Az Arsenal csapata meggyőző és szép játékkal újabb győzelmet aratott, ezúttal a West Bromwich Albion ellen 3-0 arányban. Összességében talán a mai tekinthető a csapat egyik legjobb és legösszeszedettebb teljesítményének az idényben. Szilárd védekezés, kreatív középpálya és jó helyzetkihasználás - egyértelműen ezek jellemezték ma a csapatot.

 

Robin Van Persie ott folytatta, ahol a Stamford Bridge-en abbahagyta. Ő szerezte az Ágyúsok első gólját, majd a másik kettőből is kivette a részét, két remek előkészítéssel Thomas Vermaelen és Mikel Arteta számára. A csapat mindent összevetve az utóbbi 11 mérkőzéséből kilencet megnyert és csupán 3 pontra van a bajnokság negyedik helyétől.

 

Gyors gondolatok a mérkőzésről:

  -   A Jenkinson/Walcott páros rendkívül hatékony volt a széleken, főleg az első félidőben. Jenkinson játéka eddig nem volt túl meggyőző és sokan értetlenkedtek a nyári leigazolásán, ám beismerhetjük, hogy Wenger ismételten látott valamit, amit mi nem. Theora kitérve pedig egyértelműen látható, hogy az utóbbi hónapban végre formába lendült és olyan játékot mutat, melyre évek óta vártak a szurkolók.

 

-  Wenger a Vermaelen/Koscielny kettősnek szavazott bizalmat a védelem közepén és jól is tette, hiszen rendkívül szilárd párost alkottak. A csapat hátsó sora pedig egyértelműen stabilabb lábakon áll, ha a 'Verminator'  pályán van. 

 

-  Egyre inkább összeérni látszik a Song-Ramsey-Arteta középpályás trió is. Egyelőre nem hozzák ugyanazt a szintet, mint Fabregas, vagy Nasri, de ezzel semmi gond, hiszen hétről-hétre, szívüket-lelküket kiteszik a pályán és rengeteget dolgoznak. A mai mérkőzésen pedig a passzok, a mozgások és a szervezés is világklasszis szintű volt a középpályán.

 

-  És végül mit is mondhatnánk még Robin Van Persie-től amit nem mondtunk el ezerszer? A hátán viszi a csapatot és egyre feljebb lövi őket a táblázaton. Igazi klasszis és ami még fontosabb: valódi vezéregyéniség.

Hozzászólások (2)

12 éve
Törölt felhasználó
Wenger azt mondta a meccs után, hogy tartott, hogy Peter Odemwingie is játszik majd, ezért két gyors középhátvéd mellett döntött..
12 éve
Törölt felhasználó
Korrekt írás egyetértek de hogyha Wilshere felépül kiváncsi vagyok ki helyére fog bemenni majd Ramsey vagy Arteta helyett.Lassan jön vissza Gibbs Diaby is épülget fel Chamakh is és akkor egyenlőre úgy látszik hogy "csak" Wilshere és Sagna akiket még nélkülözni kell hogyha ők is felépülnek...Rettegj Barcelona le lesztek taszítva a trónról :D

Szólj hozzá