2004-ben, amikor egy bizonyos José Mourinho átvette a Chelsea irányítását, a Premier Liga addigi jól megszokott rendszere felborult és átalakult, megszakítván ezzel a Manchester United és az Arsenal hegemóniáját a szigetországban. Mourinhót már akkor is az egyik legjobb menedzserként emlegették a világon, hiszen előző klubjával, a Portóval mindent nagyobb trófeát megnyert, s nemcsak Portugáliában, de az európai kupaporondon is. A sikertörténet pedig a Chelsea-t követően sem szakadt meg: Mourinho megnyerte a Bajnonok Ligáját az Interrel, idén pedig a Real Madriddal szárnyal tova a kupák felé.

Arra pedig volt már példa, hogy a történelem ismétli önmagát. Talán ez játszódhatott le a Chelsea-rajongók fejében is, amikor 2011 nyarán Roman Abramovic Andre Villas-Boast nevezte ki a távozó Carlo Ancelotti utódjául. AVB összehasonlítása Mourinhóval ezek után elkerülhetetlenné vált, már csak azért is, mert a két portugál korábban már több csapatnál dolgozott együtt: Villas-Boas térképezte fel ugyanis az ellenfeleket Mourinho számára a Portónál, a Chelseanél, majd az Internél is, mielőtt AVB a portugál Academica menedzserévé avanzsált.

A legnagyobb összehasonlítási alapot a két szakember között mégis csak a hasonló múlt jelentette. Villas-Boas a Portónál mindent megnyert 2010-ben, amit csak meglehetett, sőt, veretlenül zárták az idényt is. A trófeák száma alapján ténylegesen volt viszonyítási pont AVB és Mourinho között, noha a futballról teljesen más elképzelései vannak a két edzőnek: amíg Jose a rugalmas taktikát és felállását részesíti előnyben, addig Villas-Boas mindvégig ugyanazt a formációt tartja szem előtt.

AVB kinevezése ugyanakkor nem tűnt értelmes húzásnak Roman Abramovictól, főleg azok után, hogy Ancelottival elképesztően pazar szezont (2010/11) futottak a kékek: megnyerték a bajnokságot és az FA-Kupát is, ráadásul több mint 100 gólt szereztek a ligában. Az olasz 'bűne' mindössze annyi volt, hogy nem nyerte meg a csapatával a Bajnokok Ligáját, s emiatt az orosz tulajdonos máris kiadta az útját Ancelottinak; így került a színre a portugál szakember.

Mintegy 256 napot a kinevezését követően AVB-nek máris távoznia kellett a Chelsea-től. A portugál menedzserrel lejátszott 40 tétmérkőzésből 20-at nyert meg az angol csapat, 10-szer döntetlenezett és 10-szer kapott ki. A Portó-beli sikereknek és Villas-Boas elképzeléseinek még csak a foganatját sem láthatták a Chelsea szurkolói, sőt, a kékek 3 pontos lemaradásban állnak az Arsenal mögött az ötödik helyen a tabellán, vagyis veszélybe került a BL-indulás is.

De mi volt a baj Villas-Boassal? Véletlenül senki nem nyer 3 trófeát egy portugál élcsapattal, ráadásul a Porto a sikerek mellett rendkívül céltudatos támadófocit is játszott AVB irányítása alatt. Mi hiányzott akkor a Chelsea-nél?

Röviden, tömören: a játékosok támogatása. Villas-Boas egy rendkívül úttörő menedzser volt a Chelsea számára, ahol egy konzervatív játékosállomány várta. AVB unorthodox elképzeléseit a futballról egyáltalán nem fogadta jól a Chelsea kiöregedőfélben lévő magja. Nehezítette a portugál dolgát, hogy Abramovic rövidtávon várt nagyobb sikereket tőle, ennek pedig még csak a leghalványabb jele sem látszott a Stamford Bridge gyepén.

Már az edzésprogram lebonyolítását illetően is merőben más koncepciója volt Villas-Boasnak, mint Ancelottinak, de főleg a taktika volt az, ami kiverte a biztosítékot a Chelsea játékosainál. A portugál ugyanis azt a 4-3-3-as formációt szerette volna a kékeknél meghonosítani, amit a Portónál is játszatott a játékosaival, s ami hasonlított az Arsenal tavalyi felállásához. Ennek a lényege egyrészt az, hogy a belső középpályások háromszög-alakban folyamatosan változtatják a helyüket, másrészről pedig AVB elvárja, hogy minden játékosa támadjon ki az ellenfélre a mérkőzés folyamán – csakúgy, mint a Guardiola-vezette Barcelonában.

És itt kezdődtek a problémák. Noha a Chelseanél vannak olyan sokoldalú játékosok (Essien, Mikel, Merireles, Ramires, Romeu), akikkel kivitelezhető lett volna a taktika, a csapat kemény magja egyszerűen szentségtörésnek tartotta, hogy AVB így átnézett Frank Lampard képességein. Lampard ugyanis klasszikus 10-esként játszik, teljes taktikai szabadsággal a támadásokat illetően; AVB ezen taktikájáról a középpályát illetően pedig így hallani sem akartak Terryék. Ami pedig a letámadásokat illeti, Villas-Boas ezen elképzelése ezzel a Chelsea-kerettel eleve halott ötlet volt, hiszen például egy 33 éves Drogba aligha tudna már 90 percen át folyamatosan kitámadni az ellenfél védőire.

Felmerülhet egy jogos kérdés a témába vágóan: hogy jön ide Villas-Boas története a Chelsea-vel egy Arsenallal foglalkozó oldalon? Nos, előbb-utóbb az Arsenal is olyan helyzetbe fog kerülni, mint a Chelsea, hiszen a jövőben az Arsenal sem úszhat majd meg egy menedzserváltást. Ebből fakadóan Villas-Boas neve a Chelsea-vel történt kisiklás ellenére is joggal merülhetne fel az Arsenal-vezetőségének körében, mint Wenger potenciális utódjaként.

Az elképzelései alapján Villas-Boast joggal emlegetik korunk futballjának egyik legjobb fiatal menedzsereként Jurgen Kloppal, Massimiliano Allgerivel és Pep Guardiolával együtt. Az új elképzelések és reformok egyébként sohasem voltak idegenek az Arsenal menedzserváltásaikor: Herbert Chapman a 20-as években vezette be az ún. 'WM-felállást', de Arséne Wenger is számos új ötlettel állt elő, amikor 1996-ban átvette az Arsenal irányítását.

Az újításokkal kapcsolatban pedig Villas-Boas távolról sem idegenkedik, kérdés, hogy a leendő kemény mag, Szczesny, Vermaelen és Wilshere vezetésével mennyire fogja tolerálni az új edzővel kapcsolatos szemléletváltást.

Az eredeti cikk a www.arsenalreport.com oldalon található.