
Sok-sok szezon telt már el úgy, hogy amint ránéztem az Arsenal keretére, annyi jutott eszembe először, hogy rendben van ez az együttes -létszámilag. Az Emirates Stadion építését követően a nagy hiteleknek köszönhetően a klub kénytelen volt egyre kevesebbet költeni az átigazolási időszak alatt, így kisebb hátrányba került a riválisokkal szemben Angliát és Európát tekintve.
A Wenger-éra ideje alatt jellemző volt a fiatal, tehetséges és olcsó játékosok leigazolása, így került a klubhoz például Henry is.
Az utóbbi években számos olyan játékos érkezett, amely lényegében csak egy plusz embernek volt jó, mert minőségben és hozzáállásban sem tudta hozni az Arsenal által kívánt szintet. Ezek a játékosok emellett a fizetésükkel szűkítették azt az így is kis összeget, amelyet a klub a foglalkoztatott játékosokra szán és ami még rosszabb, a fiataloktól is elvették a helyet. Ilyen játékosok például Denilson, Squillaci, Silvestre, vagy akár a folyamatosan sérült Diaby-t is ide sorolhatnánk. Eközben olyan játékosok távoztak, mint Havard Nordtveit (akiért pár évvel előtte nagy harcot vívtunk a MU-val).
Még el sem kezdődött az átigazolási időszak, de már lehet olvasni számos pletykát. Felmerült olyan játékosok neve is, mint David Villa, de láthattunk újságok főoldalán mindeddig ismeretlen játékosokat is.
Úgy gondolom, hogy az utóbbi szezonok során Wengerék egy elég kellemetlen csapdahelyzetet alakítottak ki az Arsenal kárára, amikor is több olyan név (Park, Chamakh, Squillaci) érkezett magas fizetéssel, akik tulajdonképp semmit nem tettek az Arsenalért ittlétük alatt. Ezt elkerülve sokat nyerhetnénk a jövőben, mert mint láthatjuk, ezek a játékosok kiélvezik a magas fizetést és eszük ágában sincs lelépni innen olyan klubba, ahol játszhatnának is.
Az érkezők mellett remélem elkezdődik a klubon belüli selejtezés, a gyenge igazolások helyett az utánpótlás játékosok beépítése és érkezők terén végre minőségi játékosok igazolása! Így végre nem csak egy helyben topognánk, hanem lépnénk is előre, mint teszi azt az összes riválisunk.
Hozzászólások (11)
Bendtner annyira megutálta a csapatot,hogy sztem biztosan eladja magát valahova.Ryo-t sztem nem kell erőltetni...Frimpong nem kereshet túl sokat,így nem nagy baj ha marad,Djourou-t meg kell győzni,hogy maradjon 4. védőnek.Campbell még 1 év kölcsön.
Összefoglalva:
Akit el tudunk passzolni: Park,Bendtner,Denilson,Arsha,Squillaci,Chamakh,Campbell(kölcsönbe),Ryo
Akik maradnak: Diaby,Santos,Frimpong
Akit maradásra bírnék: Djourou
Elég sok ilyen elkúrt igazolás halmozodott fel a csapatnál mostanában.Remélem minél többtől sikerül megszabadulni a nyár folyamán.
Szólj hozzá