Arséne Wenger szerint a Villarealnak is jócskán van esélye a továbbjutáshoz.

A BL negyeddöntők első fordulói már lezárultak, és akik fél lábbal már az elődöntőbe érezhetik magukat, az a Chelsea és a Barcelona, akik a Liverpoolt, illetve a Bayern Münchent verték meg az odavágókban.

A másik két csapatnál már közel sem ilyen egyszerű a helyzet: jelenleg az Arsenal 1:1-es állással, csak az idegenben lőtt gólja miatt mondhatja magát jelenlegi továbbjutónak, míg a Manchester Unitednek győznie kell Portugáliában.

Wenger így vélekedik ezekről a meccsekről:

"Nem tudok semmit az elődőntőkről. Szerintem két negyeddöntő, az Arsenal-Villareal, valamint a Porto-Manchester United még nem lefutott." - mondta Wenger.

"A másik két csapat helyzete picit eltérő. Úgy vélem, a Barcelona valóban továbbjutott, és a Chelsea is erős helyzetben van. Ugyanakkor Hiddinkék sem ülhetnek hátra, mert a Liverpool vissza tud vágni, és idegenben is nagyon erős tud lenni."

A négy negyeddöntő első fordulói közül talán a Manchester United-Porto meccs tűnik a legnagyobb meglepetésnek, hiszen Alex Ferguson csapata otthon nem tudta megverni a portugálokat.

"Nem lehetetlen feladat ez sem. Viszont a Unitednek meg van a kellő képessége, hogy Portugáliában is győzzön. Csakhogy ez nem lesz egyszerű. A csoportkörben mi már játszottunk ellenük, és igazán ismerik a BL kultúráját, hiszen rendszeresen itt vannak. Tudják, mit kell tenni, de nem lehetetlen a győzelem a Unitednak sem."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (8)

15 éve
Törölt felhasználó
De hogy nem mi nyerünk.
15 éve
Törölt felhasználó
így van :( sajnos nem sikerült eldöntenünk de nem baj majd hazai pályán.
15 éve
Törölt felhasználó
Sztem Arsenal-Porto lesz és másik ágon pedig Barcelona - Chelsea
15 éve
Törölt felhasználó
Liverpool 1-3 Chelsea.Ha mindent beleadunk a következő meccsen akkor szerintem továbbjutunk de akkor tényleg meg kell hajtani.
15 éve
Törölt felhasználó
Athlon, vegyél már fel MSN-re, én már felvettelek!

Szólj hozzá