web stats
Belépés Regisztráció

Tony Adams

Tony Adams, Mr. Arsenal.

14 évig volt kapitány, 669-szer játszott a piros-fehér mezben és 10 rangos kupát nyert a csapattal, beleértve a bajnoki címeket is, 3 különböző évtizedből. Nem csoda, ha Mr. Arsenal is ott van az Ágyúsok legjobb játékosai között.

Adams azon ritka játékosok közé tartozott, akik világéletükben egy csapatnál töltötték le futballkarrierjüket. Ő volt az Arsenal védelmének a szíve. Ő volt a híres hátvédsor vezéregyénisége, aki ösztönösen megérttette magát Steve Boulddal, Lee Dixonnal és Nigel Winterburnnel. Ha mélyen belegondolunk, nehéz találni egy nála jobban elkötelezett, merészebb és ösztönzőbb játékost az Arsenal történelmében.

George Graham „kolosszusom”-nak, míg Arséne Wenger a „védelem professzorának” titulálta a játékost. Mindkettejüknek igaza volt. Technikailag Adams egy kiváló hátvéd volt – ezt bizonyították jól időzített becsúszásai, a játékkal való együttélése, és fejesei is. Ha ehhez hozzátesszük azt is, hogy ki volt éhezve a győzelemre, idegileg és fizikailag is hihetetlen ellenálló, és vezéregyéniség is volt, akkor könnyű belátni, miért számít hősnek az Arsenal szurkolói.

1980-ban még iskoláskorában igazolt az Arsenalhoz a fiatal Adams. 3 évvel később, 4 héttel a 17-ik születésnapja után a Sunderland ellen már debütálhatott. Nem volt valami emlékezetes bemutatkozás, hiszen részben ő is hibás volt a 2-1-es vereség elszenvedésében. De hamarosan megtalálta igazi helyét a futball élvonalában.

8 hónappal első trófeájának megszerzése, az 1987-es Littlewoods-i Kupadöntő után Adams 21 évesen a csapat mindenkori legfiatalabb csapatkapitányává vált. És bár a karszalagot egészen visszavonulásáig viselhette, eleinte rengeteg negatív kritikát kapott a sajtótól. A Daily Mirror például szamárfülekkel ábrázolta Adamset, miután a Manchester Unitednek nem csak gólt, de öngólt is szerzett, ezzel kialakítva az 1-1-es végeredményt. Ezzel sokáig az ellenfelek szurkolói is gúnyolták.

Adams válasza nagyon egyszerű volt. Elég volt elővenni éremgyűjteményét. 8 héttel az Old Traffordi tapasztalatok után csapatkapitányként vezette bajnoki diadalra az Arsenalt az Anfielden. Két évvel később ismét bajnok lehetett, majd 1993-ban duplázni tudott, megnyerve mindkét helyi Kupát. 1990 decemberében börtönbüntetésre ítélték, amely csak olaj volt a tűzre, de Adams volt az, aki ismét utoljára nevethetett.

48 gólt szerzett az Arsenalos évei során, ezek közül több is létfontosságú volt a csapat számára. A ’93-as fejes a Tottenham ellen a Wembleyben, vagy az egy évvel későbbi KEK negyeddöntős gólja a Torino ellen. Vitathatatlanul ekkor volt karrierje csúcsán. David Seamannel a háta mögött és Steve Boulddal az oldalán Adams és az Arsenal sokszor verhetetlenek bizonyult. ’94-ben a Parma is megtapasztalhatta ezt, amikor Adams élete első Európai Kupáját emelhette a magasba, védelmi bravúrok sorozata után.

1996-ra Adams lett az angol válogatott csapatkapitánya is, de ezt az évet beárnyékolták az alkoholizmusáról szóló hírek. Ez az év számára mind a pályán, mind az életben fordulóponttá vált. Adams végleg letette a poharat, tovább fejlődött és nagyszerű telejsítményekkel rukkolt elő. Wenger érkezése is épp jókor jött. A francia diétái és felkészítése távol tartották Adamset káros szenvedélyétől, míg a mester futballtanácsadásának köszönhetően Adams még jobban kifejezhette magát a pályán.

Míg Graham egy közvetlenebb játékot részesített előnyben, Wenger egy sokkal terjeszkedőbb futballra bátorította Adamset. Ennek hatására a hátvéd is remekelt, többet birtokolta a labdát, többször indíthatott támadásokat, és sokszor előre is törhetett. Az 1997/ 1998-as szezon utolsó napján épp Adams bombája juttatta újabb bajnoki címhez az Arsenalt. A gólpasszt egyébként Bould adta. Adams gólöröme máig az Északi lelátó egyik legszebb pillanatának számít.

A bajnoki cím mellett az FA Kupát is elhódította a csapat ebben az évben.

30 évesen Adamsnek sérülésekkel gyűlt meg a baja, de számos Arsenal-legendához hasonlóan még ebben a korban is elérte sikereit. 2002-ben újabb duplázás következett, melyet stílusosan az Old Traffordon biztosítottak be. Vajon a régi Adams is befért volna ebbe a nagyszerű csapatba? Talán nem, de így megkoronázhatta az elmúlt 6 évét, melyek nagy része alkoholizmusának leküzdésével, majd továbbfejlődésével telt.

Úgy gondoljuk megérdemli, hogy az Arsenal-legendák bronzérmese legyen, hiszen ha az Arsenal csapatkapitányára gondolunk, akarva-akaratlanul Tony Adams jut eszünkbe.

Név: Tony Adams
Születési idő és hely: 1966. október 10., Romford (Essex)
Poszt: Hátvéd
Karrier az Arsenalban: 1983-2002
Mérkőzések az Arsenalban: 669
Gólok az Arsenalban: 48
Sikerek az Arsenalban: Angol bajnokság 1989, 1991, 1998, 2002, FA-kupa 1993, 1998, 2002, Ligakupa 1987, 1993, KEK 1994


Kiadó reklámfelület

Facebook