Blog /

Miért lesz továbbra is sikeres az Arsenal?

A csapatra rájár a rúd ebben a szezonban. A lehető legrosszabbul kezdtük a szezont, majd a United elleni történelmi vereséget követően felszálló ágba kezdett menni a csapat, ám eljött a január és még nem nyertünk bajnoki meccset. A szurkolók természetesen csalódottak, hiszen naponta láthatjuk az oldalunkon ahogy a szurkolók megosztják a véleményüket. Legyen ez akár jó, akár rossz. A klub történelme folyamatosan íródik és ennek mi is a részesei vagyunk, hiszen a csapat tagjai írják a történelmet mi szurkolók pedig nem hagyjuk, hogy ez elvesszen.

 

Mindannyian tudjuk, hogy a csapat nem nyert 6 éven át trófeát és néhány hónapon belül ez a szám könnyen 7 re ugorhat. Nos, ahelyett, hogy pánikba esnénk nézzük meg más klubok mennyire szenvedtek a történelmük során. Összehasonlítva a 6 éves kupasikertelenségünket, nem is állunk olyan rosszul, persze ez nem a legjobb kifejezés. A Manchester City például 50 éve nem nyerte meg a bajnokságot, a 'bátya' a United pedig 26 éven keresztül, amíg a Liverpool 21 éven keresztül nem nyerte meg a ligát. Ezek a számok döbbenetesek, viszont igazak.

 

Gary Naville a dailymailnek adott nyilatkozatában ezt mondta tavaly.

 

Én úgy nőttem fel mint egy United szurkoló. A 70-80 as években a csapat 20 év alatt nyert 3 trófeát. Ezt nem könnyű elviselni. Néha vannak olyan ciklusok amikor nehéz trófeát nyerni. Ettől nem kell pánikolni, csupán meg kell találni a megfelelő menedzsert a csapatba.

 

Wenger eddig háromszor nyerte meg a bajnokságot és elvezette a csapatot a Bajnokok Ligája döntőjébe. Lehet, hogy hamarosan eljár Wenger felett az idő, de azt hiszem ő a megfelelő edzője az Arsenalnak. Nélküle még itt sem tartanának.


Az elmúlt 6 év során világos, hogy az Arsenal nem tudott nagy összegeket költeni, mert befektettek 390 millió fontot egy új stadion építésébe, aminek az elkövetkező 60 évet kéne szolgálnia. Nagy infrastruktúrába fektettek be és egy önfenntartó modellt alakítottak ki. Ennek köszönhetően biztos, hogy az Arsenal 50 év múlva is a legjobbak között lesz.


Hat év az semmi. Higgyék el nekem. Ezért varázslatos egy csapat történelme. 100 év múlva mást fognak mondani. Nem tudtak sikeresek lenni pár éven keresztül, mert megalapozták a jövőjüket? Senkit nem fog izgatni, hogy nem nyertek 6 éven keresztül semmit, sokkal inkább az elismerés fog kijárni az Arsenalnak, hogy egy sikeres csapatot alapoztak meg. Nem mindegy, hogy szegény lesz egy csapat pénzügyileg, vagy nem. Az Arsenal hosszútávon nagyon sikeres lesz.

- zárta Neville.

A döntésekért mindenki vállalja a maga felelősségét, hiszen a szurkolók megveszik a jegyeket, mezeket, ajándékokat amivel jelentős összeggel támogatják a csapatot, a vezetők pedig ezt beleforgatják a csapatba, akár a Highbury helyén épített apartmanokkal, amiből újabb bevételek jönnek és így megy ez tovább.

 

A szurkolók között van néhány vita, hogy a csapat vezetője, Kroenke kizsákmányolja a csapatot pénzügyileg, hiszen a csapat egy aranybánya. Ezeknél a szurkolóknál kezd elfogyni a türelem ami értető is, hiszen a szurkolónak a sikeresség a fontos. Ám az Arsenal egy olyan infrastruktúrát, önfenntartó modellt alakított ki ami hiányzik a Real Madridnál, vagy akár a Bayern Münchennél. Ezek a befektetések azt teszik lehetővé, hogy a csapat később saját maga által gazdagszik meg és képes lesz világklasszis játékosokat venni.


És ha már a vezetők kerültek szóba. Térjünk ki Wengerre az igazgatóságra és a befektetőkre. Mindenki tudja Wengerről, hogy nagy edző. Személy szerint egy intelligens, bölcs, régimódi és egy végtelen makacs embernek ismertem meg.  Ő az Arsenal vezetője, mások mégis azt hiszik, hogy jobban tudnak mindent. Kevesen ismerik el a munkásságát, hiszen hatalmas bravúr, hogy egy ekkora befektetés után is az elitben tartotta a csapatot. A 16 éves Arsenalos pályafutása során nem költött játékosokra 300 milliónál többet és a legjobbak között vagyunk. Ha megnézzük a City helyzetét akik 2 év alatt költöttek ennyit van egy kis különbség. Wenger nem költ 30 milliót Götzére, 35 milliót Carollra főként nem 50 milliót Torresre. Mi a garancia erre, hogy ezek a játékosok beválnak? Elég ha megnézzük Torres helyzetét. Az 50 milliós igazolás 906 perc után talált be elsőnek a Chelsea-nél.  Relatívnak tűnik, de senki sem tudja a csapat legjobbját Wengernél.


Egyesek talán azt szeretnék, hogy közel annyit költsünk mit a City. Nekik könnyű, mert ott vannak az arabok. De mi van ha megunja Manszúr sejk a focit? A City azzal keménykedik a piacon, hogy megveszi a sztár játékosokat, ad nekik 200 ezres heti fizetést és egyből királynak hiszik magukat. Megvették tőlünk Adebayort, Tourét, Nasrit és Clichyt, megnézhetjük hova jutottak ezek a játékosok. Nem csinálnak semmit és háromszor annyit kapnak mint nálunk. Akár Tevezt is említhetném a maga 200 ezres fizetésével. Ő ezt a fizetést úgy kapja, meg hogy állítólag Manchini még edzésekre sem engedi őt. Newille ellenzi a City politikáját és maximálisan támogatja az Arsenalét.


Persze mindenki egyből gyors sikereket akar, de a legfontosabb az, hogy egy hagyomány fut át a csapaton ami biztosítja az értékeit. Ez az Arsenalnak teljes mértékben megvan Ha Arsenal szurkoló lennék csalódott lennék természetesen. De nem kell pánikolnii. Ha a United lenne ilyen helyzetben ugyan ezt mondanám. Ferguson idejött a csapathoz, Beckham, Nicky Butt, én és a bátyám betörtünk a csapatba. Az emberek azt akarják, hogy igazoljunk, de az edző tudja legjobban mi a legjobb nekünk, a belső egyensúlyunknak.

  Az Arsenal az elmúlt időszakban kiváló játékosokat vesztett el és nehéz helyzetben van. Ha nem hallgattunk volna Wengerre hanem vásároltunk volna akkor nem láthatnánk Wilsherét, Ramseyt, AOC-t , Frimpongot, Miquellt, Yennarist. Biztos nem tört volna be Wilshere a csapatba ha Wenger hisz a szurkolók 'költsél' mondatainak. Ezek után elgondolkodhatunk, hogy valóban kell-e nekünk egy Götze vagy egy Hazard. 

 

Összességében ez a homály el fog múlni a csapat körül. Egy top csapat vagyunk akik minden szörnyűségen mentek keresztül. Befektettünk egy stadionba, nagy összegért és tudtunk olyan játékosokat vásárolni akik nem hagyták elveszni az Arsenalt. Talán a stadion építésével elvesztettük a sztárjainkat, de ezzel sikeresen megalapoztuk a jövőnket. Inkább veszítsünk el pár éven keresztül pár sztárt, hogy később sikeresek legyünk.

Ez az egész egy sztori, aminek a végén a jövő nemzedéke fog látni egy valóban sikeres Arsenalt. 

Hozzászólások (24)

8 éve
Szerinted Denilsonnak és Bendtnernek van jövője az Arsenalnál? Bendtner már biztosan nem fog itt játszani, mert ő maga sem akar, Denilson pedig leszerepelt a braziloknál is. Nem hiába szabadult tőlük Wenger sem. Gondolom az Almunia-Squillaci kettősnél az volt számításban, hogy menjenek, de kapjunk értük némi pénzt - ez nem jött be. De mivel magyaráznád azt, hogy hónapokig gyakorlatilag "eltűntek" a színről? Szerinted Wenger még számol velük? Hogy miért igazoltunk későn: fogalmam sincs. Utólag nem is nagyon érdekel. (Wenger magyarázata: vártuk a fejleményeket Cesc és Nasri ügyében - ez nekem ésszerűnek tűnik)
8 éve
De ők is csupán kölcsönbe és ahogy teljesítenek nem valószínű h meghosszabbítják a szerződésüket,emellett meg szted ha vkit el akar adni 1 csapat annak nem találnak csapatot???Főleg 1 Arsenal?? érdekes...Emellett miért csak azután vettünk játékosokat,miután Fabregas és Nasrit eladtuk.Előttük csak AOC-ot Campbellt és Gervinhot vettük,akik tökéletesen beleillenek az olcsón megvesz,kinevel,jó pénzért elad taktikába...Nem kötöszködni akarok csak nem tudom máshogy magyarázni a történteket...
8 éve
safika! Egy szóval nem említettem, hogy Nasri-Cesc(-Clichy) eladása része lett volna a selejtezésnek. Hangsúlyoztam, hogy Denilson-Bendtner távozott...
8 éve
safika! Van pénz, de közel sem annyi, amennyi a többi, főként újgazdag csapatnak, akik ugyanazokra a játékosokra vadásznak, mint Wenger. ÉS sajnos ez nem olyan mint egy boltba, hogy bemész, és megveszed, ami kell.
8 éve
fecc04! Hát a remény hal meg utoljára, én is bízok abban, hogy Wenger megcsinálja a csodát, de nehéz lesz, annyi szent.

Szólj hozzá

Véletlenszerű blog