A világbajnokság története egészen 1930-ig nyúlik vissza, ekkor rendezték az első VB-t. Ezen sportesemény döntője négyévente van, a döntőt több selejtezőmeccs előzi meg.

A VB-re az első megrendezett döntőt követően több ember felfigyelt és az eseményen egyre több ország indult el. A focival együtt ez a sorozat is gyorsan indult hódító útjára.

Általában minden évben már a csoportmeccseken nagy hajtást, sok gólt és elképesztő pillanatokat lehet(ett) látni, így sok ember látogat(ott) ki egy-egy meccs helyszínére.

A 2010-es VB rendezési jogát a Dél-afrikai köztársaság 'nyerte el', így az idei az első olyan VB, amelyet a 'Fekete kontinensen' rendeztek.

Az idei kiírást a kijutott és ki nem jutott csapatok is érdekessé teszik, ugyanis amíg egy, az EB-n remekelő Oroszország, egy állandó résztvevő Svédország nem jutott ki, addig egy Új-Zéland, Szlovénia, Szerbia sikeresen kvalifikálta magát. (Félreértés ne essék, az utóbbi mondatommal nem a kijutott országok érdemeit szeretném csökkenteni, mert bravúr, amit elértek...)

A VB június 11.-én rajtolt és hamarosan a második forduló is véget ér, de még egyetlen érdekes, kiélezett, gól gazdag meccset nem láttunk.

A 'kisebb' csapatok rendre elbánnak a 'nagyokkal', így veszélybe került a franciák, az olaszok és az angolok továbbjutása.

Többen teszik fel a kérdést: Mi lehet az oka a 'nagyok' gyengélkedéseinek?

Minden fejben dől el: A legtöbb játékos, aki a VB-n képviselheti hazáját elismert, kedvelt és megbecsült ember. Az egész szezon során megfelelni az elvárásoknak, végig mentálisan erősnek maradni embert próbáló feladat. -néhányan összeroppannak a nyomástól.

A franciáknál és az angoloknál az elvárás óriási és ezt a válogatottak meccsein a görcsös, ideges játékon lehet leginkább észrevenni. Gallas már a VB előtt kifakadt, a sorozat rajtja óta pedig már Evra, Anelka és Ribéry és bomlasztják a csapategységet. Az angoloknál pedig Rooney oltotta le az Háromoroszlánosok drukkereit.

Amíg fejben nem lesznek helyretéve a játékosok, addig sikereket se fognak elérni.

Fáradtság: Szerintem talán az egyik legnyomósabb ok a rossz teljesítményre az lehet, hogy a nagyobb csapatokban (spanyol, angol, német..) játszó kulcsembereknek több éve alig-alig volt pihenésre idejük. Klubszinten és válogatottban is helytállni elég ütős feladat és sok olyan játékos van, aki több éve az egész 'nyári pihenője' helyett különböző tornákon, sporteseményeken vett részt.

Nézzünk például egy Xavit, egy Songot vagy egy Ribéryt, akik idén minimum 50 meccsen vannak túl, rajtuk meg is látszik a fáradtság.

A fáradt 'nagyokkal' szemben a 'kisebb' csapatok sokkal frissebbek, energikusabbak, mert ott a legtöbb játékos aligha több, mint 35 meccset játszott idén.

Tehát összefoglalva: az idei VB színvonala eddig nem méltó az esemény nevéhez. A légkör nagyszerű a meccseken, de a pályán történő események nem kötik le a legtöbb embert.

Reméljük az elkövetkezendő néhány találkozón a csapatok újra a VB-hez méltó meccseket produkálnak majd és akkor a Világbajnokság ismét régi fényében ragyoghat, újra milliókat csábítva a televíziók elé.

Hozzászólások (8)

14 éve
Törölt felhasználó
na a vége fele végre vannak parázs meccsek így végre izgalmas lehet a a vb
14 éve
Törölt felhasználó
A VB csak most kezd igazán gy˜önyörű lenni.... :)
14 éve
Törölt felhasználó
Jó cikk, jó meglátások. köszönjük!
(mellesleg vegyük csak a PL-t ahol már augusztus elejétől megállás nélkül megy a szezon májusig, ezek után nem csoda ha az ott játszók fáradtak és nem tudnak jól játszani)...és akkor még a sérülésekről ne is beszéljünk....
14 éve
Törölt felhasználó
jócikk,és Touré5-tel is egyettértek nemértem minek kellett kivinni Dél-Afrikába a Vb-t ahol dúl a rasszizmus,a brutalitás,az Aids...stb
arról beszél a média hogy milyen jó minden ezen a Vb-n,amikor a főút éppenhogycsak bevan biztositva,pl a legbiztonságosabb szállodában is kiraboltak egy híresebb fotóst
az első meccsen ahogy hallottam nem nézztek át senkit a beléptetésnél
+a vuvuzela dolog...egyszóval csalódás a vb legalább a fele mérkőzés nézhetetlen
14 éve
Törölt felhasználó
Teljesen igaz!
Azért arra is vigyáznak hogy meg ne sérüljön, és a klub csapata többet ér már a nemzeti válogatottnál.
Szerintem is a fáradtság a legfőbb oka...

Szólj hozzá