A Bőrnadrágosok kiszemelték maguknak az Ágyúsok menedzserét, akiért egy 5 millió fontos ajánlatot készülnek letenni az asztalra a nyáron. A kontraktusban benne lenne egy licensz is, amelynek segítségével Wenger francia, illetve afrikai játékosokat toborozhatna az a bajor gárda számára, mint ahogyan azt az Arsenalnál is teszi.

A Bayern emellett készpénzzel is támogatná a francia menedzser munkáját, aki nagy neveket szerződtethetne Münchenbe.

Wenger mindeddig hűséges volt az Ágyúsokhoz, pedig a Real Madrid és a Barcelona is meg akarta szerezni. A lojalitásáról (is) híres mestert 2011-ig köti szerződés az Arsenalhoz, de akár tovább is maradhatna az észak-londoniak vezetősége szerint.

A Bayern menedzsere, Jürgen Klinsmann közel áll a 'munkanélküliség' állapotához, hisz a múlt hétvégén 5-1-es vereséget szenvedett a csapatával a Wolfsburg ellen, míg a szerdai napon 4-0-ra kaptak ki a Pirosak a Barcelona otthonában.

A katalán klub elleni összecsapás után Karl-Heinz Rummenigge, az FC Hollywoodnak gúnyolt Bayern elnöke így nyilatkozott:

Abszolút katasztrófa. Bizalmasan meg kell beszélnünk egyes kérdéseket, majd tiszta fejjel döntéseket kell hoznunk.

Ellenben Wenger helyzete igen fényes az utóbbi időben. Az Ágyúsok visszaszerezték az Aston Villától az angol bajnokság negyedik helyét, eljutottak az elődöntőbe az FA-kupában, s a Bajnokok Ligájában is közel állnak a legjobb négy közé való jutáshoz.

A Főnököt talán csak a sérülések hátráltatják... Gaël Clichy (hát) három hétre dőlt ki, William Gallas (térd) már nem játszhat a szezonban, míg Manuel Almunia (boka) sem állhat három héten át Wenger rendelkezésére. Rajtuk kívül Eduardo, Abou Diaby, Robin van Persie és Tomás Rosicky is sérült.

Azonban Wengernek így is maradtak kulcsjátékosai, s a tehetségeire is támaszkodhat. Az észak-londoniak holnap a Wigan ellen fognak megmérkőzni, majd a Villareal lesz az ellenfelük az Emiratesben.

Tehát az Ágyúsok elérkeztek a megmérettetés időszakához, amely végződhet tragikus bukással vagy akár dicsőséggel is...

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (7)

15 éve
Törölt felhasználó
Azt várhatják hogy Wenger a Bayern-hez megy.
15 éve
Törölt felhasználó
Ha már felépítette ezt a csapatot nem hagyhatja itt.Főleg ne a Bayern kedvéért.
15 éve
Törölt felhasználó
Wenger nem illene bele a német fociba. Jó helyen van az Arsenalban és remélem még hosszú évekig itt is fog maradni!
15 éve
Törölt felhasználó
hát a kinézésnél megis állt ez a dolog sztem:)
15 éve
Törölt felhasználó
Hát,ha megy a mester akkor inkább a blancokhoz,mint a bajorokhoz!Wenger szereti a kihívásokat,de egy német csapat szerintem számára nem az!Amúgy Gaizidis mondta,hogy Wenger élete végéig itt marad,és ha ő mondja,akkor azt elhihetjük!

Szólj hozzá