Bevallom őszintén, egyre inkább kezd foglalkoztatni és érdekelni, hogy mi lenne a hőn szeretett csapatunkkal, ha bekövetkezne a Wenger-által csak 'katasztrófának' nevezett esemény: miszerint, ha májusban nem lennénk a legjobb négyben a végelszámolásnál. Értsd: igen, nem indulnánk a BL-ben a jövő szezonban.

Tisztában vagyok azzal, hogy ez mivel járna. Jelentős összegű bevételkieséssel kellene számolni, és a költségvetésben keletkezett lyukakat valószínűleg azzal tudnánk betömni, ha a forrásokat átcsoportosítanánk, tehát valószínűleg még kevesebb pénz maradna az igazolásokra. A játékosoknak nem lenne vonzó a klub, mivel nem játszanánk az európai legrangosabb kupasorozatban, s ami még fájóbb lenne: talán van Persie is lelépne tőlünk.

Első olvasatra nem tűnik biztatónak, ugyanakkor ki kell jelenteni: valaminek fel kell ráznia a klubot. Elkényelmesedtünk. Wengert manapság már csak az élteti és az hajtja, hogy ott legyünk a 38. fordulót követően a BL-indulást érő helyek egyikén. Az, hogy a csapat már a hetedik évébe lép a trófeanyeretlenségnek, csak másodlagos. Egy pofon még nem lenne a világvége, és talán Wenger is eszmélne, hogy több kell.

Az elkövetkezendő egy hónapban az Arsenal ki fogja adni a féléves gazdasági jelentését, ami újabb rekordprofitról fog szólni. Ha nem is lesz ötven millió fontunk egyetlen játékosra, de Wenger még egy esetleges BL-kihagyás ellenére is tudna vásárolni. Igen, a semmiből, ismeretlen játékosokat, olcsó pénzért. Vermaeleneket és Koscielnyket. S könnyen lehet, hogy a pofonból felocsúdva úgy térnénk vissza a BL-be 2013-ban, hogy közben bajnokságot nyerünk. De szép is lenne!

Igen, lehet, hogy van Persie, Sagna vagy Song is lelécelne. De egy klub életben nincs és nem is lehetnek pótolhatatlan játékosok. Ha ők netán távoznának, úgy végérvényesen lezárulna Wenger projektje, ami a 2006-os elvesztett BL-döntő után alakult ki. Attól, hogy nem nyertünk semmit, ez a terv sokkal többre lett volna hivatott. A sikert hozó képlet több-ismeretlenes, mindenesetre tény, hogy az Arsenalnak valóban illendő lett volna legalább egy bajnoki címet nyerni, amíg itt volt Hleb, Flamini, Adebayor, Clichy, Nasri, Fabregas. Ebből a tervből már csak hárman maradtak.

Nem van Persie vagy Song tudna kimenekíteni a bajból, ha az Arsenal nem lenne ott a legjobb négyben. Hanem paradox módon a sokat ostorozott Arséne Wenger. Miatta még akkor is jönnének játékosok, ha nem indulnánk a BL-ben, mert ő lehetőséget ad a fiataloknak. A játékosmegfigyelői rendszerével olyan játékosokat tudna igazolni, akikkel előre tudna lépni a klub. Az új játékosmag Wilshere-rel, Vermaelennel, Koscielnyvel, Ramseyvel, Oxlade-Chamberlainnel, Szczesnyvel készen fog állni. Kiegészülve Gervinhóval, Afobével, Campbellel, valamint néhány ismeretlen névvel az Arsenal újult erővel vághatna vissza mindenkinek.

Egy új projektnek kell elindulnia, még úgy is, ha van Persie ebben nem akar részt venni. De ezt Wengernek el kell indítania. Egyszerűen nem szabad, hogy beletörődjön az újgazdag klubok dominálásába. Lehet, hogy a siker már nem Wenger érájában fog eljönni, de egyedül a francia képes rá, hogy újraszervezze a csapatát, még ha nem leszünk ott a Bajnokok Ligájában az ősztől.

Addig is tartsuk meg a hitünket, és In Arséne We Trust.

Hozzászólások (26)

12 éve
Törölt felhasználó
fecc04,igen megbukott,vagy te sikerként könyveled el hogy 6! éve nem nyert semmit a csapat?és évről évre gyengül a keret?
értem én ezt a pozitív gondolkodást,hogy jó a csapat,de egy csapatot mindig az eredményei alapján ismernek el én kitartok a csapat mellett ha az angol 6. osztályba is esne vissza,csak elszomorító hogy az emberek 90% lenézi a csapatot.
12 éve
Törölt felhasználó
kölcsöntől függetlenül, nagy hiba volt Dein-t elküldeni. mellesleg kb 2 hónapja volt egy nyílt szurkolói levél Gazidisnek, nem tudom olvastátok-e. tanulságos volt...
12 éve
Törölt felhasználó
Egy 470 millió fontos kölcsönt nem egy nap alatt letörleszteni. Ezek a sejkek, olajosok, arabok, oroszok amerikaiak és társaik, hiába ölnek bele a klubba sok pénzt ők ezt vissza is követelik maguktól.
12 éve
Törölt felhasználó
A kölcsönt is törleszteni kell. De volt erről már egy bővebb írás, nem láthatok bele pontosan.
12 éve
Törölt felhasználó
hát nyilván kölcsönt vettek fel...és ott hibázott nagyot a csapat, amikor elküldték Dein-t.. ő volt az, aki szerint ha a régi Wembley-t vettük volna meg, olcsóbban jöttünk volna ki, és nagyobb férőhelyes is lett volna... az meg egy másik hiba, hogy Kroenke a többségi tulajdonos és nem Usmanov... ő gond nélkül költené a pénzt...

Szólj hozzá