-nak. Arsa kíváló játékos lehet pár év múlva.-> most is az.
15 éve
Törölt felhasználó
Az Európa Bajnokságon mutatott teljesítménye dobta fel az értéket. A France Football szavazáson meg azt is figyelembe kell venni, hogy ő megnyerte az UEFA-kupát és csapata legjobbjaként menetelterk a bajnokságban. Szerintem megérdemelte azt a helyet.
15 éve
Törölt felhasználó
Azt nem mondanám,hogy csendben indult a karrierje!Nagyon nagy felhajtás volt körülötte,és az első meccseink már gólpasszokkal rukkolt elő(mutatott egy kis ízelítőt,hogy mire számíthatunk tőle a jövőben)!Úgy látszik ,hogy aki mostanában az Arsenalhoz fog kerülni,és szélen fog játszani azt Robert Pireshez fogják hasonlítani!Felesleges szerintem!Tavaly láttam pár Zenit meccset,és ott Arshavin sokkal többet védekezett,mint itt,sőt továbbmegyek,nem is ezen a poszton játszott,hanem középen,és még ezt is elbírja(új város,új csapat,új poszt)!Bevallom én kritizáltam a tavalyi France Football szavazást,hogy mi a francot keres ott egy orosz az első 5-ben,mikor olyan nevek voltak mögötte ,akik sokkal többet nyújtottak abban az évben(asszem Lampardot is megelőzte pedig ő BL döntőt játszott,és a PL-ben is végig a bajnoki címért harcolt)!Eddig viszont nagyon kijött Koboldnak a lépés,és most már elismerem,hogy méltó helye van a világ foci elitjében!
15 éve
Törölt felhasználó
nekem most úgy tűnik hogy van 2 ugyanolyan kaliberű játékosunk ARS(H)A és NASRI személyében mert mind2 tud szélen is meg középen is jáccani

Szólj hozzá