Az Arsenal és Chelsea holnap a Wembley stadionban találkozik, hogy eldőljön: ki jut be a 2008/09-es FA-Kupa döntőjébe. Mindkét csapat nagy múltra tekint vissza, hiszen sok mindent elértek már ebben a kupasorozatban. A legutóbbi tizenkét évben hétszer a két csapat valamelyikéhez került a trófea. A Chelsea 2007-ben nyert utoljára, az Arsenal pedig 2005-ben. Az Ágyúsok kiszálltak a bajnoki harcból idejekorán idén, viszont a BL-ben még versenyben vannak, az elődöntőben a Manchester United lesz az ellenfél. Az FA-Kupára lehet a legnagyobb esélye Wenger legénységének. A történelemben 60 éve nem fordult elő olyan, hogy a Chelsea kiejtse az FA-Kupából az Arsenalt, és ez jó előjel lehet az Ágyúsok számára. Ebben a szezonban idáig egyszer találkozott a két együttes, akkor a Stamford Bridge-en, van Persie duplájával győztek 1-2 arányban a piros-fehérek.

A nagyok ellen fantasztikusan jól megy az Arsenalnak, de most sok a sérült a csapatban, kiváltképp a védelemben. Gibbs játéka kétséges ágyéksérülés miatt, Sagna vírusos megbetegedéssel küszködik. Clichy, Djourou, és Gallas is sérült, Silvestre és Song lehet a pótló szombaton. Jó hír is van, mégpedig az, hogy Arshavin és Eduardo is fitt lesz az ütközetre, és félelmetes egységet alkothatnak Fabregassal, Adebayorral, és Walcottal. Arshavin a kezdőben lesz valószínűleg, Eduardo pedig a kispadon foglalhat helyet.

A Chelsea vélhetően hasonló kezdővel áll ki, mint a Liverpool elleni 4-4-es BL-meccsen. John Terry ismét a kezdőben lesz. A kékek az utolsó két meccsükön hét gólt kaptak, ennek ellenére Guus Hiddink azt a védelmet állítja fel majd, amelyik háromszor kapitulált a Bolton ellen. Ivanovic is kezdhet, mivel Bosingwa ínsérüléssel bajlódik. Alex Terry visszatérése miatt viszont kimarad. A csatárposzton Anelka válthatja Kalout. Az ex-arsenalos Ashley Cole is a kezdőben kaphat helyet.

Várható kezdőcsapatok:
Arsenal: Fabianski, Eboue, Toure, Song, Silvestre, Walcott, Diaby, Arshavin, Fabregas, Van Persie, Adebayor.

Chelsea: Cech, Ivanovic, Terry, Carvalho, Ashley Cole, Anelka, Ballack, Essien, Lampard, Malouda, Drogba.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (17)

15 éve
Törölt felhasználó
Minden hátul fog eldőlni ha szilárdak leszünk hátul akk továbbmegyünk mert gólt úgyis fogunk rugni ilyen támadósorral!!!GOOO Gunners!!!!
15 éve
Törölt felhasználó
akkor SONG-nak mikor kell kihagynia a meccset?
15 éve
Törölt felhasználó
Vik és Kuruc ott nincs vessző. Tudtam hogy van Alex játékos de nem volt ott vessző.
15 éve
Törölt felhasználó
nyerni kell és kész!!! nem szabad hagyni h DROGBA vagy LAMPARD kapura forduljon
15 éve
Törölt felhasználó
NYERNÜNK KELL!!IDÉN MUSZÁJ VALAMIT NYERNÜNK!!!

Szólj hozzá