web stats
Belépés Regisztráció

George Eastham

George Eastham, a fociforradalmár.

George Eastham legalább annyira híres a pályán kívül véghezvitt tettei miatt, mint a labdarúgásban nyújtott teljesítményéért.

Kevesen tartják igazi ’vitéznek’ Easthamet, pedig meg volt kötve a keze, amikor ’59-ben lejárt szerződése a Newcastlenél, és a csapat nem engedte, hogy máshova igazoljon. Abban az időben a klubok visszatarthatták játékosaikat más csapatoktól, ezáltal, ha a játékos bejelentette távozási szándékát, a klubnak fizetést sem kellett tovább fizetnie a labdarúgóknak.

Eastham ezután 8 hónapig sztrájkolt, mire végül a megenyhült Newcastle elengedte 1960 októberében az Arsenalhoz. Ennek ellenére Eastham folytatta küzdelmét, azzal a céllal, hogy forradalmasítsa a játékosok fizetési feltételeit a legfelsőbb bíróságon keresztül.

Nagy csatát nyert. Az akkori rendszert indokolatlannak minősítették, és a brit átigazolási rendszert megreformálták, egyenlőbb feltételeket biztosítva a labdarúgóknak, és bevezettek egy átigazolásokat ellenőrző bíróságot, mely az ezzel kapcsolatos vitákkal foglalkozott. Ez volt a klubok és játékosok hatalmának mérlegének felbillenésének kiváltó oka.

Ami az Arsenalt illeti, megérte Easthamre várniuk.

6 éves Arsenal-karrierje során egy Liam Bradyéhez hasonló bal lábbal megáldva, Eastham mesterévé vált a védelmet átjátszó passzoknak. Gólokat is szerzett, 223 mérkőzésen 41-szer volt eredményes, azonban kreativitása tette igazán naggyá.

Két gól és számos remek labdaérintés a Bolton elleni bemutatkozásakor, ’60 decemberében jelezte berobbanását a csapatba, és a Newcastle elleni mérkőzésen 2 gólpasszt adott és egy pontot érő gólt is szerzett. Nagyszerű válasz volt ez korábbi csapatának szurkolóitól kapott gúnyolódásra.

Eastham megmozdulásai a maximumot hozták ki a csatárokból, Joe Bakerből és Geoff Strongból, mégis üres kézzel kellett távoznia ’66-ban. Eastham tartózkodása alatt az Arsenal egyszer sem végzett a 7. helynél jobb helyen.

Ennek ellenére részese volt egy nagy diadalnak a ’66-os Világbajnokságon. Eastham betalált egy Dánia elleni barátságos mérkőzésen, nem sokkal a VB kezdete előtt, így Alf Ramsey nevezte a világbajnoki keretbe. Igaz egy percet sem játszott a bajnokságon.

Eastham nem szerzett tehát érmet abban az időben – hiszen csak azok kaphattak érmet, akik játszottak is – azonban a FIFA 2007-es rendelete alapján, visszamenőleg is megkapták a fel nem használt kerettagok a díjakat. Így ez a trófea szépen mutat Eastham ’73-as OBE-kitüntetése mellett.

Név: George Eastham
Születési idő és hely: 1936. szeptember 23., Blackpool
Poszt: Középpályás
Karrier az Arsenalban: 1960-1966
Mérkőzések az Arsenalban: 223
Gólok az Arsenalban: 41
Sikerek az Arsenalban: -


Kiadó reklámfelület

Facebook