Gervinho
Gervais Yao Kouassi, ismertebb nevén Gervinho 2011 nyarán csatlakozott az Arsenalhoz a 2010/11-es francia bajnok Lille együttesétől.
Az elefántcsontparti támadó 1987-ben látta meg a napvilágot, a játékhoz való viszonyát, valamint az alapokat pedig a helyi ASEC Mimosas akadémiáján sajátította el. Gervinho az Arsenalhoz való igazolásákor elmondta, ennek a ténynek kulcsfontossága lehet majd a későbbiek folyamán, a beilleszkedésében, miután a Mimosas akkori edzője az Arsenal és az Arséne Wenger által kialakított taktikában hitt, s eszerint játszatta játékosait. Gervinhóhoz hasonlóan ezen az akadémián nevelkedett Emmanuel Eboué, vagy az Arsenal egykori játékosa, Kolo Touré is.
Elefántcsontpart után Belgium felé vette az irányt a fiatal Gervinho, ahol a Beveren játékosa lett, előbb tanulóként, később pedig professzionális labdarúgóként. A támadó játékos ugyancsak Belgiumban kapta meg az európai munkavállalási engedélyét is, amivel bárhová elhelyezkedhetett az öreg kontinensen belül. Három évvel a Beverenhez való szerződése után, Gervinho Franciaországba igazolt, a Le Mans együtteséhez. Mindössze egy év után úgy hírlett, hogy Arséne Wenger érdeklődik iránta, s akkor Gervinho is elismerte a vágyát, miszerint az Arsenalhoz akar igazolni. Két ott töltött szezon után azonban maradt a galloknál, s az épülő Lille csapatához igazolt, ami utólag jó döntés volt, hiszen a Le Mans később kiesett a másodosztályba.
Gervinho a Lille-nél két felemás szezont élt meg. Az elsőben már a pályán is látszott az ott tevékenykedő edző, Rudi Garcia elképzelése, ám a Lille végül kisiklott, s a zárófordulóban a Bajnokok Ligáját érő helyezés is elúszott a számukra a bajnokságban. Egy évvel később azonban visszavágtak Gervinhóék, és nemcsak a bajnokságot, de a Francia Kupát is megnyerték. Gervinho pedig ezekben a sikerekben kiemelkedően ki vette a részét, a ligában ugyanis a 14 gólja mellé 10 gólpassz is párosult, ezzel epdig a Ligue 1 2010/11-es álomcsapatában is helyet kapott.
Egy évvel a Lille-el kötött szerződésének lejárta előtt az Arsenal 2011 júniusában bejelentkezett érte, és hosszas tárgyalások után végül egy hónappal később hivatalosan is bejelentették a megállapodást. A transzfer kései véglegesítése miatt Gervinho kénytelen volt kihagyni a csapat ázsiai túráját, ám az első meccsére közvetlenül az után sor kerülhetett, méghozzá egy Köln elleni barátságos mérkőzés során, amelyen az új igazolás két góllal tette le névjegyét új kenyéradójánál.
Statisztikák
| Kezdő | Csere | Gólok | Gólpasszok | Sárga lapok | Piros lapok |
| 24 | 8 | 4 | 7 | 1 | 1 |
Kapcsolodo Hirek
Adatlap
| Születési dátum 1987-05-27 |
| Pozíció Csatár |
| Mezszám 27 |
| Csatlakozott 2011-07-18 |
| Korábbi klubjai Mimosas, Toumodi, Beveren, Le Mans, Lille |
Játékosok
- 0 Carlos Vela
- 0 Denilson
- 0 Joel Campbell
- 1 Manuel Almunia
- 2 Abou Diaby
- 3 Bacary Sagna
- 4 Per Mertesacker
- 5 Thomas Vermaelen
- 6 Laurent Koscielny
- 7 Tomas Rosicky
- 8 Mikel Arteta
- 9 Chu Young Park
- 10 Robin van Persie
- 11 Andre Santos
- 12 Thierry Henry
- 13 Wojciech Szczesny
- 14 Theo Walcott
- 15 Alex Oxlade-Chamberlain
- 16 Aaron Ramsey
- 17 Alexandre Song
- 18 Sebastien Squillaci
- 19 Jack Wilshere
- 20 Johan Djourou
- 21 Lukasz Fabianski
- 23 Andrey Arshavin
- 24 Vito Mannone
- 25 Carl Jenkinson
- 26 Emmanuel Frimpong
- 27 Gervinho
- 28 Kieran Gibbs
- 29 Marouane Chamakh
- 30 Yossi Benayoun
- 31 Ryo Miyaichi
- 33 Benik Afobe
- 39 Francis Coquelin
- 46 Henri Lansbury
- 52 Nicklas Bendtner


Arsenalfan.hu RSS