Új sorozatunkban Andrey Arshavin hivatalos honlapja jóvoltából közlünk exkluzív interjút az orosz játékossal, aki egyre inkább kulcsszerepet tölt be a csapatnál.

 

-Andrey, a rajongók nagyon élvezték a Hull elleni meccset. Mondd el, hogy mit tudtál meg az ellenfélről?

-A meccs előtt csak annyit tudtam, hogy egyszer már nyertek ellenünk a szezon elején. Csak a mérkőzés után tudtam meg, hogy 1930-ban már játszott a két csapat az FA-Kupa elődöntőjében is.

 

-Milyen volt a mostani meccs?

-Remek volt, azt hiszem. Egy picit váratlan volt a kezdésünk, főleg a bekapott gólunk miatt. Alapvetően a kezdeményezés és a labdabirtoklás nálunk volt a meccs kezdésétől fogva. Nekünk kellett volna rúgni az elsőt, de végülis fordítottunk.

 

-Miért nem voltál olyan sokáig veszélyes a kapujukra?

-A támadásaink meglehetősen lassúak voltak, ami miatt a Hullnak elég ideje volt, hogy zárja az üres helyeket. Azon is meglepődtem, hogy egy labdával játszottuk végig a meccset, mert minden egyes alkalommal, amikor kiment a labda, várni kellett rá – méghozzá viszonylag sokat. Ez pedig kihatással volt a támadásainkra is, ráadásul a védőik is visszazárhattak. Ez mindig azoknak a csapatoknak kedvez, akik lassabb stílusban játszanak. Az időt is húzták, de boldog voltam azokkal a játékvezető döntéseivel, amikor időhúzás miatt a második félidőben elkezdett nekik sárga lapot osztogatni. Igaz, ezt már az első játékrészben el kellett volna kezdenie. Viszont kétségtelenül nekünk is erősíteni kellett a játékunkon, és be kellett hoznunk néhány friss játékost, akik sokat segítettek abban, hogy feltörjük az ellenfél védekezését.

 

-Mit mondott Wenger a szünetben?

-Elmondta, hogy alapvetően jó a játékunk, de fokoznunk kellett a sebességet, hogy fordítsunk. Megkért minket, hogy a végső sípszóig pozitívan álljunk a meccshez.

 

-A meccs előtt számos újság azt állította, hogy kihagyhatod a kupameccset a lábsérülésed miatt. Végülis hogy voltál képes, hogy játssz tegnap?

-Először is azt ajánlották, hogy külön eddzek a csapattól, de én a srácokkal akartam tréningezni, nem magammal. Azt, hogy ki játszik, mindig a menedzsertől függ. Mikor tudtam meg, hogy játszani fogok? 3 órával a meccs előtt.

 

-Hogy vagy a meccs után?

-Nem rosszabbul, mint előtte.

 

-van Persie gólja volt a fordulópont a meccsen a te passzodnak köszönhetően. Remek gurítás volt, de nem fordult meg a fejedben, hogy te rúgd rá?

-Igazából nem, nehéz helyzet volt. Ahhoz, hogy abból a helyzetből gólt szerezzek, a bal felső sarkot kellett volna megcéloznom, a passz viszont egyszerűbb volt, ráadásul gól is lett belőle.

 

-A következő meccs egy nagy londoni derbit ígér a Chelsea és az Arsenal között…

-Igen, de még hosszú út áll előttünk addig. Számos meccset fogunk még lejátszani addig, és a gondolataim mindig a következő mérkőzésen vannak. Csak akkor fogok ezen a meccsen elgondolkozni, ha majd oda jutunk, hogy felkészüljünk ellenük.

-Tudtad, hogy az orosz nemzeti válogatott szövetségi kapitánya, Guus Hiddink is a lelátón volt?

-Nem, nem tudtam.

 

-Sikerült vele találkoznod Londonban?

-Nem.

 

-Szentpétervárott az egyik legismertebb ember voltál, mindenki felismert, amikor a városban voltál. A jó teljesítményed biztosan ismertséget fog érni Angliában is, te hogy látod a helyzetet?

-Londonban az emberek nem igazán ismernek, de őszintén, ez egyáltalán nem nagy baj.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (2)

15 éve
Törölt felhasználó
Hiddink jól ismeri, sajnos nagyon felkészült lesz Arshából a Dinamo.
15 éve
Törölt felhasználó
Arsha egyre jobb...majd a Chelsea ellen kiv vagyok, hogy hogyan játszik...

Szólj hozzá