web stats
Belépés Regisztráció

Pat Rice

Pat Rice, a szerény észak-ír.

Amikor az Arsenal.com közölte Pat Rice-szal, hogy az 50 legnagyobb Ágyús szavazáson a 17. helyen végzett, kissé megdermedt. „Legalább 30 játékost tudnék felsorolni, akik jobbak voltak mint én” – mondta.

Ami azt is jelenti, hogy a szerénységet is nyugodtan hozzávehetjük képességeinek sokaságához, melyet Rice a klubbal töltött hosszú évek alatt sajátított el. Ha valamit kiemelhetünk tulajdonságai közül, akkor az a kitartó kemény munkája.

’64-ben fiatal növendékként került a csapathoz, és 15 éves korában nem ő volt a legnagyobb fiatal tehetség a klub történetében. De egyes fiatalok keményen edzettek, hogy beteljesítsék álmukat, az Arsenal felnőtt csapatában való szereplést – nem is beszélve a csapatkapitányságról.

Rice egykor nagyon jól időzítette szereléseit, villámgyors volt, és nagyon pontos passzokat adott. Az Arsenalt meggyőzte, és 18 éves korában debütált a Burnley ellen a Ligakupában.

Abban az időben a jobb hátvéd posztját Peter Storey foglalta el, de miután átkerült középpályára, Rice elfoglalhatta helyét a védelemben. Jól is volt ez így, hiszen az 1970/ 71-es szezonban az Ágyúsok megnyerték a bajnokságot és a kupát is.

Az FA Kupa döntő azon az izzasztó napon a Wembleyben Rice első döntője volt az 5 közül, amiben összesen pályára lépett. Ezt a rekordot David Seamannel és Ray Parlourrel holtversenyben tartja. Sajnos a Liverpool elleni győzelem azonban csak 1 abból a két FA Kupa címből, amit meg is nyerhetett.

Rice játszott ’72 májusában a Leeds elleni vereség során, és ahogy a duplázó keret szép lassan széttöredezett, ő még maradni akart. De jól tette. Rice egyénisége hozzájárult ahhoz, hogy az Arsenal a ’70-es évek közepén benn maradjon az élvonalban, és amikor a világbajnok Alan Ball ’77-ben elhagyta a csapatot, ő lett az új csapatkapitány.

Frank McLintocktól rengeteget tanulva, Rice büszkén és tekintéllyel vezette a csapatot 3 egymást követő FA Kupa döntőbe ’78 és ’80 között. ’79-ben a Manchester United elleni 3-2-es győzelem során tehette a kezét a jó öreg serlegre, de a nemzetközi porondon az Arsenal a Valenciától kapott ki büntetőkkel ’80 májusában a KEK döntőjében.

Rice nem sokkal később elhagyta a csapatot, a piros-fehér mezben 528 mérkőzést (13 gól) játszott. Egy rövid watfordi kiruccanás után azonban 1984-ben visszatért a Highburybe, hogy elfoglalja az edzői posztot. Bruce Rioch ’96-os távozásáig házfelügyelőként dolgozott, de Arséne Wenger érkeztekor elfoglalhatta a menedzser-asszisztensi széket. Több, mint 45 évvel azután, hogy a klubhoz szerződött, még tinédzserként, a mai napig is mindent megtesz az Arsenal sikereinek érdekében.

„Igazán nagyon jól esik, hogy az Arsenal szurkolói ilyen nagyra becsülnek, és remélem, hogy még egy jó ideig fognak is”-mondta Rice. „Amikor csatlakoztam a klubhoz, még nem gondoltam, hogy ennyi évig a csapatot fogom szolgálni. Remélem ez a kapcsolat még sokáig folytatódhat.”

Az érzés kölcsönösnek tűnik.

Név: Pat Rice
Születési idő és hely: 1949. március 17., Belfast (Észak-Írország)
Poszt: Hátvéd
Karrier az Arsenalban: 1967-1980
Mérkőzések az Arsenalban: 528
Gólok az Arsenalban: 13
Sikerek az Arsenalban: Angol bajnokság 1971, FA-kupa 1971, 1979


Kiadó reklámfelület

Facebook