A Barcelona, azok után, hogy a nyolcaddöntő fordulójában csak 1-1-et játszott a Lyon ellen, a Nou Campban bekeményített, és 5-2-re verték ki a franciákat - ebből két gólt a korábbi arsenalos, Thierry Henry rúgott.

A Barcelona jelenleg hat ponttal vezeti a spanyol La Ligát is, ráadásul a Király Kupa döntőjében is bent vannak, ahol majd az Athletico Bilbaóval fognak találkozni. Ezek után nem meglepő, ha Arséne Wenger is őket tippelte a Bajnokok Ligája első számú várományosának.

"Talán a Barcelonát lehet favoritnak nevezni, mert nagyon magabiztos módon tudnak nyerni, és több gólt szoktak rúgni, mint bárki más Európában." - mondta Wenger.

"Érhethő módon sok embernél ők a favoritok. De ez egy kupasorozat. Ezt láthattuk a Roma ellen."

"Nem szereztünk nagyobb előnyt, még akkor is, ha az első fordulóban több helyzetünk volt, és ez majdnem visszaütött a visszavágon. Mostantól kezdve hatékonyabbnak kell lennünk."

Mivelhogy mind a négy angol csapat bent van a negyeddöntőben, 43% annak az esélye, hogy az Arsenal vagy a Liverpoollal, vagy a Chelseaval, vagy a Manchester Uniteddel mérkőzik meg a következő körben. A mérce talán így még nagyobb lenne, ám Wenger magabiztos:

"Mindegy, kit kapunk a sorsoláson, ki akarjuk ejteni őket. Nem szeretnék olyan kijelentést tenni, hogy el kéne kerülnünk az angol klubokat. Ez nagy hátrányt okozna abban az esetben, ha végül mégis csak egy PL-alakulattal kell szembenéznünk."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (3)

15 éve
Törölt felhasználó
Igen ők legesélyesebbek.
15 éve
Bírom, hogy így leírják a csapatunkat, de a végén ők fognak koppani!
GOARSENAL!
15 éve
Persze csak az Arsenal után ...:)

Szólj hozzá